Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 A magyar lengyel... (izé) március 23.

Március 23

 A magyarok és a lengyelek kapcsolata igen erős volt a történelem folyamán,

egészen az Árpád-kortól napjainkig.

A szoros kapcsolatokat egy mondás is megerősíti: Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát. („Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”)

"Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele." Stanisław Worcell (1849)

 

2000-es évektől

2006. március 24-én a lengyelek és magyarok közötti sok évszázados szoros barátság szellemében tartott nagyszabású rendezvényen Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben a Bem József téren felavatta az első köztéri Magyar–Lengyel Barátság Emlékművet.

 

Folytatásaként 2007. március 12-én a magyar Országgyűlés, március 16-án pedig a lengyel szejm március 23-át a magyar–lengyel barátság napjává nyilvánította.

 

A két ország kapcsolatai továbbra is jók, egymás iránt számos esetben fejezték ki szolidaritásukat. Erre volt példa a magyar állami vezetők és mások részvétnyilvánítása, illetve a gyászszertartás napjának nemzeti gyásznappá való nyilvánítása a szmolenszki légikatasztrófa kapcsán. Ennek keretében az ország lobogóját félárbócra eresztették. A középiskolákban is megemlékeztek a két nép barátságáról, illetve a lengyel elnök temetését az állami televízió élőben közvetítette.

 

2010-es évek

 

Az Országgyűlés 2016-ot a magyar-lengyel szolidaritás évének nyilvánítja

A 2010-ben felálló új kormány miniszterelnökeként Orbán Viktor elsőként Varsóba látogatott hivatalos látogatásra.

A lengyel és magyar nép történelmi barátsága 2015-ben Magyar Örökség díjat kapott, ezzel bekerült a magyarság „láthatatlan szellemi múzeumába”.

2016-ban az Ifjúsági Világtalálkozóhoz kapcsolódóan Krakkóban kiállítás nyílt A szegénység gazdagsága - Lengyelország és Magyarország középkori női szentjei címmel. A megnyitón jelen volt Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek, II. János Pál pápa egykori személyi titkára, Andrzej Duda államelnök szülei, valamint Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Körmendy Adrienne főkonzul, történész. A lengyel és a magyar Parlament 2016-ot a magyar -lengyel szolidaritás évének nyilvánította.

 

...és mit tett Orbán?

(lásd, miről is nevezetes a mai ünnep... ja- hogy már nincs becsület sem? - 2017, így vonul be a történelembe!)

A LENGYELEK MOST MÁR ÉRTIK, MIÉRT OSTOROZZA ORBÁN VIKTOR A POLITIKAI KORREKTSÉGET

 

Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását.

A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen nevetséges helyzetbe kerültek. Ráadásul Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjújában azt mondta, Orbán megígérte neki, hogy Varsó beleegyezése nélkül nem támogatja Tuskot.

Orbán persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak.

Orbán megpróbáltatásait súlyosbítja az a tény is, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes is lemondta március 14-15-re tervezett budapesti látogatását, amin a március 15-i állami megemlékezéseken is részt vett volna.

De nem pusztán Tusk miatt orrolnak a lengyelek Orbánra.

Nem igazán tudják megemészteni azt sem, hogy Orbán kiemelten támogatja, gesztusokkal és szavakkal is bátorítja Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját. Orbán most megtapasztalhatja azt, milyen is, ha egy politikus következetesen ragaszkodik az elveihez, akár barátokról, akár ellenségekről van szó. A lengyel kormány most minimum bocsánatkérést vár el Orbán Viktortól, amit nyíltan, és nem a színfalak mögött kéne megtennie.

A mostani eset is jól mutatja, hogy Orbán Viktornak nincsenek szövetségesei sem Európában sem a világban.

Vlagyimir Putyin karjaiba is vagy a szükségszerűség vagy az érdek (vagy mindkettő) hajszolta, de pillanatok alatt hátat fordít neki, ha a politikai túlélése ezt követeli. Lehet szidni a politikai korrektséget, de ez a felfogás árulásokba és érdekszövetségekbe hajszolja azt, aki komolyan veszi. Az értékek, elvek, morális megfontolások épp úgy részei a politikai kultúrának, mint az érdekek és a szükségszerűségek.

Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyetlen szavadat se lehet elhinni, jobban teszed, ha beszéd helyett fütyörészel.”

 

 

Szőke Emil:

mind csak magáért...

 

emlék és csáb - az elmúltak iránt

fölhág s fentről borul ránk

mint „síri lehellet”...

a lét itt

cseréli díszeit

hajlama vitt

hol lobban a kéj

ámít

és csókra hív' füstölögve máris

hol

siralmasan heverész a pap is

mind csak magáért - oly keresztényin -

undorít e lét

a vég kívánt

szívvel játssz ha vállán a palást

- játssz királyt!

...az akarat szerteporlad az uszályon

mint vád ad talányt

ahogy

az alázat keserg' 

már

a szerep szó-hegyet von

s már át is lép rajtunk a kor

...így rajzol ránk szilárd nyomot –

 

2017. március 23.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 367
Tegnapi: 198
Heti: 1 067
Havi: 6 042
Össz.: 866 877

Látogatottság növelés
Oldal: A magyar-lengyel... (izé) március 23.
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »