Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

"A húsvét a feltámadás, az újrakezdés ünnepe."

Azt az üzenetet hordozza: vegyük észre, mennyi lehetőségünk van arra, hogy kezet fogjunk, hogy felemeljük egymást. Természetesen nem véletlen, hogy majdnem ezer év után éppen a közelmúltban került sor Ferenc pápa és Kirill ortodox pátriárka találkozójára. Most, amikor a népvándorlás és az ökológiai válság kihívásaival kell szembenéznünk, egyre fontosabb, hogy az egyházak megkeressék a közös gyökereket. Egyre fontosabb az is, hogy itthon a jobbító szándék erősebb legyen, mint egymás elutasításának reflexe. Azt kívánom magunknak, hogy merjünk leülni és végre őszintén, a másik érveire is nyitottan beszéljünk egymással. Ez az én húsvéti üzenetem: merjünk egymás szemébe nézni, és kezdjünk hozzá a szekértáborok lebontásához. Erősen hiszek abban, hogy ez lehetséges. (Forrás:Váci Püspök)

A gondolat jó, de beteg elmékkel igencsak nehéz a megegyezés, a kiegyezés meg már hamvába hullt!

A megoldandó problémákat áthúzta a Fidesz-szándék... filozófiát elvetik, nincsenek elveik- de mert Orbán jogász- megtanulta: a jog gyakorlati irányú és szembeszökő módja itt... a vallás álca, amivel takarózhat!

lám a cselekvés náluk:

A jog cselekvésre irányul, és az emberi cselekvést- tevékenységet és magatartást irányít...

Mire való itt filozofálni? Bár mondhatnám, hogy a jog védelmet jelent, de a tények világa most mást mutat.

...sajátos és zárt világa... a szájalás, ferdítés és a hazugság otthona lett mégis. Már mindegy is a „circulus vitiosus” - a jog az, amit a jog jognak mond és az ugye, nem Orbán! - miként hogy a „regressus ad infinitum” is lehetetlen.

Értékek, valóság – összeköttetés és máris látjuk az orbáni politikában minden összekeveredett... a bölcsészet sem sajátja, ideológiákat megveti... a nagy ember, célokat kitűz ugyan, de magáért vannak a dolgok és megítélése az érték gondolatát a társadalom felé elveti... csak megkülönböztetésre van- ekként értéktelen máris alkotmánya! Irányítás van - ez eddig helyes, de a hierarchiában a viszony és a bizalom - mint követelmény - elveszik. Tehát ebben a világban rendet kell teremteni.

...kígyó ne uralkodjék fölöttünk!

Az orbáni politika lényege:

Ti tehát dolgozzatok: szántsatok, vessetek, arassatok. De bűn lenne annyi magot összehalmoznotok, hogy az utódoknak se szántani, se vetni ne kelljen! Amint megvan az ínség ellen a biztosíték, fordítsátok gondotokat a lelki életetek fejlesztésére. Címeretek ne az aranyborjú legyen, hanem a rab gólya, a nyírott-szárnyú, földhöz leláncolt angyal, amint fölfelé méláz. (G.G)

És biztos, hogy ezeknek itt- és így lenne eredménye?

Ahogy a váci Püspök mondta: ki a lövészárkokból! „...álmaiban olyan parlamentet látok, ahol a képviselők azzal kezdik hozzászólásukat, amiben egyet tudnak érteni a parlamenti patkó szemben fekvő szárnyából előttük felszólaló képviselőtársukkal. Feltételezik róla, hogy ő is a nemzet érdekét szolgálja.

Persze amikor felébredek, mást látok, de nem adhatom fel. Most, húsvétkor engedtessék meg nekem, hogy erről a megbocsátás, az odaadott élet üzenete, a golgotai kereszt képe jusson eszembe. Hallottam egyszer egy megdöbbentő mondatot, amely ars poeticám részévé vált: az igazság hangoztatásának ördögi spiráljából csak a legnagyobb igazságtalanság, a megbocsájtás lehet a kiút. Erről szól Jézus keresztje is: a határtalan megbocsátásról. Amíg nem tudunk túllépni saját sérelmeinken és nem látjuk a másikét, addig velünk maradnak a lövészárkok.

 

a kígyó

 

Erő és az erősb' -

és hol szív- s hol a békesség?

...csak kín időd! Kín időm!

Még!

 

Itt vagy- ki- új-szerepre

jelölted ki magadat

de a miértje

mindenkinek titok maradt...

 

Így vagy- ki- a bőrét

sziszegő mérges-kígyóként

vedlés helyett

hétrét növeszti most könnyedén

ekként mar

s ad sok cinkos napot

magának

s mert megtért – kötelezve (!)

...csak elébb Évát viszi bűnbe?

 

Száz-féle színben színesedve

körül-forognak

talpnyalóid s rég-

ritmusodhoz igazodnak

a nagy árnyak itt

míg rám ég

csak az öröklött bal-remény? – (szőke)

 

2016. 03. 28.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 128
Tegnapi: 252
Heti: 2 777
Havi: 11 768
Össz.: 859 425

Látogatottság növelés
Oldal: A húsvét a feltámadás, az újrakezdés ünnepe...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »