Orbán mint kommunista?

„Szél Bernadett úgy látja, a magyar kormány nem az emberek véleményét kéri ki, inkább Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kérdezi meg, "merre van az előre".

Orbán Viktor mára kommunista lett...”

Nos- ez a kijelentés egy butaság!

Ahogy Kapelner Zsolttól tudjuk:

„A magyar kormány önkényuralmi húzásaira az ellenzék és a sajtó általános reakciója a “komcsizás”.

Eszmetörténetileg érzékeny baloldaliak ilyenkor meg szokták jegyezni, hogy ez némiképp pontatlan, hiszen a kormány a szó semmilyen értelmében nem “kommunista”, az valami egész mást jelent...

A kommunista program szerint ehhez arra van szükség, hogy a termelés célja ne a végeérhetetlen profitnövelés, hanem valóságos emberi igények kielégítése legyen.

A kommunista program célja, hogy a termelés eszközeit maguk a termelők vegyék birtokukba, akik így saját maguk és nem egy idegen gazdasági elit - legyen az az állam vagy a tőkések - számára termelhetnek. Ez lehetővé teszi, hogy a társadalom tagjai szabadon dolgozzanak egymásért és saját képességeik kiteljesítéséért anélkül, hogy javak és vagyon felhalmozására törekednének. Egy ilyen társadalomban nem lenne se pénz, se bérmunka, se árucsere, de legfőképp megszűnne a magántulajdon és az állam intézménye.

“Komcsizás” közben, legtöbben a történeti kommunizmusra utalnak, arra, hogy a kormány intézkedései a múltszázad autoriter rendszereit idézik.

Ez részben igaz, de ezzel az erővel fasisztázhatnának is, ahhoz legalább a hatalmon lévő nacionalista jobboldalnak van is valami köze.

Viszont ha rá akarunk jönni, hogy mi is voltaképpen a kommunizmus, és lehet-e ma valaki kommunista, nem elég, ha csak azt vesszük figyelembe, hogy a magukat “kommunistának” nevező politikai szereplők mit csináltak.

Mikor ugyanis politikai meggyőződést választunk, elsősorban társadalmi-politikai alapelvek mellett kötekezzük el magunkat; az egyes történelmi és politikai figurákhoz annyiban vagyunk lojálisak, amennyiben ezekhez az elvekhez tartják magukat. Melyek tehát a kommunizmus alapelvei, mi a kommunista program?

„A kommunizmus programja egy radikális baloldali, antikapitalista program.”

A kommunizmus programja egy kétségtelenül nagyszabású program, melyet sokan alaptalan utópiaként hajítanak félre (jóllehet, a liberalizmus társadalomideálja a teljes esélyegyenlőségről és az igazságosság elveinek maradéktalan megvalósulásáról például semmivel sem kevésbé grandiózus). A kommunista program feladata azonban nem elsősorban az, hogy egy majdani földi paradicsom társadalmi tervrajzát nyújtsa, hanem, hogy kijelölje a kapitalizmus, a kizsákmányolás és elnyomás elleni mozgalmak irányát. A fő kérdés tehát az: jó-e az az irány, amelyet a kommunizmus programja kijelöl?

Egyenlőség, szolidaritás, demokrácia – baloldali értékek, amelyekről azonban a baloldali liberálisoktól az anarchistákig, az ökomarxistáktól a szocialistákig mindenki mást gondol, és mindenki teljes meggyőződéssel hirdeti a maga igazát.

Kipróbálták, nem működött?

A történeti kommunizmus “kipróbálta” a kommunista eszmét és elbukott; a kommunista program tehát érvénytelen - ez nagyjából olyan, mint azt mondani, hogy a kereszteshadjáratok kipróbálták a kereszténységet. Nyilván a megvalósult gyakorlat nem teljesen független a mögötte álló eszmétől, de azért a muszlimok öldöklése mégsem a keresztényi elvek leghívebb megnyilvánulási formája. Amellett, bármit is próbált ki a történeti kommunizmus, az nem a kommunizmus elveinek működtetése volt...

még sok baj lehet a kommunista eszmével, de az, hogy a múltban már kipróbálták és nem működött, biztosan nem igaz. És ha nem gondoljuk, hogy minden fajta elnyomás, uralom és egyenlőtlenség forrása a kapitalizmus, akkor akár azt is felvethetjük, hogy a kommunizmus az elnyomás új, eddig ismeretlen formáinak adna teret, ahogy a kapitalista polgári társadalmak eltörölték a rendi kiváltságokat, de létrehozták a tőkés kizsákmányolás társadalmait.

A kérdés tehát az: vajon a kommunista program elégséges-e, vagy kiegészítésre, esetleg alapvető módosításra szorul, hogy valóban utat mutasson az emberiség emancipációja felé, és ne csak részmegoldásokkal szolgáljon.

A Kapitalizmusban:

dolgozunk és fogyasztunk, hogy profitot termelünk mások - a cégtulajdonosok, a tőkések - számára, ha kikerülünk a munkából, a társadalom peremére szorulunk, nem juthatunk ruhához, ételhez. A kapitalizmus elválaszt minket az értelmes élettevékenységtől, kizsákmányol és elidegenít egymástól és önmagunktól, alkatrésszé silányít a kapitalista gazdaság motorjában. A kapitalizmus életeket nyomorít meg, háborúkat indít, szétrombolja a környezetet, semmi egyébért, csak hogy a tőkefelhalmozás zavartalanul folyhasson tovább. Ezt a rendszert az egész emberiség jövője érdekében meg kell állítani.

A kommunizmus alapelvei

az együttműködésről, a szolidaritásról szólnak, arról, hogy a társadalomnak szabad egyének társulásaként kell működnie, melyben kinek-kinek lehetősége van képességei kibontására, miközben szükségeit fedezi az össztársadalmi termelés.

De mi a helyzet azokkal, akik nem képesek a tevékeny társadalmi együttműködésben kibontani képességeiket? Vagy akik számára nem képességeik kibontása jelenti az értékes életet, hanem személyes kapcsolataik ápolása, a magányos elmélkedés, vagy a spiritualitás? Nekik vajon lenne helyük egy kommunista társadalomban? És ha nem, úgy nem veszítenénk el valami pótolhatatlanul értékeset a kapitalizmus elleni harc során? A válasz nem könnyű, de a kérdés komoly.

De forduljunk ismét a vallás példájához.

A kereszténység története is véres, elnyomással teli történet. Az inkvizítorok, keresztes lovagok, hadviselő pápák közt nyilván volt, aki a keresztény eszmét csupán eszközként használta céljai eléréséhez, de biztosan akadtak olyanok is, akik meggyőződéssel hitték, hogy embertelen tetteikkel híven szolgálják ezt az eszmét.

Vajon ma elkötelezheti-e magát valaki a kereszténység mellett anélkül, hogy bűnrészessé válna az intézményes vallás történeti bűneiben? Ha igen, akkor talán a kommunizmus is szolgálhat még útmutatóul a kapitalista elnyomás alóli felszabaduláshoz.

Ha nem, akkor talán a kommunizmus eszméje is végérvényesen beszennyeződött, nekünk pedig az emancipáció új útjait kell megtalálnunk...

Megjegyzem:

Az orbáni illiberalizmus semmihez sem hasonlítható!

A böllenkedés, háborúskodás, az ellenségkeresés, egy nép szolgaivá tétele, egy országot magántulajdonként tekinteni nem emberi és nem kommunista jellemvonás – az csak tahóság!

- a kapitalizmust úgy is felszámolhatnánk (mert „elavult”), ha az emberiséget visszalöknénk a középkorba - ezt teszi Orbán (!) - de ezzel nem javít az emberiség állapotán.

Szőke Emil:

nemzetien

az Anyját! - mily délceg ő

lovon szent és üdvözítő

amolyan semmilyen

fennkölten

...így bosszantott fel

arca rejtőn

szót sem ejtőn – (szőke)

2O17. O9. O1.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat