Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

...a Fidesznek nincs más célja, mint a kétmilliós szavazótáborát összetartsa,

csak nekik politizál, őket tüzelik fel a legkülönbözőbb témákkal. A folyamatos agymosási fórumaikra igen nagy szükség van, hiszen – a Publicus felmérései szerint – az állandó sorosozás, illetve főképp a civilek elleni hadjárat szükségessége, jogossága még magát, a fideszes tábort is megosztja.

-----------

Félénkek lettünk, de helyesebb szó ide a gyáva – töprengj el rajta – alkalmazkodni akkor sem tudsz, ha akarsz, e társadalom értelmetlen és értelmetlenségével céltalan, céltalanságával meg furcsán egyéni és különc… ezzel megalapozva egy társadalmi robbanás!

Írhattam volna szebben is, de a képzelőerőt kívántam megmozgatni, eredeti hatásával ily módon kifejezni a pillanat élettörténéseit, ahol is e világ átéléseivel - élethabzsoló óriásainak elnyomása által, hogy evickél egy ország a halál mellett, hogy énekli meg himnuszát, dicsérő és az ujjongásról csak a mindig-szomorúsága miatt, benne lemondó megragadottsággal… immár tévedéseink tudatában!

 

Szőke Emil:

semmi és a valami

 

Nézem az eget – semmit nem várok

...és a semmi nem is érhet véget

ha hurrogás az ok – most

hogy már le

szám külön-útján jár vele

- mert

rávésett a mosoly

ott

ész felett

s tébolya mellett -

fitogja éhét

és szomját

valami – hogy új irányt váltott

miként érinti

a ravasz kor

s a kór emészti

- ily fogatlanul kivált -

hogy rá a báj is torz

így

létművén csak vigyor

miként

naiv-görcsén fogja vissza

magát

hogy rá hangot is adjon a ma!--

 

2017. 05. 19.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 152
Tegnapi: 252
Heti: 2 801
Havi: 11 792
Össz.: 859 449

Látogatottság növelés
Oldal: ...a Fidesznek nincs más célja, mint a kétmilliós szavazótáborát összetartsa,
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »