...valamivé már- csak
hergelő összevisszáin zárhat a lágy magány
magába gyűjti az erőt
a tudatosság jótékony illataival - (szőke)
Karaffa Gyula költő, bőrdíszműves- adta fel a facebookon:
„Több mint ezer éven át azt gondolták elődeink, hogy az égboltot egészen más fizikauralja, mint amit itt a Földön tapasztalunk. A reneszánsz idején, mely tudományos tekintetben Isaac Newton tevékenységében csúcsosodott ki, vált nyilvánvalóvá, hogy a valóság ennek éppen ellenkezője, vagyis a földet és az eget ugyanazok a természeti törvények uralják.
A világmindenségre kezdtek úgy tekinteni, mint egy csodás óraműre,amelyben az események fogaskerekek módjára kapcsolódnak egymásba. A felfoghatatlan birodalmát – ott lakozik azoknak az istene, akiket rémülettel tölt el mindaz, ami megmagyarázhatatlan - száműzték az idő első másodpercébe, amikor a világegyetem létezésbe szökkent valamilyen módon. Ekkor, a kvantumos véletlenek határozatlan történéseinek teremtő közreműködése nyomán, történtek meg a kozmikus idő első jelenségei.
Ezért mérlegelnünk kell annak lehetőségét, hogy még a legnagyobb rendszereket is ugyanazok a kvantumos törvények irányítják, amelyek a legkisebb léptékeken uralkodnak, és hogy magának a világegyetemnek az eredete is egy kvantumfluxus. A természeti állandók olyan véletlen események eredményei, amelyek akkoriban történtek, amikor a csecsemő világegyetem törött szárnyú angyalként leszállt a szeplőtlen kezdetekből, és a zűrzavar és szükségszerűség, a lét és nemlét, a tökéletesség és tökéletlenség ősi rejtélye új sürgetésként került fel a világmindenség égboltjára." Timothy Ferris
Válaszom:
Mindenesetre a kozmológia és a mindennapi élet kapcsolatában a legerősebb szálak nem a vallás és filozófia berkeiben keresendők, hanem inkább ott, hogy a tudomány képes megválaszolni azt az egyetemesen egyszerű kérdést, hogy miként váltak a dolgok
olyanná, amilyenek.
Közel egy évszázadig a „valóság” homályos fogalomnak számított.
A kvantumfizika törvényei azt sugallják, hogy a részecskék a legtöbb idejüket szellemállapotban töltik, még olyan alapvető tulajdonságokkal sem rendelkezve, mint a pontos helyzet;
ehelyett mindenhol vannak és sehol sincsenek egy időben.
Csak akkor, ha megmérjük őket, akkor materializálódnak hirtelen, látszólag úgy felvéve egy pozíciót, mintha a helyüket egy kockadobás véletlenszerűsége adná meg.
„A fizikusok ellentmondásosak a dologgal kapcsolatban, és az emberek semmitmondóak ebben a szakaszban” – „Mi csak törünk előre, és az idő majd dönt. Az igazság a végén győzni fog.”
Bocs' egy verssel kedveskedem!
Időutazás a semmiből a semmibe
és vissza...
(vedd szeretettel dimenzióit)
Mióta a dimenziók felcserélődnek
roppant portyáiba toppanok -
rozzant-voltomból roppanok
a kis-
és nagy-titkok tucatjaiba
ahová- amivé- a sors itt-
a pillanatra
teremtve illet
...amiből ki is böffenek – (szőke)
U.i.: A vallás és kozmológia között túlságosan mélyek a pszichológiai kapcsolatok,
mellőzni nem lehet őket, de nem árt emlékeznünk arra, hogy Isten emlegetése nagyrészt
abból a feltételezésből adódik, hogy Isten valamilyen egyenletrendszerben ölt testet.
Lehet, hogy így van, de ez korántsem nyilvánvaló.
Ha egy tudós ilyen feltételezést tesz, vállalja a kockázatot, hogy vallási viták színterévé teszi a kozmológiát. S teszi ezt egy olyan tudományban, melynek azzal is épp elég gondja van, hogy kiderítse, hogyan működik a világegyetem, s nem akar azzal hízelegni önmagának, hogy a miértre is választ keres.
Így annak ellenére, hogy - talán mondanunk sem kell - nincs ellenséges érzület a kétféle
gondolkodási rendszer között, az sem tűnik sem valószínűnek, sem kívánatosnak,
hogy közeledjenek egymáshoz.
Kapcsolatuk sokkal inkább arra példa, hogy egy jó kerítés
jó szomszédságot szül.
2017. 07. 28.