Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Egyre unalmasabb az országgyűlés...

A Fidesz-KDNP párt szent és sérthetetlen, ami ellenük szólna, azt kivédik azzal (persze utólag), hogy ők is egyetértenek a felvetésekkel (így kihúzva minden „ellenállásnak” a foga) (!) Az ellenzék a patás ördög!
Nincs a népnek szava, mert nem lehet – kizárólag Orbán óv- véd! - ekként a képviselete is „langyos”! - szinte lehetetlen az ellenzék részéről... „arcbajnokunk” Orbán, a kirakat szépségéért mindent elvett- magához vont. Államtitkárai felmondják az előre betanult leckét és passz.... kioktatnak, lehurrognak és ennyi.
------------
Gyurcsány politikai foglyai... a politikai fogoly olyan személy, akit azért tartanak fogságban, mert ellenszegült vagy bírálatot fogalmazott meg saját országának vezetésével szemben. Az ügy jelentős politikai elemet tartalmaz: ámbár a bebörtönzött személyek tetteinek motivációja, maga a cselekmény, vagy a hatóságok hozzáállása. Gyurcsány az ügyet "politikai"-nak minősíti, és meghatározásra a "politikai tárgyalás" és "politikai fogság" kifejezéseket használja. Ezzel szemben a kormány állítja, hogy a vezetése alatt nincsenek politikai foglyok, csak olyan foglyok, akiket a köznapi büntetőjog alapján tartanak fogva.
Felülről irányított, aufklérista módszer kíséri a mai hatalmi munkát, amelynek során példátlanul nagy társadalmi átrétegeződés megy végbe az országban. S mindehhez ideológiaként ott van az orbáni illiberalizmus, de legalábbis a Nyugat életszínvonalának rövid időn belüli elérhetőségének az ígérete. (és- vagy- ahogy fogalmazható: a vallás lett a nép ópiuma.) Nem a valóságban élünk, változások lehazudva úgy mint a statisztikai adatok meghamisítása is... teszem hozzá: a hit és a tízparancsolat erkölcs nélkül szar sem ér! Hova tartozol ez dönt – ilyen a törvénykezés (?!)
--------
„Ma reggel Tátrai Miklós börtönbe vonul. Helyettem” – kezdte ezzel kapcsolatban a vallomását a Demokratikus Koalíció vezetője a Facebookon. „Az volt a bűne, hogy nem volt hajlandó hamisan tanúskodni ellenem a Sukoró-perben. Azt a számlát fizeti, amit nekem szántak” – folytatta Canossa-járását az egykori miniszterelnök. (M.I.)
--------

...tények:
„A Sukoró-ügy
A Sukoró-ügy elnevezés magában foglalja a Fejér megyei Sukoró község melletti területen tervezett King’s City kaszinóberuházás kapcsán indult összes eljárást. Ezek a tudomásunk szerint a következőek:
1. Közokirat-hamisítás vádja Joav Blum ellen, a sukorói beruházás egyik vezetője ellen, amiért nem tartózkodott életvitelszerűen a bejelentett állandó lakhelyén. Első fokon felmentették.
2. Jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés gyanújával a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) feljelentésére eljárás indult Tátrai Miklós, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezetője, illetve Császy Zsolt, az MNV értékesítési igazgatója ellen.
3. Hivatali visszaélés gyanújával eljárás indult Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen. A gyanú szerint a beruházás kapcsán egy megbeszélésen utasítást adott az ingatlanrendezés módjára (telekcserére).
4. Közigazgatási per Joav Blum és az MNV között a tulajdonjog bejegyzésére vonatkozóan. A pert Joav Blum elveszti.
5. Polgári per az ingatlancsere-szerződés érvényesítése miatt Joav Blum és az MNV között.”
(f: sajtó hír)

Az ítélőtábla bűncselekmény hiányában felmentette Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot is, így esetükben harmadfokra kerülhetett az ügy a Kúrián, mely csütörtökön jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélte őket. Tátrai Miklós és Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetői három, illetve két és fél év letöltendő börtönbüntetést kaptak. (f: H.K.)
Gyurcsány Ferenc is elkísérte a tököli börtön bejáratáig Császy Zsoltot, a Sukoró-ügy elítéltjét. A volt miniszterelnök a börtön bejáratánál búcsúzkodott a börtönbüntetését megkezdő elítélttől.
A kérdés ott lóg a levegőben: vajon az bűnhődik-e, akinek kellett volna?
Gyurcsány véleménye: A nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök. De jön majd új kor. Új kormány.

---------
Vélemények:
Az M4-es autópálya fejlesztéséhez jelenleg is hozzávetőlegesen ugyanazon a négyzetméteráron vásárol területeket az állam, mint amennyiért 2008-ban beszámították Joav Blum izraeli üzletember pilisi és albertirisai gyümölcsöseit a Fejér megyei Sukorón építendő kaszinóváros és turisztikai központ létrehozásához – írja közérdekűadat-igénylésére hivatkozva a Hír TV.
Tizenegy forint a különbség. M4-es autópálya: 359 forint/négyzetméter, Sukoró-ügy: 370 forint/négyzetméter.

--------

...ítélje meg mindenki magában - szíve szerint, hogy mi az igazság itt- és így!!!


Egyszerre az ütem
- egy-kettőre egységesebb -
amolyan tucatemberes érzetében
szelídülnek a pontok
terhelt ismétlődésein
az elme sem érti
hogy már mit vél érteni
ahogy
a távolság egymásközt csak nő
- szívig sosem -
a „velő velejéig”
hol sompolyog a kín
áhítata szentségtörésig – (szőke)

2017. 09. 20.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 198
Tegnapi: 831
Heti: 2 595
Havi: 11 586
Össz.: 859 243

Látogatottság növelés
Oldal: Egyre unalmasabb az országgyűlés...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »