Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

A Soros-terv!

(avagy egymilliárd a kukába!)

 

A Soros elleni nemzeti konzultációt megelőzően a kormány október elejétől egymilliárdot fog arra költeni, hogy bemutassák a lakosságnak, mi is az ördögi terv.

Mi megszereztük magát a Soros-tervet és most kegyetlen pontossággal bemutatjuk.

Be kell valljuk, nem ürge bőrbe vart békaemberek adták át nekünk a menekültek által aláásott honi gátak rejtekében a Szíriától, Brüsszelen át New Yorkig ható összeesküvés részleteit tartalmazó dokumentumot. Csak beírtuk a keresőbe a megfelelő, nem is túl titkos szavakat (projectsyndicate.org, soros) és már rá is akadtunk az utóbbi évtizedek legaljasabb összeesküvését megalapozó dokumentumra, amelynek vérfagyasztó címe: Saving Refugees to Save Europe.

 

Ebben Soros György 7 pontban sorolja – nos a terv (plan) szót sajnos nem tudjuk használni, mivel az egyetlen egyszer sem szerepel a szövegben – mi is sátáni szándéka. Hogy pontosak legyünk: a milliárdos nyilvánosan leírta véleményét arról, szerinte az EU-nak mit kellene tennie a menekültválság kezelése érdekében. Ezt:

1, Az EU-nak évente 300 ezer menekültet kellene elszállítani és befogadnia a front-országokból. Ezt a nyilvánosság is sokkal jobban elfoganá, mint a jelenlegi káoszt. Emellett ezzel kizárhatóak a gazdasági menekültek, vagyis csak azok kerülnének a befogadottak közé, akiket az EU akar.

2, Az EU-nak vissza kell szereznie a határai feletti ellenőrzést. (Igen, ez a Soros terv része, nem Orbáné.) Szó szerint: "the EU must regain control of its borders". A jelenlegi káosz ugyanis csak megrémíti a nyilvánosságot.

3, Az EU-nak rendelkeznie kell a migrációs politikájához szükséges pénzzel – ez becslések szerint évente 30 milliárd euró.

4, Az EU-nak ki kell alakítani egy közös mechanizmust a határok védelme és a menedékkérelmek elbírálása, valamint a menekültek befogadása érdekében. Egységesíteni kell az uniós menekültügyi eljárást, hogy a tagállamok között helyre álljon a bizalom.

5, Szükség van a menekültek áthelyezésére szolgáló ÖNKÉNTES egyeztetési mechanizmusra. Az EU NEM KÉNYSZERÍTHETI RÁ EGYETLEN TAGÁLLAMRA SEM, HOGY BEFOGADJON MENEKÜLTEKET, HA NEM AKAR, és a menekülteket sem arra, hogy ott éljenek, ahol nem akarják őket befogadni. (Ez annyira egyedi és újszerű gondolat az összeesküvésben, hogy az eredeti szöveget is idemásoljuk: "Fifth, a voluntary matching mechanism for relocating refugees is needed. The EU cannot coerce member states to accept refugees they do not want, or refugees to go where they are not wanted." Igen, ez maga az ördögi Soros-terv.)

6, Az EU-nak sokkal nagyobb segítséget kell adnia a menekülteket befogadó országok számára, valamint Afrikával szemben is nagyvonalúbbnak kell lennie. Az EU-nak saját igényei helyett azon országok valós igényeire kell összpontosítaniuk, ahonnan a menekültek érkeznek, ott kell munkahelyeket teremteni, ezzel is csökkentve az Európára nehezedő bevándorlási nyomást.

7, A gazdasági bevándorlók számára befogadóbb környezetet kell teremteni, mivel sokkal nagyobb az integrált munkaerőből származó haszon, mint az integrációra fordított kiadás.

Hát ez maga az ördögi Soros-terv.

Bizonyára a mi készülékünkben van a hiba, de nekünk nagyon úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a fenti 7 pontból 5-öt azonnal aláírna. Sőt, fennen hirdeti most is.

Miként azt is, hogy Soros egymillió bevándorlót akar Európába telepíteni évente, kötelező lenne őket befogadni a tagállamoknak, és a forintmilliókat érő euró-támogatást adna minden menekültnek, miközben leépíti az EU és a nemzetállamok határát és a határellenőrzést.

Milyen kár, hogy Orbán nem olvasta a Soros-tervet.

Mert ha megtette volna, ő lenne a legnagyobb apologétája.

Vagy olvasta és hazudik róla? Elképzelhetetlen.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Google+ Tetszik

/forrás: B1 blogcsalád/

Gondolatok:

Ez nem terv, hanem egy magánember véleménye! Ennyi. Mit kell ezzel foglalkoznia a magyar kormánynak? Mi közünk hozzá? Egy csomó ember kifejtette már a nézeteit, amit leszarunk. Bill Gates (szintén amerikai milliárdos) szerint például számítógépet kéne adni mindenkinek ingyen. Ezt miért nem tartja magára nézve "kötelezőnek" a magyar kormány?

Az egész Soros hanta egy politikai termék.

Erre fűzik fel a választási kampányt, mert a fontos kérdésekben (egészségügy, közoktatás, nyugdíjrendszer, korrupció, stb.) semmit nem tudnak felmutatni. Ennyi az egész. Egybites üzenet az egybites szavazóknak. Viszont nagyon profin tolják a fideszes politikusok, azt meg kell hagyni. Polgármestertől miniszterig, EP képviselőtől a narancskullancs brigádig kurva fegyelmezetten nyomják a faszságot. Nyilvánvalóan központilag van kitalálva és irányítva, de néha csodálkozom, hogy egyik másik fideszmajom nem röhögi el magát, mikor ki kell mondani, hogy "Soros terv"

(f: facebook)

 

 

Szőke Emil:

beteglét jó-szokásain

 

a tisztelet diadalmas

ekképp csorbítanunk hírnevét nem szabad

mennyei csatája szelíd

múzsai szó tiltja tetteit

...bár „a mártír-kép senkit nem emelt Olympra idáig”

mindez ékes itt nekem

ahogy máris zakatol szívem s építené egység templomát

végül mégis minden más saját hullámhosszára hangol át

és űzne vágyaimtól öntörvényei szerint

ahogy egy-egy nyűgös-pillanat szakadt rám éje mélyein –

 

2017. 09. 22.

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 184
Tegnapi: 196
Heti: 686
Havi: 5 661
Össz.: 866 496

Látogatottság növelés
Oldal: A SOROS-TERV!
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »