Orbáni körülményeink...

 

Rab- és szolgasors, vele a cél -

a vegetáló jelen jobb-bal részein hol már az engesztelés?

A múlt szétmázolt lapjain homály van és reszkető szájszél,

szavak, fizetett-taps, melldöngetés- s lélektelen gerinctelenség— (szőke)

 

A szó is fegyver? Adott esetben lehet... ám a jelen csak fossa a szót, tartalom semmi, megvezetés-célja adott!

Legyen választás. Oké! Orbán győz, ez már nem annyira oké!

MSZP identitászavaros dekorációként maszatol... felhasznál egy jóérzésű embert (Karácsony Gergelyt) magáért....

Összefogni nem akar, illetve szavakban igen – és itt a fegyvere, már rátelepszik az ellenzékre. Mi a nép meg belebeszélünk kívülről, mondjuk a tutit, bojkott kell, meg el kell menni választani... tudd má' paraszt kire adod voksodat! - és meggyőzés kell... bizonytalanokat magunk mellé állítani stb. Duma van, szó is tenger, hiteltelenítés és ellehetetlenítésre adott – lélekrabló módok kitalálásával. Hitre alapozott maszlagokkal, a tartalmak trágyaillata felszippantva, a frissülést biztosító elme gondolata gyíkként surran a homokként pergő percekben. Fölvillantva jellegzetes színeit, mint a nép is, megszólaltatja jellegzetes formáit pártos-ízre vegyített érzelmét, mi egy elvárható magatartás summája itt!

Egy valóság van csak és ezzel nem számol senki, illetve vicces formaként van csak előadva, pedig ebben rejlik a nagy igazság, hogy diktatúra van, egy diktatúrát demokratikus eszközökkel leváltani nem lehet. Lehetetlen.

A diktatúra kimódolta a technikáit a mindig-győzelemre

...ekként Orbán is, mert ha rendetlenkedni fogunk, lesz szükségállapot és már választás sem kell! Ám egyelőre kifinomultabb formát vet be, ez pedig nem más, mint a külföldi magyaroknak kitalicskázza a pénzt, itthon morzsányit emel a fizetéseken (a sok balga nem is veszi észre, hogy közben a boltokban az árak emelkednek, ilyetén, az emelések szart nem érnek, adóban a pénzek visszamennek), így áldják... hiszik értük teszi a Vezér, ám semmi nincs magáért – ezért súlyos árat fizet majd mindenki!

Harcok vannak és bánata az elszenvedőnek, utópiák és magányok, rá a csönd. Kuss van! Orbán méltányolt remekéből meg szar...

Intelligencia kérdése is (!) – a nép most megnyilvánulásaiban vakon majmolt szokásoknak adózik, viselkedésekben az időszerűség és az idő szorítása ad félelmet, hogy lecsúszhatnak valamiről… pedig az a valami már elérhetetlen számukra, belátni épp a vágyaik okán nem is képesek. Ezért ezt hívnám butaságnak inkább... A „túl-okos” jelöltek, a viszonylag egyszerű dolgok megértésének és tisztázásának képtelenségét mutatják – ez a meggondolatlanság, vagy hívjam inkább átgondolatlanságnak, adja a veszélyt és vele a félelmet megint mint már annyiszor a történelemben.

Orbán hazugságáradatain kapkodjuk a fejünket - példának: Magyarországon minden családnak 10 milliós megtakarítása van. Lehet, ha átlagolunk, ebbe a milliárdosok is benne vannak, vagy ha nem átlagolunk, akkor a hitelek számítanak vagyonnak... káosz a fejben! Bizonyíthatónak egy sajátos látásmóddal vehetem.

Akár a választást is: megyek – nem megyek... ha megyek a létszám Orbánt igazolja, mert mint a népszavazásnál is – úgy a választásnál is – a létszámot maga javára írja: győz, ha vesztett is! Kikiáltva! De így vagyunk ha nem megyünk is szavazni, hiszen, aki nem szavazott, azt is a maga javára írja, csak mert vele egyetértenek, azért nem szavaztak... így döntsön az egyszerű ember? Elmegy a templomba, mert hívő – ma ez a divat! - a pap, a szószékről lekiabálja, hogy a Fideszre szavazz! - és passz, eldőlt minden! Hiába no – „bőr alatt rejtőzik az ember”!

Tehát marad a trágyadomb, a kakas kukorékol rajta, a tyúkok adományoznak... a tulajt élteti szeme, a jószág meg tőle hízhat, miként a fogyó vagyonnak nevezett órákban egy kicsit az is benne van, hogy munka után nemcsak vakáció következhet, hanem a múlás örök törvénye szerint, a halál is eljöhet s akkor már soha többé nem lesz enyém e világ! Nézelődünk még, mert bennünk a restség nagyobb, ezt hívjuk békességnek – imádkozunk érte, de a törtetés, a tett elmarad. Ezért marad a diktatúra is. Orbán kicsinyes bosszújával megfűszerezve az - hol a civileket, szervezeteiket, az állampolgárokat és a pártokat is üldözni fogja, illetve máris kimutatta a sorosozásokkal foga fehérjét.

Lásd, sok a diplomatikus „lekvár” – akinek irányítása miatt a szűk, egyetlen irányban haladó gondolkodási és reprodukálási módjával, hiányzik a jelenségek különböző oldalainak és összefüggéseinek észlelése, ami a lényeges körülmények figyelmen kívül hagyásához és a cselekvés, kiáltó hibáihoz vezet!

Tehát a szó is fegyver? - ahogy a duma is! - és ha tettre váltódik át, ebből csak vér lehet, szenny és gyalázat, egy olyan cselekvés, melynek pusztulás lesz a vége... vagy marad az inaszakasztó munka, minek bére egy galád kezébe téve! Ahogy Babits írja: „...jön-jön a sötétség /.../ árnya nő...”!

...egy érzékeny ember magányából egy segélykiáltás, nem kevesebb, de nem is több annál – viszont a fentiek okán elégtétel a léleknek - történelmi, társadalmi okain életőrző és életszító erőként hat közösségileg! Amely nem csupán egy történést tartalmaz, hanem annak lelki, érzelmi és szemléleti velejáróját – minden rejtett indítékával és minden hangulati következményeivel - a ténynek áldozva az érzést, ami elgondolkoztat a jövőről… így láss!

 

Szőke Emil:

fájó türelem

 

...van itt minden

leginkább hókusz-pókusz

kicsi öntudat

és sértés csontig...

lét-játéka közösre hull

s ragyog az unt

hol múltnak már itt

százév köre fordult

- túlélve minden bukást

egy erősebb hon felé indult -

„...pajzsot csak a föld s a szegénység

tartott elibém – a mogorva szegénység

de hasztalanul

rámtört szigorú dárdás seregével a fény:

mentségem a könny – egyetlen erény

megadni magam nincs más koszorú

csak a sáros alázat a büszke fején” --

 

2018. 01. 15.

 ---------------------------------------------------------------------------

Orbán Gáspár: „A magyar nemzetnek nincs más esélye, mint Jézus Krisztus.” (?!)

 

Szőke Emil:

holt dolgok

...bajos dolgaimban

mindenféle érzelem kiszolgáltatottsága

minek ma-

szögletein görcsösen az egyenesek

és a kör-alak váltózói

kaptatnak

lét-repedésein sejtetni

a baj nagy -

a tánc erősödik

vesztes meg győzedelmeskedik amennyire tőle telik

...holt dolgok közé bújva

erőt mutat egyre elszántabban –

 

Mindig lesznek menthetetlenek, akiket semmilyen józan érv nem téríthet el a saját meggyőződésüktől.

Jézus és a tudomány...

(„...ha legenda volna a harmadnapi feltámadás, akkor ugyan miért vártak volna az apostolok három napot (vagy vmi ilyesmi). Nos, nem először szembesülök a mese mesével való indoklásával... (Vacskamati blog)

Okfejtés:

„Marshall lassan százéves írásának fordítása elég sokáig tartott, és sok minden lezajlott közben bennem:

ateistaként mondva:

Jézus létének tagadása sehol nem jelenti azt, hogy kizárnánk valamiféle kiinduló személyt, akire aztán többszörös áttétellel rátelepedett a mítosz.

Csupán azt jelenti, hogy az egészről semmi bizonyosat, azaz semmit nem tudni. (Erről szól az ún. „tooth fairy agnostic” gondolat.) Azaz „történelmi Jézusról” beszélni majdhogynem értelmetlen. Ez a krisztusmítosz-vitákban sincs eléggé tisztázva, ezért a tudományos konszenzust keresni is némileg ingoványos téma.

...sokat emlegetett probléma, hogy egy vallásos kultúrában a vallásellenes nézeteket a vallásos emberek gyakran személyes offenzívaként élik meg, amit én is tapasztalok, és amire, úgy sejtem, nyomós okuk is van. Hiszen identitásuk egy részét érzik támadva. Ez egy nagyon kényes kérdés, mert valóban szellemi offenzíváról van szó, ami valóban érinti az egyik fél identitását. „

„Véleménykülönbségek (...) csak hitbeli kérdésekben lehetnek.

Hogy kétszer kettő néggyel egyenlő, abban minden értelmes ember egyetért. És ezért az ész (...) össze tudna kötni és össze kell, hogy kössön minden embert. Az ész birodalmában érvekkel lehet vitázni, a másikat meggyőzni,

de a másik ember hitét, amely minden észérven túl van, tiszteletben kell tartani és türelmet kell tanúsítani iránta”.

(Ernst Hans Gombrich)

-----

„Nemcsak Krisztus istensége kérdőjelezhető meg, hanem puszta léte is egyre komolyabb kérdés tárgyává válik.

A világ legkompetensebb tudósai gondolják úgy, hogy feltehetőleg egyáltalán nem is létezett. Minden országban egyre jobban terebélyesedik a szakirodalom azokról az átfogó kutatásokról, amelyek végkicsengése az, hogy Krisztus nem több mítosznál. Márpedig a keresztényeknek és szabadgondolkodóknak egyaránt egyik legsúlyosabb kérdéséről van szó. A keresztény vallás a világ egyik legnagyobb ténye. Az emberiség legmélyebb energiáit szívta el hol jó, hol rossz szándéktól vezetve. A civilizáció menetelésének gátlója, az emberi faj legnemesebb férfiúit és nőit téve mártírrá; és a mai napig a tudás, a szabadság, a társadalmi és ipari fejlődés ellenlábasa, valamint az emberiség közösséggé válásának kerékkötője. A haladó világ háborút folytat az ázsiai babonák ellen, és ez a háború addig fog tartani, amíg az igazság és szabadság ki nem teljesedik. A kérdés, hogy Jézus Krisztus tényleg létezett-e, a józan ész és a hit konfliktusához vezet vissza; és ennek tisztázásától függ: a vallás vagy az emberiesség mellé tesszük-e voksunkat.

Akár élt Krisztus, akár nem, ehhez a kérdéshez semmi köze az egyházi tanításoknak, vagy annak, hogy mit hiszünk.

Ez a kérdés arról szól, hogy mi mellett vannak bizonyítékaink.

Igen, ez egy tudományos kérdés, mégpedig a történettudomány kérdése. Ha a világ azt akarja hinni, hogy Krisztus valós személy volt, akkor ezt a hitet elegendő bizonyítékkal alá is kell támasztani. Ha nem találunk bizonyítékot létezésére, ha a történettudomány azt látja, hogy neve nincs felírva lapjain, hogy a róla szóló elbeszélés a művészet és a leleményesség szülötte, mint a többi fiktív hős esetében, akkor el kell foglalnia helyét a világ mitológiáit alkotó félistenek kertjében.

Nos hát akkor, mi is a bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus, mint ember, itt élt a földön?

A források, amelyek elvileg Krisztus valóságosságát tanúsítják, a négy evangélium az Újszövetségben: Máté, Márk, Lukács és János. Ezek azok az evangéliumok, és csakis ezek, amelyek Jézus életét elbeszélik. Na most Mátéról, Márkról, Lukácsról és Jánosról a világon semmit nem tudunk azon kívül, ami az evangéliumokban szerepel. Továbbá az evangéliumok maguk nem állítják, hogy ez a négy ember írta őket. Tehát ezek nem szigorú értelemben „Máté evangéliuma”, meg „Márk evangéliuma”, hanem „Az evangélium Máté szerint”, „Az evangélium Márk szerint”, „Az evangélium Lukács szerint” és „Az evangélium János szerint”. Senkinek a világon fogalma sincs arról, hogy kicsoda írt akár egyetlen sort ezekből az evangéliumokból. Senki a világon nem tudja, hogy mikor írták őket, vagy hogy hol. Bibliakutatók kikövetkeztették, hogy Márk evangéliuma a legkorábbi a négy közül. Erre abból az egyszerű meglátásból jutottak, hogy ez a legrövidebb, és ennek van a legtermészetesebb nyelvezete. Kimutatták, hogy Máté és Lukács Márk kibővített verziói. Márk evangéliumában szó sincs szeplőtelen fogantatásról, hegyi beszédről, miatyánkról és egyéb nem elhanyagolható momentumokról Krisztus feltételezett életében. Ezeket „Máté” és „Lukács” fűszerezte bele.

Csakhogy Márk evangéliuma, ahogy ránk maradt mai formájában, nem az eredeti Márk.

Ugyanazon módon, ahogy Máté és Lukács másolta le és bővítette ki Márkot, Márk is egy másolt és bővített változata egy még korábbi dokumentumnak, amit az „eredeti Márkként” emlegetnek. Ez az eredeti forrás az Egyház korai időszakában elpusztult. Hogy mi lehetett benne, ki írta, mikor írta, senki sem tudja. János evangéliumáról keresztény tudósok is megengedik, hogy nem történeti mű. Elismerik, hogy az nem Krisztus élete, hanem annak csak egy interpretációja; ami csak valami idealizált/spiritualizált képet ad arról, hogy Krisztus milyen lehetett, és hogy nagyjából a görög filozófiai spekulációkból lett megkomponálva. Ha egymás mellé állítjuk Máté, Márk és Lukács, az ún. „szinoptikusok” evangéliumát, valamint Jánosét, akkor két teljesen más gondolati világot kapunk. Olyannyira tátongó szakadék van az első három evangélium tanításai és Jánosé közt, hogy minden vizsgálódó elismeri: ha Jézus a szinoptikusoknak megfelelően tanított, nem taníthatott János leírása szerint. Az első három evangélium és a negyedik két totálisan különböző Krisztust mutat. Vagy várjunk, talán inkább hármat: Márk szerint Krisztus ember volt. Máté és Lukács szerint félig isten. János szerint meg már ő maga volt az Isten.

A leghalványabb bizonyítékunk sincs meg arra nézvést, hogy az evangéliumok a mai formájukban előbb léteztek, mint Krisztus feltételezett halála után száz évvel.

A kereszténységkutatók a megbízható információk hiányában kalkulációikban és feltételezéseikben a lehető legkorábbi dátumokat jelölik meg, s ezek még mindig messze-messze helyezkednek el Krisztus és apostolainak korától. Márkot állítólag valamivel 70 után írhatták, Lukácsot 110 körül, Mátét 130 körül és Jánost nem korábban, mint 140. Hadd emlékeztessek újra mindenkit, hogy ezek csak feltevések, és a lehető legkorábbi dátumok. Máté, Márk és Lukács evangéliumának első történeti említése Szent Ireneus egyházatyától származik, kb. 190-ből. Ennél korábban csak Antiochiai Teofilnál találunk evangéliumra való utalást, Jánoséra, 180 körül.

Semmi, a világon semmi nem utal arra, hogy ezeket az evangéliumokat – Krisztus létezésének egyedüli bizonyítékait – a bennük leírt állítólagos események után számított 150 év alatt papírra vetették.

Walter R. Cassels mondta, aki a Természetfeletti Vallás (Supernatural Religion) című könyv, a kereszténység eredetéről szóló egyik legkiválóbb munka szerzője: „Az iratok és a bizonyítékok kimerítő vizsgálata után semmilyen nyomot nem találtunk arra vonatkozólag, hogy bármilyen evangélium korábban született, mint Krisztus halála után másfél évszázad.” Hogyan lehet az evangéliumokat Krisztus létezésének a legcsekélyebb bizonyítékának tekinteni, mikor annak akár 150 évvel halála után is íródhattak, és semmilyen megbízható tanúvallomáson nem nyugszanak? A történettudomány hiteles dokumentumokkal vagy élő bizonyítékokkal dolgozik. Ha ma egy ember megpróbálna életrajzot írni valakiről, aki 150 évvel ezelőtt élt, és nem használna semmilyen dokumentumot, ami alátámasztaná a történetet, akkor azt nem történetírásnak tekintenők, hanem regényírásnak. Egyetlen állítás sem megbízható benne.

Krisztus elvileg zsidó volt, tanítványai pedig állítólag zsidó halászok. Ebből következik, hogy az akkor Palesztinában elterjedt arámi nyelvet kellett beszélniük. De az evangéliumok görögül íródtak, az összes. És nem másik nyelvből fordították őket. Erasmus óta minden egyes kereszténykutató úgy tartja, hogy eredetileg is görög nyelven íródtak. Ebből látszik már, hogy nem írhatták Krisztus tanítványai, sem pedig semmilyen korai keresztény. Idegen nyelvű evangéliumok, ismeretlen szerzők tollából, számos nemzedékkel azok után, akiknek elvileg tudniuk kellett a tényeket – ezek hát Jézus létének bizonyítékai.

Csakhogy amellett, hogy ezek az evangéliumok jóval később születtek annál, hogy hitelesnek lehessen őket tekinteni, még ráadásul nem is eredeti dokumentumok. A 2. században írt evangéliumok nem maradtak fenn, elvesztek vagy megsemmisültek. A legkorábbi meglelt evangéliumunk a feltételezések szerint másolatok másolatainak a másolatainak a másolata. Nem tudjuk, kik végezték ezeket a másolásokat, nem tudjuk, mikor, és azt sem tudjuk, hogy becsületes munkák voltak-e. A legkorábbi evangélium és a legkorábbi fellelt újszövetségi írásemlék közt van úgy 300 év szünet. Ebből pedig lehetetlen megállapítani, hogy az eredeti evangéliumok mit tartalmaztak.

A korai századokban nagyon sok evangélium keringett, és ezek zöme koholmány volt. Ilyenek vannak, hogy „Pál evangéliuma”, „Bertalan evangéliuma”, „Iskarióti Júdás evangéliuma”, „Az egyiptomiak evangéliuma”, „Péter evangéliuma” (vagy másképp „gyűjteménye”), „Krisztus szónoklatai és mondásai” és egyéb jámbor művek tömkelege, egy olyan gyűjtemény, amit az „Apokrif újtestamentumnak” tekinthetünk. Emberek, akiknek a kiléte homályba vész, evangéliumokat írogattak, és hozzácsapták keresztény figurák neveit, hogy fontosabbnak látszódjanak. Műveket koholtak az apostolok nevében, Krisztus nevében. A legnagyobb keresztény előadók mondták, hogy a hit dicsősége érdekében megtéveszteni és hazudni: erény volt.

A híres dékán, Milman, meghatározó keresztény történész mondta: „A kegyes csalás akkoriban elfogadott módszer volt.” Dr. Giles atya így ír: „Nincs kétség afelől, hogy abban az időben rengeteg könyvet írtak a megtévesztés szándékával.” Robertson Smith professzor: „Irgalmatlan nagy tömegben gyártották a hamis irodalmat, hogy alátámasszák valamelyik csoport nézeteit.” A korai egyházat elöntötték a hamis vallásos iratok. Ebből a tengernyi kotyvalékból lettek kiválasztva a mi evangéliumaink, papok által, és isteni sugallatnak nevezve őket. Ezek az evangéliumok is koholmányok tehát? Nem tudjuk biztosan, hogy nem. De hadd kérdezzek valamit: ha Krisztus tényleg létezett, vajon minek kellett koholmányokat gyártani, hogy bizonyítsák a létezését? Eszébe jutna bárkinek is dokumentumokat hamisítani, hogy bizonyítsa egy olyan ember létezését, akiről mindenki tudja, hogy élt? A korai keresztény hamisítások a keresztény álláspont lehető legordítóbb gyengeségei.

Hamis vagy nem, tegyük félre ezt a kérdést most, és nézzük meg, mit mondanak az evangéliumok Jézus életéről. Máté és Lukács is beszámol a családfáról. Mennyire egyeznek? Máténál negyvenegy generáció van Ábrahám és Jézus közt, Lukácsnál ötvenhat. Mindkettő József származását adja meg, részletesen. Sőt mi több, a két evangélista névsorai közül Dávid és Krisztus közt összesen két név egyezik. Ezek a nagyszerű genealógiák mutatják, mennyit tudtak az Újszövetség írói hősük felmenőiről.

Ha Jézus élt, valamikor meg is kellett születnie.

Mikor született Jézus?

Máté szerint akkor, amikor Heródes Júdea királya volt. Lukács szerint meg amikor Cirénius volt Szíria kormányzója. Nem születhetett a két vezető hatalma alatt, mivelhogy Heródes i.e. 4-ben meghalt, Cirénius, azaz a római történetírás szerint Quirinius pedig tíz évvel később került csak Szíria kormányzói székébe. Heródes és Quirinius uralkodását Heródes fia, Archelaus uralma köti össze. Máté és Lukács közt ezek szerint tízéves ellentmondás van, már ami Krisztus születését illeti. Tény tehát, hogy a korai keresztényeknek halvány fogalmuk se volt, mikor született Krisztus. Az Encyclopaedia Britannicában az áll: „A keresztények százharminchárom különböző véleményt tartanak számon azt illetően, hogy a Messiás melyik évben jelent meg a földön.” [1] Gondoljunk csak bele: százharminchárom különböző évszám, s mindegyikről azt tartják, hogy Krisztus megjelenésének éve. Micsoda fenséges bizonyosság!

A 18. század felé közeledve egy művelt jezsuita, Antonmaria Lupi rámutatott, hogy Krisztus születését időről időre tologatták az év hónapjai közt.

No és hol született Krisztus?

Az evangéliumok szerint akkoriban „Názáreti Jézusnak” szokták volt nevezni őt. Az újszövetségi írók igyekeztek úgy beállítani, mintha Galilea Názáret nevű települése volna a szülőfalu. A szinoptikus evangéliumok szerint ott töltötte élete harminc évét. Emellett Máté azt mondja, Betlehemben született, hogy beteljesedjen egy prófécia Mikeás könyvéből. Csak hát Mikeás próféciájának nem sok köze van Jézushoz. Az egy katonai vezető eljövetelét jósolja meg, nem egy isteni tanítóét. Máté ebbéli igyekezete, hogy ezt a jövendölést ráillessze Krisztusra, csak azt a gyanút erősíti meg, hogy a szöveg íróját regényes szándék vezérelte. Lukácsnál is Betlehem a születés helye, méghozzá úgy, hogy szülei mennek oda Augustus császár népszámlálása miatt. Ami ezt a népszámlálást illeti, semmilyen adatunk nincs róla a római történelemből. De tegyük fel, hogy volt. A rómaiaknál egy népszámlálásnál az volt a szokás, hogy mindenkit tartózkodási helyén írnak fel. Egyedül a családfő szolgáltatott adatot. Soha nem volt rá szükség, hogy a feleség vagy akármely hozzátartozó vele legyen. Na most ennek tükrében Lukács azt mondja, hogy József Názáreti otthonukat ott hagyta, átgyalogolt két tartományt Betlehemig az összeíráshoz, ráadásul cipelte magával feleségét, Máriát, aki éppen a célegyenesben volt az anyasághoz. Ez, kérem szépen, nem történelem, hanem mese. Krisztus betlehemi születése kihagyhatatlan hozzávaló volt a messiási recepten, hogy ő legyen Dávid király leszármazottja. A Messiásnak Betlehemben kellett születnie, „Dávid városában”. Olyasmi ez a momentum, mint amit Renan „kerülőútnak” hívott: a születést egész egyszerűen oda kellett tenni. Mindez színtiszta fikció.

Názáretben született.

Úgy hívták, hogy „Názáreti Jézus”; és állítólag élete utolsó éveiig ott is élt. Felmerül a kérdés: volt abban a korban egyáltalán Názáret nevű város? Az Encyclopaedia Biblicában, amit teológusok írtak, és a legnagyobb angol nyelvű referenciamunka, ezt olvassuk: „Nem tudjuk kijelenteni, hogy létezett Názáret nevű város Jézus korában.” Nem is biztos, hogy létezett Názáret!? Krisztus életének nemcsak hogy feltételezett tényei képzeletbeliek, de még a város, ahol született és élete nagy részét töltötte, még az is csak a mitológia térképén található meg? Milyen csodálatos bizonyíték egy isteni ember valóságosságára! A tényszerűség abszolút hiánya a származását nézve, semmi nem tudható születési idejéről, és még annak a városnak a létezéséről sincs a legcsekélyebb meggyőződésünk sem, ahol élt!

Születése után Krisztus, úgy ahogy van, megszűnik létezni.

Egyetlen kivétellel, amit Lukács jegyzett le, semmit nem hallunk róla 30 éves koráig. A templomban való beszélgetését az írástudókkal tizenkét éves korában egyedül Lukácsnál találjuk meg. A többi evangéliumot ez a történet láthatóan nem érdekli, és ettől eltekintve mind a négy evangélium teljes hallgatásba burkolózik hősük első harminc évéről. Mi lehet ennek az oka? Ha az evangéliumok írói tényleg ismerték Krisztus életét, miért nem szólnak erről a harminc évről egy mukkot sem? Hol van még egy olyan történelmi személy, akinek egy 30 éves életszakaszáról egy árva szót sem írtak? Ha Krisztus Isten megtestesülése, ha ő volt a legnagyobb tanító a világon, aki azért jött, hogy megváltsa az emberiséget az örök szenvedéstől – akkor hogy van az, hogy semmi említésre méltó nem történt az emberek között töltött első harminc életévében? A helyzet az, hogy az evangélisták semmit nem tudtak Jézusnak működése előtti életéről, és tartózkodtak megkomponálni azt, mivelhogy arra nem volt szükség céljaikhoz.

Lukács a kivétel, aki megtöri a csendet a templomincidenssel. Ez az epizód az írástudókkal való társalgásról a templomban aztán végképp minden körülményét tekintve mitikus. Az, hogy Jézus anyja és apja elhagyja Jeruzsálemet, miközben azt hiszik, hogy a fiú velük van, meg hogy egy egész napig járkáltak, mielőtt észrevették, hogy Jézus nincs a társaságukban, meg hogy aztán három napig keresik, végül megtalálják őt a templomban, miközben komoly írástudóknak felelget – egy sor kérdést felvet, és teljesen életszerűtlen. És még mindig ne felejtsük, hogy ez a sztori egyes-egyedül Lukácsnál szerepel, nála is egy harmincéves szünet közepette, semelyik másik író nem említ egy szót sem a gyermek Jézusról, ahogy tanítókkal beszélget; és azt se felejtsük, mennyire életszerűtlen, hogy egy gyerek megjelenik komoly emberek társaságában egy intellektuális bajnok szerepében. Ha ezeket átgondoljuk, láthatjuk, hogy ez egy mese.

Szóval az evangéliumok semmit nem tudnak Krisztus harminc évéről.

Mit tudhatnak akkor ennek az életnek a többi éveiről? Mennyi ideig tartott Krisztus „működése”, azaz nyilvános karriere? Máté, Márk és Lukács szerint Krisztus nyilvános élete körülbelül egy évet tett ki. Ha Jánosnak hiszünk, akkor hármat. A szinoptikusok azt mondják, hogy Krisztus nyilvános munkája egész végig Galileában zajlott, és hogy Jeruzsálembe csak egyszer ment, röviddel halála előtt. János reménytelenül eltér ettől is, szerinte Krisztus nyilvános életének legtöbb idejét Júdeában töltötte, és sokszor járt Jeruzsálemben is. Galileát és Júdeát egy Szamária nevezetű tartomány választja el. Ha tehát Krisztus az utolsó heteket leszámítva szülőtartományában, Galileában tanított, egészen biztos, hogy tanításának legnagyobb hányadát nem végezhette Júdeában, két tartománnyal arrébb.

János azt mondja, hogy a pénzváltók kiűzése a templomból Krisztus működése elején történt; különösebb következmények említése nélkül. Máté, Márk és Lukács viszont azt írja, hogy a templom kitakarítása Jézus karrierjének végén esett meg, és hogy tettével magára haragította a papokat, akik ezért meg akarták ölni. Eme tényállás miatt az Encyclopedia Biblica úgy nyilatkozik, hogy a Jézus életében történt események sorrendje az evangéliumokban ellentmondásos és megbízhatatlan; hogy az evangéliumok kronológiája értékelhetetlen; és hogy „a tények világosan mutatják az evangéliumok históriai gondatlanságát.” Más szóval Máté, Márk, Lukács és János nem azt írták, amit tudtak, hanem amit elképzeltek.

Krisztus állítólag többször járt Jeruzsálemben.

Állítólag naponta prédikált a templomban. Követte őt tizenkét tanítványa, valamint elkötelezett férfiak és nők hada. Egyrészről az emberek hozsannázták őt, másrésztől a papok időnként konfrontálódtak vele, és az életét akarták. Mindez nem mutat mást, mint hogy a hatóságok szeme előtt kellett, hogy legyen. Igazából Jeruzsálem egyik legismertebb emberének kellett lennie. Miért kellett hát akkor a papoknak megvesztegetni az egyik tanítványát, hogy elárulja őt? Elárulni olyasvalakit kell, aki rejtőzködik, és akinek kilétét homály fedi. Na dehát egy olyan valakit, aki naponta megjelent az utcákon, szónokolt a templomban, és folyamatosan a nyilvánosság előtt volt, bármikor le lehetett volna tartóztatni. Ezért nem kellett volna lefizetni egy tanítványukat, hogy árulja el a mesterét, akit mindenki ismert. Ha Krisztus elárulásának története igaz, akkor a Jeruzsálemben történő nyilvános megjelenéséről szóló mindenféle beszámoló szükségképpen hamis.

Azonban semmi sem lehetne valószínűtlenebb, mint maga Krisztus keresztre feszítése.

Róma volt a világ legnagyobb civilizációja.

Ebben a civilizációban éltek a valaha élt legkiválóbb ügyvédek.

Bíróságaik a rend és igazságosság mintái voltak. Egyetlen embert nem ítéltek el bírósági tárgyalás nélkül. Senkit nem utasítottak kivégzésre úgy, hogy előtte bűnösnek nem mondják ki. És akkor most higgyük el, hogy egy ártatlan embert egy római törvényszék elé visznek, ahol Poncius Pilátus a bíró; hogy vád nélkül vitték elé, hogy ez a bíró ártatlannak nyilvánítja, majd az állítólagos csőcselék azt kiabálja, hogy „Keresztre vele! Keresztre vele!”, és hogy ő enged ennek a söpredéknek; és úgy, hogy ő maga is ártatlannak tekinti, megparancsolja, hogy korbácsolják meg, aztán átadja a kivégzőosztagnak, hogy feszítsék fel. El lehet ezt képzelni, hogy egy római törvényszék feje Tiberius császár idején ártatlannak nyilvánítva egy embert, és úgy, hogy közben igyekszik megmenteni az életét, saját hatáskörben mégis megkínozza őt, és odadobja az őrjöngő tömegnek, hogy felszögezzék egy keresztre? Egy római bíróság ártatlannak talál valakit, és aztán keresztre feszíti? Ez volna a civilizált Róma? Az a Róma, amelynek az egész világ köszönheti a jogrendszerét? A keresztre feszítés történetét olvasva történelmet olvasunk vagy inkább vallásos fikciót? Hát történelmet nem.

És ha még el is fogadnánk a keresztre feszítés teóriáját, hogyan magyarázzuk akkor meg, hogy a kereszténység kifejlődésének első nyolc évszázadában a keresztény művészet jelképe nem a kereszten szenvedő ember volt, hanem egy bárány? Sem a katakombákban lévő festmények, sem a keresztény sírkövek szobrai nem ábrázolnak embert kereszten. Bárány van mindenhol, mint a kereszténység szimbóluma – bárány, amint keresztet visel, bárány a kereszt lábánál, esetleg bárány a kereszten magán. Néhány ábrázoláson a báránynak emberi feje és végtagjai vannak, és keresztet tart a kezében; Isten báránya így kezd emberi alakot ölteni; a keresztre feszítés mítosza így kezd valósággá válni. A 8. századhoz közeledve I. Adorján pápa, megerősítve a hatodik, konstantinápolyi zsinaton megfogalmazottakat [2], elrendelte, hogy ezentúl a bárány helyett a kereszten megfeszített emberi figurát kell promótálni. A kereszténységnek nyolc évszázadra volt szüksége, hogy szenvedő megváltójának szimbólumát kifejlessze. Nyolc évszázadon keresztül a „Krisztus a kereszten” egy bárány volt. Ha Krisztust valóságosan megfeszítették, miért foglalta el a helyét oly sokáig egy bárány? A történelem és a józan ész szempontjából, ha ezeket a bárányábrázolásokat látjuk, miért kellene hinnünk a keresztre feszítés történetében?

És tegyük csak fel a kérdést: ha Krisztus tényleg végrehajtotta azokat a csodákat, amiket az Újtestamentum leír, ha látást adott a vakoknak, ha mágikus érintésére a bénákba fiatalos életerő költözött, ha a rothadó hullába az ő parancsára visszatért az élet és a szerelem – akkor miért akarták az emberek őt keresztre feszíteni? Nem bámulatos, hogy civilizált ember – az akkori zsidókat már annak számítjuk – ennyire ellenséges érzelmeket tápláljon valakivel szemben, aki maga a szeretet, és csak jókat cselekedett, és a megbocsátásról beszélt, és meggyógyította a leprásokat, és felélesztette a halottakat? Hogy embereket nem lehetett lecsillapítani, amíg keresztre nem küldték az emberiség legnagyobb jótevőjét? Újra kérdem: mi ez, történelem vagy fikció?

A dolgok természetét nézve az igazság az, hogy Krisztus keresztre feszítése éppolyan képtelenségnek tűnik, mint mondjuk Lázár feltámasztása.

Az igazság az, hogy a négy evangélium történetileg fabatkát sem ér. Hemzsegnek a belső ellentmondásoktól és életszerűtlenségektől. Csodás és szörnyű dolgok meséi. Nincs egy szál információ, amit igaznak lehetne bennük tekinteni, míg igen nagy hányadukról biztosan tudjuk, hogy nem igaz.

Az arról szóló beszámolók hitelessége, hogy szűztől született, ellátott ötezer embert néhány kosár kenyérrel és hallal, meggyógyította a leprásokat, járt a vízen, feltámasztott másokat, illetve hogy maga is feltámadt, nos, romokban hever. Ezek éppolyan valóságtalan történetkék, mint bármi más, amit a világon írtak. Az evangéliumok csodás elemei pontosan arra bizonyítékok, hogy emberek írták őket, akik ugyanakkor nem tudták, hogyan kell történelmet írni, vagy épp nem nagyon érdekelte őket, hogy az igazságot írják-e. Az evangéliumok csodáit a hiszékenység vagy a fortély szülte (vagy mindkettő – a ford.). És ha ezek a csodák kitalációk, ugyan honnan tudhatnánk, hogy Krisztus egész története nem pusztán a képzelet szüleménye? Dr. Paul W. Schmiedel, Európa egyik legismertebb exegéta teológusa úgy ír az Encyclopaedia Biblicában, hogy csupán kilenc passzus van az evangéliumokban, amit Jézus mondásának tarthatunk. Arthur Drews professzor, Krisztus mítoszi elméletének legnagyobb német képviselője analizálta ezeket a passzusokat, és azt találta, hogy ebben a kilencben sincs semmi, amit ne találhattak volna ki. Ugyanerre a következtetésre jutott John M. Robertson, az elismert angol tudós is, aki szerint ezek a mondások ugyanolyan történelmietlenek, mint a többi.

Hadd áruljak most el egy titkot.

Arra, hogy az evangéliumok Krisztusa nem valós karakter, a legnagyobb bizonyítékot maga az Újtestamentum szolgáltatja.

Pál apostol levelei jól mutatják, hogy Jézus élettörténete kitaláció. És hát persze, hogy Pálról sem tudunk semmit. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban az Encyclopaedia Biblicából: „A Pálról kialakult kép az idők folyamán igencsak elvált néhány részletben az eredetitől. Legenda képződött erre az alakra. Az egyszerű tényeket kitalációk dúsították fel. Pált lelkes keresztények egy csoportja hőssé emelte.”

A definitív keresztény álláspont elismeri tehát, hogy Pál életének egy része legalábbis koholmány. Valójában az érdemesebb kereszténységkutatók úgy tartják, hogy Pál levelei nem valódiak. Egyesek szerint egyet sem Pál írt. Pál létezése is kérdéses.

De az érvelésem kedvéért tételezzük fel, hogy Pál élt. És hogy buzgó apostol volt, valamint hogy mindegyik levelet ő írta a saját tollával. Nos, tizenhárom ilyen levele van – néhány közülük elég hosszú –, amelyeket a kereszténység legkorábbi iratainak tartanak. Bőven az evangéliumok előtt születtek. Ha tényleg Pál írta a leveleket, akkor neki Jeruzsálemben kellett élnie, mikor Krisztus ott tanított. Ha Krisztus életének részletei többé-kevésbé éltek az emberek emlékezetében az első században, Pál az az ember kellett, hogy legyen, aki ezeket az utolsó jelenetmorzsáig ismeri. Csakhogy Pál elismeri, hogy ő sohasem látta Jézust, és levelei is arról tanúskodnak, hogy semmit sem tudott az életéről, munkásságáról és tanításairól.

Pál összes levelében egy árva szó sincs Krisztus szűzen szüléséről. Az apostol semmit nem tud arról, hogy Jézus milyen csodálatosan jött a világra? Erre egyszerűen nincs magyarázat; hacsaknem az, hogy a szűzen szülést még nem találták fel, mikor Pál írt. Az evangéliumok nagy része tanúvallomás arról, milyen csodákat vitt végbe Krisztus. Pál tizenhárom levelét azonban hiába kutatnánk, ha csak egyetlen nyomára is akarnánk bukkanni annak, hogy Krisztus egyáltalán művelt csodákat. El lehet azt képzelni, hogy Pál tud Krisztus csodáiról – tudja, hogy leprásokat gyógyított, ördögöt űzött, vaknak világot, némának hangot adott és holtat támasztott fel –, el lehet képzelni, hogy Pál mind e csodáknak ismeretében van, és mégsem képes írni róluk egyetlen sort sem? Nincs más válasz erre a problémára, mint az, hogy a jézusi csodákról szóló beszámolókat még nem találták fel, mikor Pál levelei íródtak.

És Pál nemcsak a szűztől születésről és Jézus csodáiról hallgat, hanem halvány fogalma sincs Jézus tanításairól sem. Az evangéliumok Krisztusa elmondott egy híres beszédet egy hegyen: Pál nem tud róla. Krisztus elmondott egy imát, amit ma naponta ismétel a keresztény világ: Pál nem tud róla. Krisztus elmondott számos példabeszédet: Pál egyet sem említ. Nem bámulatos ez? Pál, a korai kereszténység legnagyobb írója, aki többet tett a kereszténység elterjesztéséért, mint bárki más a világon – már ha hihetünk a leveleknek –, semmi konkrétat nem tud Krisztus tanításairól. Tizenhárom levelében egyetlenegy mondást sem említ Jézustól.

Pál misszionárius volt. Térített. El lehet képzelni, hogy ha Krisztus tanításait ismerte, nem használ fel belőlük egyetlenegyet sem a saját munkássága során? El tudják képzelni, hogy egy keresztény misszionárius elmegy mondjuk Kínába, és évekig térít ott anélkül, hogy egyszer is említené a hegyi beszédet, vagy elmondaná a Miatyánkot, vagy akár egyetlen példabeszédet, mesterének csak egyetlen tanítását? Mégis mit tanított az egyház a keresztényeknek évszázadokon át, ha nem ezeket a dolgokat? Nem erről beszélnek folyamatosan, a szűzen szülésről, a csodákról, a példabeszédekről és a tanításokról? Nem ezek alkotják a kereszténységet? Vagy van még valami ezeken kívül, amit tudni kell Krisztusról? Hát akkor Pál miért nem tud minderről? Egyetlen egy válasz van erre. A szűzen szülést, a csodákat, Krisztus prédikációit nem ismerték a világon Pál idejében. Más szóval: nem találták még fel őket.

Pál Krisztusa és az evangéliumok Jézusa két teljesen más természetű dolog. Pál Krisztusa alig több, mint egy gondolat. Nincs élettörténete. Nem követték tömegek. Nem tett csodákat. Nem prédikált. Pál egy olyan Krisztust ismert, amit látomásban látott egy Damaszkusz felé vezető úton. Egy jelenés, egy szellem, nem egy létező, hús-vér ember, aki tanított és dolgozott az emberek között. Ez vízióbeli Krisztus, ez a mitikus alak lett később a földre vonszolva az evangéliumok íróitól. Kapott egy szent szellemet apának és egy szűzet anyának. Tanítóvá tették, bámulatos csodatevővé, ártatlanul kegyetlen halált szenvedővé, és olyanná, aki a sírból nagy dicsőségben felemelkedik a mennybe. Ez az Újtestamentum Krisztusa – kezdetben csak egy lélek, később pedig egy csoda mód megszülető csodaember, aki a halál felett is uralkodik.

A korai egyházban nagyon sokan úgy gondolták, hogy Krisztus nem létezett fizikailag. Dean Milman írja A kereszténység történetében: „A gnosztikus szekták tagadták, hogy Krisztus valóban megszületett.” Mosheim, a nagy német eklézsiakutató írja: „A korai kereszténység Krisztusa nem valós emberi személy volt, hanem »jelenés«, egyfajta illúzió, túlvilági karakter. Nem realitás, hanem mítosz.”

Csodák nincsenek.

A csodákról szóló történetek nem igazak. Ennélfogva az olyan dokumentumokat, amelyekben csodákról szóló beszámolók és valós tények vannak összeszövődve, megbízhatatlanok: a csodás elemek kitalálója koholhatta a természetesnek tűnő részeket is.

Az ember egy átlagos valami, az isten pedig szokatlan.

Legalább olyan könnyű tehát egy ember történetét kitalálni, mint egy istenét. Ezért az egész krisztusi történetet – az isteni és az emberi elemeket egyaránt – megbízhatatlannak kell tekintenünk.

Ha a csodák fiktívek, Krisztus is egy mítosz.

Dean Farrar mondta: „Ha a csodákban nem hihetünk, a kereszténység: tévedés.” Westcott püspök így ír: „A kereszténységnek a csodák a magvai. Ha egy csoda lehetetlen vagy nem hihető, minden további vizsgálódás felesleges.” A csodák nemcsak hihetetlenek, hanem a természet szempontjából nézve definíció szerint nem is lehetségesek. Csodák már nincsenek: a csodás Krisztus képe sem maradhat fenn.

Ha Krisztus élt, és fontos reformer volt, aki tömegek ámulatát váltotta ki, aki szembekerült a hatóságokkal, és keresztre feszítették, akkor hogyan magyarázhatnánk meg azt a tényt, hogy a történetírás meg sem említi a nevét? Az a korszak, amikor ő állítólag élt, tele volt tudósokkal és gondolkodókkal. Görögországban, Rómában és Palesztinában számos filozófus, történetíró, költő, szónok, jogász és államférfi élt. Minden fontos eseményt feljegyeztek az érdeklődő és kutakodó elmék. A zsidó nép legnagyobb írói kerültek ki abból a korból. Mi mégis azt látjuk, hogy egyetlen nyomorult sorocska, egy szó, egy betű nincs Jézusról feljegyezve. Nagy írók terjedelmesen beszámoltak kisebb jelentőségű dolgokról is, de senki egy szót nem írt a leghatalmasabb emberről, aki a földön ott megjelent volna – egy olyan valakiről, aki megtisztította a leprásokat, aki ötezer embert megetetett néhány kosárnyi kenyérből, aki feltámadt a sírból.

John E. Remsburg A Krisztus (The Christ) című tudományos munkájában negyvenkét író nevét szedte össze, olyan írókét, akik Krisztus századában vagy az utána következő században éltek. Egyikük sem tesz említést Krisztusról.

Philo, az egyik leghíresebb zsidó író a kereszténység előtt született, és Jézus állítólagos halála után még sokáig élt.

Közel lakott Jeruzsálemhez, ahhoz a helyhez, ahol Jézus elvileg prédikált, csodákat művelt, keresztre feszítették és feltámadt. Ha Jézus tényleg ilyesmiket tett, Philónak mindenképpen fel kellett volna jegyeznie valamit ebből. Tudnia kellett volna Heródes gyermekmészárlásáról, a tanításokról, a csodákról és Jézus haláláról, amik mind ott zajlottak. De ez a filozófus, aki az akkori zsidóságról beszámolót írt, sorra véve azokat a fontos kérdéseket, amik Krisztus földrajzi helye környékén az embereket érdekelték, egyszer sem említi a nevét vagy bármilyen cselekedetét a világ megváltójának.

Az első évszázad vége felé Josephus, a híres zsidó történetíró megírta munkáját, a zsidók történetét (angol cím: The Antiquities of the Jews).

Ebben a munkájában Josephus nem tesz említést Krisztusról, és Josephus után még vagy kétszáz évig Krisztus neve nem kerül elő a történelemben. Abban a korban nem volt nyomtatás, a könyveket másolták. Következésképp nagyon könnyű volt hozzáadni a művekhez vagy megváltoztatni azokat. Az egyház, mivel nagyon úgy érezte, hogy Josephusnak írnia kellett volna Krisztusról, elintézte, hogy írjon.

A negyedik században előkerült a zsidók történetének egy másolata, amelyben ez a passzus szerepel:

„Abban az időben élt Jézus, egy bölcs ember, már ha embernek lehet őt hívni, mivel csodákat művelt, és tanította azokat, akik szívesen hallgatták az igazságot. Számos zsidót és nem zsidót követőjévé tett. Ő volt Krisztus. És bár Pilátus a köztünk élő elöljárók tanácsára keresztre feszíttette, azok, akik megszerették, nem hagyták el őt. Mivel élve megjelent nekik a harmadik napon, ahogy a próféták megjövendölték, és rengeteg csodát művelt. És a róla elnevezett keresztény közösség máig nem szűnt meg.”

Ez az a híres Josephus-említés Krisztusról.

Ércesebb koholmányt azóta se látott a világ.

Még kétszáz évig a keresztény egyházatyák, akik ismerték Josephus munkáit, semmit nem tudnak erről a szakaszról. Ha ez a rész eredetileg is Josephus munkáiban szerepelt volna, Justinus, Tertullianus, Órigenész és Alexandriai Kelemen kapva kaptak volna az alkalmon, hogy zsidó ellenfeleik fejéhez vágják velük folytatott vitáikban. Csakhogy nem szerepelt. Valójában Órigenész, aki nagyon jól ismerte Josephust, kifejezetten megerősítette, hogy Josephus nem ismerte el Krisztust. Az említett szövegrészt először Euszebiosz egyházatya idézi, a kereszténység első történetírója, a negyedik század elején. És feltételezhetjük, hogy a szöveg szerzője Euszebiosz maga. Euszebiosz, amellett, hogy helyeselte a hit érdekében való csalást, és tudható, hogy maga is meghamisította Josephus és más írók műveit, ezekkel a szavakkal vezeti be az idézetet Az evangélium bizonyítéka (angol cím: Evangelical Demonstration) című könyvében (3. könyv, 124. o.) (elírt hivatkozás, a 124 helyesen 142 – a ford.): „A tanúvallomások, amiket Megváltónk érdekében készítettem, bizonyára elégségesek lesznek. Mindazonáltal nem volna rossz dolog, ha mindezeken túl a zsidó Josephust is felhasználnánk mint tanút.” [3]

Minden azt mutatja, hogy az idézet hamisítás. A stílusa Euszebioszéra emlékeztet, nem Josephuséra. Josephus terjengős író volt. Sokat írt jelentéktelenebb személyekről is. Az idézet rövidsége már maga is koholmány jellegére utal. A passzus megszakítja a körülötte lévő narratívát. Semmi köze ahhoz, ami előtte van, vagy ami utána. A szöveg pozíciója is azt mutatja, hogy a történetíró anyagát szétválasztották, hogy helyet csináljanak neki. Josephus zsidó volt, Mózes vallásának egy papja. Eme szövegtöredék szerint pedig elismeri Krisztus istenségét, a csodákat és a feltámadást; azaz egy ortodox zsidó úgy ír, mint egy hívő keresztény. Josephus csak akkor írhatta volna ezeket a sorokat, ha jól megfontolva úgy dönt, hogy kereszténnyé válik. A történelem minden bizonyítéka, minden nyoma oda vezet el, hogy Josephus Jézus-említése szemtelen koholmány.

Ma minden tisztességes kereszténységkutató hozzáköltésként kezeli. Dean Milman azt írja: „Hozzátoldották, sok más töredékkel együtt.” Dean Farrar véleménye az Encyclopaedia Britannicában: „Hogy Josephus írta volna a teljes szövegrészt, azt épelméjű kutató nem hiszi már el.” Warburton püspök szerint a töredék „durva hamisítás, és nagyon béna is.” A Chambers's Encyclopaedia szerint „Josephus híres passzusa az általánosan elfogadott nézet szerint hamisítás.”

A római író, Tacitus Évkönyvekjében (Annales, angol cím: Annals) van egy másik töredék, amelyben szó esik „Christus”-ról, aki egy keresztényeknek nevezett társaság alapítója – egy olyan embercsoporté, akiket „gyűlöltek a bűneikért.” Ezek a szavak ott találhatók, ahol Tacitus beszámol Róma leégéséről. Nos, eme töredék eredetiségére sincsenek sokkal erősebb bizonyítékok, mint Josephuséra. A 15. századig senki nem idézi, és amikor idézték, akkor az Évkönyvekből mindössze egyetlen példány volt a világon. És az a másolat valamikor a nyolcadik században keletkezhetett, hat évszázaddal Tacitus halála után. Továbbá az Évkönyvek maga is valamikor 115 és 117 között keletkezett, nagyjából Jézus után száz évvel, szóval még ha eredeti is lenne az idézet, aligha lenne bizonyító erejű Jézus létezésére nézve.

A Jézus név a kérdéses korszakban éppolyan közönséges volt a zsidók körében, mint most nekünk a József vagy a György. Josephus munkáiban számos Jézusra történik utalás. Sapphias (angol átírat) fia, Jézus, egy szadduceus tengerészcsoport alapítója; egy másik Jézus egy rablóvezér volt, akinek a követői szétszéledtek, mikor őt letartóztatták; aztán szó van egy monomániás Jézusról, aki Jeruzsálemben hét évig siránkozott, hogy „Szegény, szegény Jeruzsálem!”, és akit számtalanszor elpáholtak, ő pedig hagyta magát (és akit megölt egy kő Jeruzsálem ostrománál).

 

A ʼkrisztusʼ görög szó, a héber ʼmessiásʼ megfelelője, és nem személynév. Cím volt, ami azt jelentette: „a kiválasztott.”

A zsidók messiást kerestek, egy politikai vezetőt, aki majd helyreállítja népük függetlenségét. Josephus beszámol számos olyan emberről, aki messiásként volt beállítva, akit követtek, és akit politikai okokból megöltek a rómaiak. Az ilyen messiások, vagy krisztusok egyike volt egy szamaritánus próféta, akit Poncius Pilátus kivégeztetett. A zsidók felháborodása erre olyan erővel tört elő, hogy Rómának vissza kellett hívnia Pilátust.

E tények fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Míg a kereszténység Jézus Krisztusa teljesen ismeretlen a történelem előtt, addig állítólagos életének korában rengetegen kapták a Jézus nevet, és rengetegen felvállalták a krisztusi címet. Abban a korban tehát a krisztusi történet receptjének minden egyes hozzávalója rendelkezésre állt már.

Minden egyes ősi kultúrában úgy gondolták, hogy az isteni megváltók szűztől születtek, új vallást hirdettek, csodákat műveltek, hogy az emberiség bűnéért keresztre feszítették őket, és hogy felemelkedtek a sírból a mennybe. Minden, amit Jézus tanított, ott volt a kor irodalmában.

Krisztus történetében egy szem új gondolatfoszlány nincs, amint erre Joseph McCabe Az evangéliumok erkölcsének forrásai, illetve John M. Robertson Pogány Krisztus című műveikben rámutatnak.

 

„Csakhogy – mondják a keresztények – Krisztus olyannyira tökéletes alak, hogy ezt nem lehetett feltalálni.”

Tévedés.

Az evangéliumokban lévő Krisztus egyáltalán nem tökéletes. Nagyon is mesterséges karakter, nem egy ellentmondással a tanításaiban. Egyszer a kard mellett prédikált, másszor ellene. Egy helyen azt hirdeti, „szeresd ellenségeidet”, máshol pedig azt, gyűlöld. A megbocsátás doktrínáját tanította, míg egy egész generációt viperák fajzatának nevezett. A világ bírájának nevezte magát, máskor pedig azt mondta, senkit nem ítél meg. Minden hatalom birtokosának hirdette magát, de nem tett csodát akkor, amikor az emberek nem hittek neki. Istennel egynek állította be magát, de a keresztfán szenvedve úgy panaszkodik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” És milyen érdekes, hogy ezek a szavak, amiket a fájdalomtól kába Krisztus szavainak tartanak, nemcsak hogy két másik evangélista elbeszélésével ellentmondásos, hanem éppenséggel egy idézet a huszonkettedik zsoltárból!

 

Ha van pillanat, amikor az ember szavai igazán őszinték és „hamisítatlanok”, az a gyötrelem és kétségbeesés pillanata, amikor a legyőzöttség és csalódottság teljes lelki terhe alatt szenved, amikor sebzett szíve legmélyéről tör elő a szomorú panasz, utolsó lélegzeteivel, mielőtt a hűvös halál el nem nyeli életét örökre.

De a lelkét kilehelő Krisztus ajkán nem a haldokló ember szívből jövő szavai vannak, hanem egy irodalmi idézet!

Ilyen ellentmondásokkal és ilyen átlátszó valószerűtlenségekkel aligha lehetett valaki valóságos.

És még ha Krisztust, természetének minden csodálatossága és képtelensége ellenére nem lehetett feltalálni, akkor mit szóljunk Otellóról, Hamletről és Rómeóról? Hát nem élnek Shakespeare karakterei a színpadon? Természetességük, személyiségük összetétele, emberi nagyságuk nem vívják ki csodálatunkat? És ugye hogy nem olyan nehéz őket a képzelet szüleményének tekintenünk? Ha félretesszük a zsidó hős történetének csodás elemeit, Jean Valjean nem éppoly mély, fenséges, emberségben gazdag, szenvedésében érzékeny, magasztos és magát a kegyetlen sorsnak oly meghatóan megadó alak, mint Jézus? Ki az, aki nem borzongott annak a csodálatos embernek a történetét olvasva, és nem érzékenyült el az utolsó napjainál? És mégis, Jean Valjean sohasem élt, és sohasem halt meg. Nem valós személy volt, hanem a szenvedő erény megszemélyesítése Victor Hugo briliáns elméjében. Ki az, aki képes visszafojtani könnyeit, mikor maga elé képzeli Sydney Cartont, amint elrejtve kilétét nyakát a véres guillotine alá teszi, hogy megmentse Evremond életét? És Sydney Carton sem volt valós személy. Ő Charles Dickens karaktere, az emberi önfeláldozás megszemélyesítője.

Igen, Krisztus karakterét ki lehetett találni.

A világ irodalma telis-tele van feltalált karakterekkel, és a nagyszerű férfiak és nők fiktív, elképzelt figurái mindig is be fogják tölteni az elménket és a szívünket. De ha Krisztus nem élt, mégis hogyan jött létre a kereszténység? Hadd kérdezzek másképp. Hogyan jött létre a reneszánsz, a reformáció, a francia forradalom vagy a szocializmus? Ezek egyikét sem egy ember hozta létre. Ezek kinőttek a földből. A kereszténység kinőtt a földből. A keresztény egyház régebbi, mint a legrégebbi keresztény írások. Nem Krisztus kreálta az egyházat. Az egyház kreálta Krisztust.

Lehetetlen, hogy az evangéliumok Jézus Krisztusa valós személy volt.

Képtelen elemek kombinációja. Élhetett Palesztinában, húsz évszázaddal ezelőtt (a 19 frissítése – a ford.) valaki, akit Jézusnak hívtak, aki jó dolgokat tett, akit csodáltak, és aki erőszakos halált halt. De erről a lehetséges valakiről senki egy sort nem írt az életében, és mára már semmit nem tudhatunk róla. Ez a Jézus, ha élt, ember volt. Ha reformer volt, egyike volt a világ ezernyi más reformerének, akik éltek és meghaltak. Ha a világ megtanulja, hogy az evangéliumok Krisztusa egy mítosz, hogy a kereszténység hamis, a múlt vallásos fikcióiról valószínűleg több figyelmet tud majd szentelni a jelenkor húsba vágó problémáira, hogy elősegítse vele az igazi, élő emberek jólétét, akiket ismerünk, és akiket segítenünk és szeretnünk kell.”

-------------------------

„Megjegyzések.

[1] Nem találtam meg ezt a kitételt az Encyclopaedia Britannica online változataiban (nem mintha olyan fontos lenne).

[2] Hatodik ökumenikus (vagy egyetemes) zsinatként, illetve még inkább harmadik konstantinápolyi zsinatként emlegetik. A neten található, zsinatról, illetve I. Adorján pápáról szóló forrásokban nem leltem rá erre a kitételre. Magáról az állítás igazságtartalmáról – 8. századik csak szimbolikus, főleg bárányábrázolások léteznek, kereszten lévő Jézus nem – egy-két google-kereséssel bárki meggyőződhet, és erre írásos anyagok is vannak, bár nem sok. Hogy Marshall honnan veszi ilyen biztosan információit, nem tudom, de az írtakat megerősíti Raymond W. Bernard (1966), illetve ez az ortodox független lap. Azt sem tudom egyébként, hogy ez az egész téma egyenlő-e az ikonoklasztáziával.

[3] Nem tudom, Marshall honnan idéz, az ő idézete: „Certainly the attestations I have already produced concerning our Savior may be sufficient. However, it may not be amiss, if, over and above, we make use of Josephus the Jew for a further witness.” A linkben megadott online kritikai kiadásban kissé más a megfogalmazás: „Their evidence then may be considered sufficient about our (b) Saviour. And here it will not be inappropriate for me to make use of the evidence of the Hebrew Josephus as well, who in the eighteenth chapter of The Archaeology of the Jews, in his record of the times of Pilate, mentions our Saviour in these words:””

-------------------------------

Talán csak nem erre mondja a KDNP, hogy üldözik a keresztényeket?

Semmi sem változtatja meg az embert annyira, mint az életösztön. Hiszen ha működik, az erkölcsi értékek háttérbe szorulnak. Elnyomni vagy megszabadulni tőle szinte lehetetlen.

Az emberi természet része - mindössze egy védekező mechanizmus -, akár az immunrendszer, a köhögés, a könnyek... ilyen egyszerűnek tűnik, de valamiért ennek az érzésnek a ritka "rohamai" az esetek többségében éles ellentétben állnak a bátorságról, lélekerőről, erkölcsről és hasonló efemer dolgokról való elképzeléseinkkel.

„A tudatlanság természetfölötti magyarázatra szoruló tengere ma kisebb, mint valaha, de senki sem tudja, mikor szárad ki, ha egyáltalán kiszárad. A hit és szkepticizmus vitája még sokáig eltart.”

(Steve Jones)

 

 

Szőke Emil:

Békesség és a Jóakaratú!

 

...már megint az öndics

és nem büdösödik

bebújt a tündöklő tagokba

lázonghat a keserű idő akárhogy is

nagy-szavak kicsinyített tartalommal ma

itt

s rá-

máris izzik a lég égig! -

 

„Békesség a jóakaratú embereknek!”

- széttéphetetlenül tapadjon

megtartó-szívükhöz -

„békességet akarsz?

- küzdj hát magad is érte!

hogy a háborúság

forduljon a gazdái ellen

...forduljon táplálói ellen

...falja föl őket

s veszett ebként fusson

ki a világból” is

...fusson ki örökre az űrbe akár -

 

„Bölcsesség béke szeretet...

báj-duma: locska zajgás -

Ahol még úrkodni lehet

ott virul a kitartás”! -

 

...még most- itt

a csillag közepében

bújója

a spektrumot látja:

valami nemben

...jóízű ételt rág:

valami nemben

...szép kapcsolatokat teremt:

valami nemben

...kérdez és választ kap:

valami nemben

...és jön a talán- hogy a talán- talán –

 

u.i: „Amikor Orbán Gáspár az ördög rabságában levő emberek szabadítására vállalkozik, akkor először neki kell szabadnak lennie.

Nem lehet Heródes palotájából hirdetni Jézus Krisztus igazságát. /.../

Ő egy ugyanolyan farizeus, mint az apja, ha ennek az állapotnak nem vet véget. Nem ezért választotta ki az Isten, hogy takargassa az apja bűneit, s az ördög munkáját, hanem azért, hogy leleplezze. Nem politizálnia kell, hanem a krisztusi jellemnek megfelelni, valóságosan megtérni. Mielőtt a vak vezetné a világtalanokat. Még abban is a sunyiság látszik, hogy a Felházat nem merik gyülekezetté nyilvánítani, holott az. Mert akkor szembetalálná magát a saját apja keresztényellenes törvényeivel. Azt pedig nem akarja. Egyiptom is kell.

De nem lehet úgy hirdetni Jézus Krisztust, hogy közben a zsarnok javait is élvezzük, és róla nem szólunk.

(részlet - Amerikai Népszava)

------------

Mi a kulcsa a sikeres szellemi hadviselésnek?

Először, Isten erejében kell bíznunk, és nem a sajátunkban. Másodszor, Jézus nevében kell dorgálnunk, nem a sajátunkéban. Harmadszor, Isten teljes fegyverzetével kell megvédenünk magunkat. Negyedszer, a Szellem kardja — Isten Igéje — által kell megvívnunk a harcot. Végül, amikor szellemi hadviselést folytatunk a Sátánnal és a démonaival, emlékezzünk rá, hogy nem minden bűnért vagy problémáért kell a démonokat okolni...

a követőjének egyik döntő fogyatékossága, hogy fájóan vak a szellemi igazságokra, és hogy nem képes túllátni az anyagi világ jelenségein... vaj' jó irányba tart-e ez az „áradat” - fény helyett a sötétségbe?

 ---------

„A fény örök árva, gabonát nevel, de

mag helyett sót vetett, s most értetlen

bámulja a tetthelyet.” (részlet Varga Dániel: SÖTÉTSÉG-KERT c. verséből)

 

2018. 01.14.

--------------------------------------------------

Orbán „balhé”...

 

- a jóérzést mossa ki belőlem

hogy nagy szájakkal van... (szőke)

 

„Az unió tagországai valószínűleg már látják a lényeget, hogy a „balhé”, a migránsozás és sorosozás fő célja: elrejteni a magyar kormány és az uniós tagok nagy többsége között valóban létező súlyos konfliktust.

Ez: a jogállam leépítése, és nem a migránsok el- vagy áthelyezése a „Budapest” és „Brüsszel” közötti konfliktus lényege.” (forrás:Hajdu Nóra)

-------------------------

Mi rejlik egy névben? A címke, amiket az emberekre ragasztunk, vajon mindent elmond, amit tudnunk kell? Ha azt mondjuk, ő még csak egy gyerek, az azt is jelenti, hogy teljesen ártatlan? Ha drogdílernek nevezzük, az bizonyítja azt, hogy tényleg gonosz? Ha valaki prédikátor, mindig be is tartja, amit tanít? Egy férfi, akit gazembernek tituláltak, nem is viselkedhet hősként? Az igazság az, hogy egy név nem sokat árul el viselőjéről. Sokkal többet mond arról, hogy mire képes.

„…Orbán 2010 óta Magyarországon csaknem teljesen felszámolta az unió legfontosabb összekötő anyagát, a jogállamot, a közös politikai kultúrát, és a helyén egy szinte maradéktalanul kiépített illiberális államot hozott létre....” (Népszava)

A másik hír sem örömteli, de talán az isteni kegyelem még ez egyszer bedobja magát.

A csalás már beindult...

„Nem is kormánytagok tudósítottak róla, minden lében kanál újságírók kurkászták ki uniós dokumentumokból, hogy törne le a kezük. Kiderült, hogy hiba csúszott a költségvetési hiány és az államadósság számaiba. Nem annyi az annyi, hanem több. Az Európai Statisztikai Hivatal kiszúrta, hogy a kabinet kicsit ügyeskedett. Az exportot támogató állami Eximbanknak és a Nemzeti Bank alapítványainak a kiadásait kihagyták a költségvetésből, nem számolták bele a hiányba és az annak fedezésére szolgáló államadósságba, mondván, amit ők kezelnek, az már nem állami pénz. Ismét kipróbálták tehát az „elvesztette közpénz jellegét” trükköt, amelyet már a magyar bíróság sem vett be. Az Eurostat kifogása ellen megpróbáltak az ilyen vitákban igazságot tevő szakmai bizottsághoz (CMFB a neve) fordulni, de annak többsége a magyar kormány ellenében döntött. Ha arra gondolunk, hogy az Eximbank néhány jóbarátnak is tett az exporthoz sehogyan sem sorolható szívességet – finanszírozta Vajna tévé-vásárlását és Garancsi Kopaszi gáti terveit, meg arra, hogy mennyi pompázatos ingatlant vásároltak a közpénzből Matolcsyék alapítványai -, mindjárt nem csodálkozunk azon, hogy az átkönyvelés sok száz milliárddal dobja meg a hiányt és az államadósságot. És akkor még a Paks II-höz felveendő hitelekről nem is beszéltünk. /.../

Csakhogy ha nincs tovább trükközés, a kiadások máshová dugdosása, akkor kipukkad a lufi:

a nagy melldöngetés ellenére ugyanúgy el vagyunk adósodva, mint régen. A kormány szent tehene megdöglött. Azt eddig is tudtuk, hogy az adósság összege évről évre nő, de a lényeg, hogy a növekvő nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya csökkenni látszott. Ám az új számokból most kiderült, hogy az sem. Csak tudnám, mire ment akkor a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdja, a sok új adó, köztük a megsarcolt minimálbéreseké, a rokkantaktól elvett nyugdíj! Még az a szerencse, hogy az átkönyvelést majd csak a választások után lesz muszáj végrehajtani. Na persze, akkor majd helyre kell hozni a galibát, hiánycsökkentő megszorítással.

Jöhet az újabb Orbán-csomag.

Az a jó, hogy az Alaptörvény igazán rugalmas.

Már nem garantálja a nyugdíjat, a társadalombiztosítást, a szociális segítséget.

A kormány azon spórol, amin akar. És nem magán meg a barátain akar. Már, ha maradnak. Isten kegyelméből, természetesen.(Lendvai I.)

Mi lesz itt választáskor? Jaj!

Elkezdődött az pénzügyileg is, már 2010-ben – és folytatódni is fog. Rege a kígyózó sorokról (anno) azután, ahogy Gyurcsány megjegyezte: „Úgy tűnik, szenvedélyesen bántja az emberek igazságérzetét, ami most történik, mi pedig ezt egy jó pillanatban vettük észre” – tette hozzá a DK elnöke. Szerinte a kampány célja egyrészt az, hogy a kormány meghallja az emberek hangját. „Most meghallotta, ahogy pörölnek velünk, és amilyen stílusban, ez a cél közel van a megvalósuláshoz” – mondta Gyurcsány.

A választási törvény rossz, itt baj lesz/lehet...

Az a törvény, amely ellentétben áll az erkölcs alapelveivel, amely ezeknek az alapelveknek a megsértését követeli, igazolatlan és igazolhatatlan marad. Ilyen helyzetben csak a törvény elleni cselekvés lehet "jogos", mert az erkölcsiség akkor nemcsak a törvény be nem tartását követeli meg, hanem az ellene való küzdelmet is.

 

Szőke Emil:

már rajtam a választás...

 

...választani indulok

a barbár vágyak nyomán

ekkor indul ott még sok bolond

ünnepre mert ünnepe ez

s tudd meg azt is

hogy milyen ünnep ez - hová hív

az Idust kell megölnöd most

áprilist - szent-havát - minek

fehérén Vénusznak vágja felébe

évét sürögve – magát sütögetve

- már vágyára teszen méltót...

nincs mit köszönnöm

a parancsért mások jajonganak

ott az arcokon mégis öröm

de nem értem

de nem is értem -

Nézem a cipőket a ruhákat

„...néhány perc s éveket öregszem” --

 

u.i: mondják el kell menni választani. Oké! Hogy hova húzod az „X”-t mindegy, az a te akaratod... ámde, Orbán a létszámot mindig is magának tudta... győz, ha vesztes is! Ajaj!

 2018. 01. 13.

------------------------------------------------ 

Orbán a nagy-Szellem...

 

...szegénység bilincsén

és sok-éjjel még

az időn kormozódik a lét - (szőke)

 

Nem lehet a nagy-Szellem – egyébként sem: nem a szellem teremti az anyagot, hanem a szellem az anyag terméke... remélem ezt még nem feledte el?

„Orbán annyira pénzéhes, megalomán, hogy inkább kétszer lábon lövi magát és egyszer tökön, de nem tud nagyvonalú lenni, nem képes elegánsan, szofisztikátlan „diktatúrát csinálni”, Orbán a nyers bolsevik-náci erőszak önkényura minden cizellált gondolkodás nélkül. Egy pitiáner, egy a Trump hátsója mögül kikandikáló, Putyin előtt zavartan száját nyalogató, a nyakkendőjét kényszeresen igazgató mandarintolvaj.” (Zsúrpubi)

...s rá idealista felfogása – engem – önmagában is undorít, ateistán leéltem az életem, most mivel szembesülhetek (?) - hogy- lám: uralkodói hatalma istentől származik (és segíts magadon, akkor isten is megsegít).

„Felkente” magát!

A társadalmi érdekről meg kiderült, hogy azok keményen burzsoá érdekek, a szabadságról, hogy az nem más, mint a kizsákmányolás szabadsága. Alig kezdett megvalósulni az ésszerű társadalom, máris kiderült ésszerűtlensége. Ennyit Orbánról és az ő országáról!

Az ellenzék meg képlékeny, így „kenhetők”: sajátos viszonyaik között (egyesek ezek felismeréséig sem jutottak el) -a gyakorlati vonatkozások majdnem teljes mellőzésével az elvont elmélet szintjén, s e szinten is korlátozottan érvényesülnek! Három és fél évig „süttették a hasukat” - értelmetlenségüket sem ismerték fel, szavaztak, hozzászóltak, és tettük értelmetlenül, holott az elejétől be kellett volna fejezniük ezt a kétszínű munkát. Ennek eredményét most láthatják: a népet a végtelenségig nem lehet megvezetni. Ha összefogás akkor legyen... úgy összefogni nem lehet, hogy álljatok mögém (csak asszisztálhattok), mert én vagyok a legnagyobb ellenzék mondá az MSZP (kérdem is: miért asszisztáltak végig Orbánnak?), mert én vagyok a szép és okos is – a nagyobb szelet engem illet- és az első helyre jogot kizárólag én formálhatok!

Jöjjenek az újak... ja- hogy nincsenek, kicsik még... (?) Akkor hezitálunk még egy-két ciklust!

Orbán csak önmagát döntheti meg... a külföld felé szuverenitásra hivatkozik (ha valakik beleszólnak dolgába), idehaza meg a hatalmi gőg és arroganciája taglóz! Félelem van- és gyávaság!

Tehát nem lesz kormányváltás, mert nincsenek kormányváltók! Nincs haladó párt, nincs tömegbázis – előremutatás is mindig utólagos, fáziskésésben vannak munkájukban. Nincs rendben semmi! Karácsony nem megváltó (nincs lyuk a tenyerén), a jóindulatú hozzáállás már nem elég!. A szövetség és összefogás csak lózung, nincs elv, nincs filozófiájuk, semmilyen identitás, amikkel képviselni tudnák a valóságot- egyre mélyebb a szakadék (már egymás között is), amelyekkel szemben fel kellene lépniük, formáikban mélyreható változásokban túl maradik (az igazi „maradónák” éppen ők) meghaladott (a történelem által) dolgaikban nincs fejlődés...

Még ha Orbánt váltanák is, intézményeiben leválthatatlan emberei ülnek, akik órák alatt tönkretennék az új hatalmat! Azt hinni, hogy pénzért köpönyeget fordítanak és beállnak a sorba, bugyutaság!

EU-ból már kifarolna Orbán, de nem tud, mert akiknek seggét nyalja nem engedik, így marad felforgatónak, majd pénzt kunyerál Kínától... mert a gazdasághoz sem ért, fújja a lópikulát tovább, hogy Kelet felé nyitottunk, hogy lesz „selyem”-utunk (Paks II. már egyre bizonytalanabb!) csak hasznunk nem lesz. Erről hallgat! Hitel Kínától? - és kifizeti azt a kínai munkásnak (!) - aki építi a vasutat... megtérülés? - soha nem lesz. Orbán meg fog bukni, de nem az ellenzék által, hanem a gazdasági számok hazugsága miatt, mert az életszínvonal egyre lejjebb süllyed (ami van most, az csak látszat!), ami egy társadalmi robbanáshoz fog vezetni, és belefullad saját szarába. Ezt én sajnos, már nem érem meg...

 

Szőke Emil:

a fényben miért sápad sárgára... (?)

 

rossz indítással (örökléttel) a szó:

minden jó (!)

...és szép is ott

...és fejlődünk is

miként szépül létünk

gazdaság itt dübörögve -

mint

ahogy más-tollaival ékeskedő

évődő

a fény-állatok között

 

...szavainak suhogása így

csodalámpás-dörzsölése!

 

Éhem nagy...

és mondja pöffedt-pofával ő

hogy érzésre már fölzabálna a ma -

már-ahol a férc rá nagy-öltéssel varrt

s kinek sorsa ha fölragyogva nő

ott az idő-alagútja – vége fénnyel

ahogy rágörbül a mára

rám görbül terével

...hogy falait kemény húsából vájta

...hogy falait kemény húsomba vájja

 

lásd: jól megy sora

így pöffed az arc

 

- az élet nagy-nagy hazugsága

visszaszáll reája -

visszaszáll reája:

honnan növünk

hová csökkenünk világába...

 

Ó - akkor miért

hogy szívemben a hideg dobverése?

Kihívással rózsaszín végzete

a fényben miért sápad sárgára - miért

mocorogva

még lüktetve és forogva

édesített őrületében

...hogy bebábozódjon sorsa? –

 

U.I: Az egész élet politika.

Nem mintha a világ foglalkozna azzal, mit érzel, hanem azért, mert a világ reagál arra, amit teszel. Kis döntéseink önmagukban is apró szavazatok, amelyek valószínűbbé vagy kevésbé valószínűvé teszik, lesznek-e a jövőben szabad és igazságos választások. A mindennapok politikájában szavaink, viselkedésünk, illetve azok hiánya nagyon sokat számít. (Timothy D. Snyder)

 

2018. 01. 11.

 

Orbán (és) az ÁSZ!

(ébredés)

 

ahogy indulataimat- vágyaimat kihajtja

és töredezik szét a felszín

hogy újra élni

tudjak – (szőke)

 

Szeretnék már összefogott víziót és koncentrált modernizációs tervet hallani egy ellenzéki párttól az illiberalizmus kikerülhetetlen viszonyai között (!)

Nekem is van tervem – vízióm is: mert az, aki meg tudja csinálni, hogy két szál búzakalász, vagy két sarjú fű nőjön azon a rögöcskén, melyen eddig egy nőtt csak: nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek és hazájának, mint a politikusok minden pereputtya.... az egész illiberációt vissza kell alakítani egy normális renddé, hiszen ez a szó semmit nem takar és mindent eltakar. Ha akarom így, ha akarom úgy, ám a kaptafa mindig ugyanaz: gazdagodni, a népet nyomorban- az egyes embert félelemben tartani...

Terv az van... hát ez: hogy most itt a fizetünk – nem fizetünk, majd megfizetünk gyakorlata! A hatalom bosszút forralt és mindenkit, kinek véleménye van ellehetetlenít, esetleg még el is takarít a hatalom útjából. Huh! - nem semmi egy ragaszkodás a hatalomért... tudtuk már előre, hogy négymilliárdért irodát Orbán csak magának épít, nem Vonának, nem is Gyurcsánynak, pláne nem Karácsonynak és Juhásznak... csakis magának szánta...

Immár sikeresen öngólt rúgott Orbán, most fölköphet és aláállhat. Ugyanis az ÁSZ bevonásával sikeresen összehozta a pártokat – no- nem a tettekben alkotta meg az egységet, egyelőre a gondolkodásban, de valami megmozdult. Lehet, ez a hatalom Orbánnal az élen nem is olyan okos?

„A tények néha olyan kibogozhatatlanul keveredtek össze a fantázia termékeivel, hogy - noha hazugság nem hangzott el - nehéz volt észben tartani, hogy mi a szigorúan vett igazság.” (Stephenie Meyer)

 Merthogy, ami van az már a tömény diktatúra, mégpedig azért, mert az ÁSZ ellenzéki pártokkal szembeni intézkedése felrúgja a hatalmi ágazatok alaptörvényben előírt szétválasztását. Ez a szervezet, immár Orbán jobb-ökle lett! Ha úgy tetszik kinyújtott karja!

...azonban ennél sokkal többről,

hazánk alkotmányos alapjainak végleges felszámolásáról van szó.

Az Ász az összes ellenzéki pártot egy meghatározott összegű bírságról, a Jobbik esetében pedig további, szintén meghatározott összegű támogatás megvonásáról tájékoztatta mintegy négy hónappal a választások előtt. És- mert a közbeszédben kialakult általános vélemény szerint az intézkedés indíttatása és következménye a teljes ellenzéki oldal ellehetlenítése, így... illetve sikeres szereplésük esélyeinek csorbítása lett célként kitűzve - ez pedig maga a diktatúra, aminek megakadályozására a hatalmi ágazatok szétválasztását kitalálták.

Már felébredtek a pártok és megtagadják a büntetést... önzésük lenne? (a szó nem a legjobb ide, talán igazságérzetük lett fejlettebb mint volt előtte...), de

„Néha igenis önzőnek kell lenni... mert nem lehet úgy élni, hogy senkit ne bánts meg, de közben mégis valóra váltsd az álmodat.” (Gaál Viktor)

...és tudni sem árt, miként ráébredtek, hogy mi is az ÁSZ és mi az alaptörvény összefüggése itt!

Az "Alaptörvény Magyarország jogrendjének alapja" (Q Cikk (1)), ami "a hatalom megosztásának elvén alapszik" (C. Cikk (1)). Az államhatalom három részre van megosztva, nevezetesen a törvényalkotással megbízott Országgyúlésre, ( 1. Cikk), a végrehajtó hatalommal felruházott Kormányra ( 15. Cikk) és az igazságszolgáltatást biztosító Bíróságokra. (25. Cikk)

A hatóságok azok az önálló szabályozó szervezetek – mint például a Gazdasági Versenyhivatal, vagy az Adó- és Vámhivatal -, amiket a végrehajtó hatalom hoz létre "a végrehajtó hatalom (tehát a Kormány) körébe tartozó egyes feladat ... ellátására" (23. cikk). Az ÁSZ azonban nem ilyen, nem hatóság, nem tartozik az önálló szabályozó szervezetek közé,

tehát nincs, nem is lehet felhatalmazása olyan feladat elvégzésére, ami a végrehajtó hatalom feladatkörébe tartozik, mert az ÁSZ a végrehajtó hatáskörrel nem rendelkező Országgyűlés szerve.

Tehát feladat- és hatáskörét az alaptörvény 42. cikke rögzíti, ami szerint:

az Állami Számvevőszék az Országyűlés pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerve,

tehát az Országgyűlés része, ami tevékenységéről, vizsgálatainak eredményéről az Országgyűlésnek ad éves beszámolót. Amikor az alkotmány az ÁSZ-t az Országgyűlés "szerveként" határozza meg, eleve kizár bármiféle hatósági feladatot, bármiféle intézkedés lehetőségét. Az ÁSZ-t tehát semmiféle törvény sem hatalmazhatja fel több vagy szélesebb hatáskörrel, mint amivel az Országgyűlés maga rendelkezik, illetve amivel az Alaptörvény 42. cikke ellátja.

Márpedig az Országgyűlésnek nincs alkotmányos jogosítványa egyedi intézkedésekre, még kevésbé egyedi büntetés kiróvására, és az ÁSZ számára az alaptörvény mindössze ellenőrzési hatáskört jelöl meg.

Ilyetén az ébredés a pártoknál:

Vona: „A Jobbik önként nem fogja kifizetni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírságot

...továbbra is folytatják a pénzgyűjtést, az első negyedéves állami támogatás – mintegy 111 millió forint – pedig már megérkezett a párt számlájára. Vona Gábor arról is beszámolt, hogy elsősorban nemzetközi jogi fórumokon keresnek jogorvoslati lehetőséget, de a lehetséges hazai fórumokat is vizsgálják.”

Gyurcsányék is megtagadták a kifizetést! az Állami Számvevőszék 2017 végére bebizonyította, hogy a Fidesz politikai megrendelésére dolgozik, mert egymás után bünteti milliókra az ellenzéki pártokat. A választás előtt néhány hónappal el akarják venni az ellenzéknek járó állami támogatás egy jelentős részét. A DK levelet írt a számvevőszéknek, jelezve, hogy törvénytelennek tartja a bírságot, ezért "tőlünk egyetlen egy fityinget nem fognak látni" – mondta Molnár Csaba, hozzátéve, uniós intézményekhez is fordulnak az ügyben.

Látjuk már mivé lett ez az ország és mivé lett benne a hatalom, miként minden fals... minden csak Orbánért szól, ahol egyes szervezetek magukat többlet-jogosítványokkal ruházzák föl!

Az ÁSZ ellenőrző közjogi hatásköréből pont az következik, hogy másokra kötelező határozatokat nem hozhat, mindössze jelezheti az illetékes szervezeteknek, illetve az Országgyűlésnek, ha jogszabálysértést tapasztal.

Döntései éppen azért nem vethetők jogorvoslat alá, mert kötelező határozat hiányában nincs mit- sem orvosolni, sem teljesíteni.

...és ahogy Róna P. is írja: És itt van a kutya elásva:

Az ÁSZ ellenzéki pártokkal szembeni intézkedése felrúgja a hatalmi ágazatok alaptörvényben előírt szétválasztását, azért, hogy a politika, azaz az Országgyűlés, saját "szervén", az ÁSZ-on keresztül, az igazságszolgáltatás megkerülésével, a jogorvoslás lehetőségének megtagadásával hozhasson egyedi intézkedéseket.

Ez pedig maga a diktatúra, aminek megakadályozására a hatalmi ágazatok szétválasztását kitalálták.

Ha tehát az Országgyűlés a pártoknak nyújtott pénzügyi támogatás törvényellenes felhasználását szankcionálni kívánja, a feladatot nem az ÁSZ-ra, hanem kizárólag az alaptörvény 23. cikkében rögzített önálló szervezetre – köznyelven hatóságra – bízhatja.

Miért is nem ezt teszi a Fidesz-kormány?

Hát azért, mert a hatósági intézkedésekre az alaptörvény biztosítja a jogorvoslás lehetőségét. Mivel a szándék olyan intézkedések meghozatala, amik nem mennének át az igazságszolgáltatás szűrőjén, kell találni egy olyan szervet, ami nem esik a bíróságok hatásköre alá. Ilyen az ÁSZ, mint az Országgyűlés szerve.

Nem kevesebbről mint hazánk alkotmányos berendezkedése ellen elkövetett merénylet kisérletéről van szó.

Az Országgyűlés felelőssége most óriási:

Alkotmányos kötelessége határozatban utasítani szervét, az ÁSZ-t intézkedése azonnali visszavonására, az ellenzéki pártok felelőssége pedig bármiféle ÁSZ-intézkedés teljesítésének elutasítása.

(Forrás: Róna P. közgazdász, az Oxfordi Egyetemen a Blackfriars Hall tanára....és a pártok véleménye)

Orbán figyelmébe ajánlom: "Ha eszed elhágy, segít az ördög!" (Dosztojevszkij)

 

no- figyelj Komám! - ronda vagy

így lélekben is...

- nyűgnek rajtam hatalmaddal -

ám- örülj nagyon... leginkább

magadban -- (szőke)

 u.i: „Egy dolog mások védelmében cselekedni. Egészen más, ha önző érdekből tesszük, mindegy, mennyire érthetőek azok az érdekek.” (Claudia Gray)

2018. 01. 10. 

---------------------------------------------------
Orbán gyilkos humora...

 

...még pisloghatok mások gazdag farára

műmellű tenyeres-talpas Madonnákra

kik most lebegve- maguktól elszállva... (szőke)

 

„Magyarországon ma kétféle felelősség létezik:

egy mindenkire és egy a bírókra vonatkozó. A "bírói gyakorlat", vagyis a bírók alkotta jog lényege pedig az, hogy a bírónak nincs felelőssége. Mindenki más polgári és büntető felelősséggel tartozik azért, amit tesz, az általa okozott károkért, hátrányokért - a bíró nem. Történik pedig mindez a bírói függetlenség szent és sérthetetlen elvének égisze alatt - megfeledkezve arról, hogy nem az a függetlenség, ha nincs felelősség, ellenkezőleg: csak az a függetlenség valódi, amely kellő felelősséggel párosul. A bíróságokon azonban ma a függetlenség álcája mögé bújt felelőtlenség az úr, s ezt sokan a tévedhetetlenség talárjába bújva próbálják érvényesíteni.” (Kende Péter)

Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság – a testület zsarnoki és törvényei, mit hoznak szintén, végrehajtásban is az.

Tehát, ha nincs szabadság, akkor diktatúra van és nem demokrácia…

Az állampolgárok helyzete „nyakigszar”… ugyanannak a hatósági testületnek, mint a törvények végrehajtójának minden hatalma megvan, amellyel önmagát, mint törvényhozót felruházta. Általános határozataival tönkreteheti az államot, minthogy pedig még bírói hatalma is van, különleges határozataival minden egyes állampolgárt is tönkretehet.

Lásd, a kicsinyes bosszúvágyból eredő üldözéseket!

Következésképp e politikai tény mára a demokrácia halálát hozta!

A sors egyszer ellenetek fordul, ha még most el is kényeztet… tudom – persze, hogy van szólásszabadság és akkor teljes, ha azt mondom, amit hallani akartok! És azt is tudom, hogy megneheztel a hatalom, de csak azért, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül bosszút állhasson rajtunk, ki szánkat befogni így sem tudjuk.

Tavaly Harrach valami olyant mondott, ami a megfogalmazás pillanatában is hamis volt. „A liberálisnak nevezett eszmeiség képviselőivel az a problémám, hogy a gyakorlatuk nincs összhangban az elveikkel. Véleményszabadságot hirdetnek, de véleménydiktatúrát valósítanak meg."

Mondja a magáét a hitszónok!

A katolikusok lemészárolták a reformátusokat; a reformátusok lemészárolták a katolikusokat: ezek voltak a gondolatszabadság első lépései (remélem tudja!). Ma ők hívatják magukat keresztényeknek... akiknek nem számít a másik ember, nem számít a rászoruló csak a kirakat legyen fényes.

----------

Ha liberális demokráciáról hallunk vagy olvasunk, elsősorban azokra a nyugat-európai országokra gondolunk, amelyeket valamikor egyszerűen csak jóléti államoknak neveztünk. Magas foglalkoztatási mutatókkal, sűrű szövésű szociális hálóval, stabil gazdasági növekedéssel, minimális államháztartási és költségvetési hiánnyal és alacsony munkanélküliséggel. Bizony a gyakorlatuk összhangban van az elveikkel, csak vannak egyesek, akik szeretik másként magyarázni a folyamatokat

...csak mert - már a vallást is diktatúraként alkalmazzák (ugyanakkor még sajnáltatják is magukat, hogy üldözik a keresztényeket! Ha a gyarlóság megjelenik egy emberben ott a lelkiismeretet, még automatával is nehéz tisztára mosni – aki gyalázkodik most, az éppen egy illiberális állam szószólója, egy diktatúrát istenit magunk fölé... ami a vallás és hit égisze alatt, de már megbélyegezve szólhat az egyéni és társadalmi szabadságról, a tolerancia vagy a társadalmi diverzitás problémáiról –íme, hogy lásd: a mindennapi gyakorlat nálunk sokkal súlyosabb kihívásokkal szembesíti Orbán társadalmát.

Pontosan ők azok, akik olyan dogmákat és olyan tabukat képviselnek, amelyeket megingathatatlannak hirdetnek... és hol belőle az erkölcs?

Emlékezetes tusnádi beszédében a miniszterelnök a magyar alkotmányos és demokratikus többpárti-parlamenti – a nyugati államokra is jellemző – politikai intézményrendszer bárminemű átalakításáról egyáltalán nem beszélt. Így aztán nem is deklarálhatta, hogy „a jövőt nem a liberális demokrácia keretében képzeli el”. Kizárólag a neoliberális piac gazdasági folyamatait, a globális tőke és a nemzetközi pénzügyi intézetek tevékenységét elemezte, a nemzetgazdaságok érdekeivel ellentétes céljaikkal együtt. Csakis ebben a vonatkozásban használta az „illiberális” jelzőt.

Azóta már, annak káoszát élvezteti velünk!

Utolsó órád ütését meg kell majd bocsátanod, ha időd lejár, s vége a bosszúnak...

Magyarázza is Orbán innen-onnan, de valahogy belebonyolódott a lelkem... a gyűlölet meg nem volt keresztényi érték sohasem – így magyarázni felesleges (!) Ahány felszólalása volt mindig másnak nevezte kormányát, bár a tartalom talán egy-irányt mutat mégis... tartalmatlan, kapkodó- amolyan “főméltóságú”... csak. Túlzottan is ellenséges az irány- vakmerő a rágalmakban és a nagy legyűrni-akarásban csak hatóságait építi ki! – s osztogatja “gumicsontjait”.

Semjén meg a szeretet apostola- saját érdeke és pártja védelmében, inkább “beledöglik,” minthogy megcsalja Orbánt (a Mesterét!)

Amíg Orbán hatalma tart, addig a lehetetlenért könyöröghetün

Oldal: Orbáni körülményeink...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat