Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Mi a baj az ötágú csillaggal?

 

 

Bayer Zs. megmondja! Elvégre ő egy etalon... Tehát, neki kell menni a Heineken vörös csillagának.

 

Mi itt rajtam különös

az magányom

hogy kivetett a köz

„...sorsot – álmot

rám ő rendel – oszt”

...cifra úton végig így tapos – (szőke)

„Most tisztázzuk:

az az eszme, amely szerint a társadalmi haladás érdekében ki kell irtani egy társadalmi osztályt, az az eszme nem lehet szép, az abban hívők nem akarhatnak jót. És mondjuk ki ezerszer, újra és újra: teljesen mindegy, hogy osztályalapon vagy faji alapon kezdenek el irtani, embert ölni, táborba zárni, kínozni, vagyont elkobozni, aki ilyet tesz, becstelen gyilkos, gazember. Akár náci, akár kommunista.

Ez a baj a Heineken vörös csillagával. S igen, miképpen a hollandok sem örülnének, ha egy magyar vállalkozó odamenne, és sört készítene náluk egy mívesen megrajzolt nyilas- vagy horogkereszttel a címkéjén, úgy mi sem örülünk. S a csíki sör mellé sem Orbán vagy a magyar kormány miatt kell odaállni, hanem azért, mert az egy romániai magyar márka, termék, vállalkozás. Bár tudom, a vörös csillag barátainak éppen ettől áll fel a hátukon a szőr…

Ezért kell nekimenni a Heineken vörös csillagának. S hogy majd az európai bíróságon úgyis elbukunk? Lehet. Ott Vajnai Attila is nyert. Úgyhogy tudhatjuk, egészen biztosan, hogy nekünk van igazunk.”

---------------------

...lassan hónapok óta zajlik a Heineken (...) körüli mizéria, mostanra odáig fajultak a dolgok, hogy Lázárék már börtönnel fenyegetik a Heinekent. Minden azzal kezdődött, hogy a román bíróság betiltotta az Igazi Csíki Sört, ezzel kiszabadult a szellem a palackból és a sörbotrány beborított minden maga körül. Hódmezővásárhely vezetése bojkottálná a Heinekent a Csíki sör miatt, Semjén Zsolték állami pénzeket ígértek a székely-holland sörgyárnak, a parlament igazságügyi bizottsága pedig tárgysorozatba vette a Semjén Zsolt és Lázár János által nemrég benyújtott törvényjavaslatot, ami betiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú megjelenítését. De vajon mit gondolnak az emberek, a fogyasztók, a sörisszák a kialakult helyzetről? Ön betiltaná a Heineken sört a vörös csillag miatt?

Találva: http://nagydontes.blog.hu/

Megjegyzés:

...sara van a kormánynak, mert érdekeltségük van a „Csiki sör”-nél! Így már érthető a harc!

Kezdjük ott, hogy a sör holland tulajdonban áll, melyet Romániában gyárt. (Erdélyben... Nem Erdélyben, hanem Romániában. Nincs olyan, hogy erdélyi GDP... Minden egyes Erdélyben elköltött forint, lej, kopejka, a román GDP-t erősíti). Székely emberek dolgoznak benne. Rendben, magyarul beszélő, maximum kettős állampolgársággal bíró emberekről van szó, akiknek minden járuléka a román gazdaságot erősíti. Mindennek a végén pedig ott van Lénárd András, aki elvileg Hollandia-Románia-Magyarország háromszögben él. Tehát minden bevétel, amire Magyarország számíthat az a kamatadó, amit Lénárd András bankbetétjei után be lehet szedni, már, ha Magyarországon tartja a pénzét.

Ezek után elmondhatjuk, hogy a Csíki sörben annyi magyarság van, mint lopótökben a bűnözési hajlam.

Az érvek között hallottam azt is, hogy a magyar identitást erősíti. Erre nem lehet mit mondani. Akinek a magyar identitását egy holland-román sör erősíti, azzal nem lehet mit kezdeni, de nem is nekik szól a blog.

A sörrel önmagában semmi probléma nincs. Ez egy klasszikus bock típusú sör, amely a Stella Artois ízvilágát idézi. (forrás: Kevin Doyle)

Heineken bojkott

...elkezdődött egy kampány, mely szerint egy székely srác elutasítja a Heinekent, mondván, hogy ő székely, így székely sört iszik. Rendben. Azt mondom, rendben van, hogy egy székely Csíki sört iszik, hiszen a vásárlása után elköltött minden egyes forintot az a gazdaság fog megkapni, amelyben él. Ezt a Magyarországon élő magyarokra nem igazán mondható el.

Ha ezt a kampányt Magyarországon akarják futtatni, inkább azt kellene írni a plakátra, hogy

"Köszönöm, nem! Én is agy nélkül élek!"

-------------------------------

Persze, hogy nem számít, hogy kommunizmus nem volt soha (célként volt kitűzve) - ám még mielőtt bárki valami rosszra, pontosabban a holland óriás kommunizmus iránti nosztalgiájára gondolna, fontos leszögezni, hogy a Heineken-féle vörös csillagnak semmi köze sincs az 1917-es oroszországi bolsevik forradalomhoz, sem pedig a kommunista eszméhez.

Az 1863-ban alapított patinás cég az 1889-es párizsi világkiállításon mutatta be legújabb, dr. H. Elion, Pasteur tanítványa által kifejlesztett „A” élesztővel erjesztett sörét, ami különleges íze miatt el is nyerte a világkiállítás nagydíját. Dr. H. Elion, aki 1886-ban kifejlesztette a máig titkos „A”élesztőt (Forrás: Heineken Heritage)

Az 1889 után palackozott sörök címkéjén nem csak az elnyert rangos díj, hanem már a híres vörös csillag is rajta volt.

A piros csillagot a középkori szimbolikából vették át.

A csillag négy sarka a vizet, a földet, a levegőt és a tüzet szimbolizálja, az ötödik pedig a mágikus erőt, ami itt konkrétan a főzet különlegességére, egyediségére utal.

A patinás sör címkéjén tehát már azt megelőzően ott virított a vörös csillag, hogy mint a kommunista eszmeiség szimbóluma Trockijnak, vagy bárki másnak eszébe jutott volna.

---------------------------------

A szvasztika vagy horogkereszt jelenleg egyik ország, legális párt, nemzetközi szervezet, cég jelképei között sem szerepel. Eredetileg azonban indiai vallási szimbólum volt, így Ázsiában vallási célokra ma is használják, anélkül, hogy a nácizmusra utalnának vele. (A magyar Wikipédia itt ír róla.)

A vörös csillag azonban nem csak a kommunizmus jelképe Nyugaton, hanem sok minden másé is.

Így szociáldemokrata pártoké (amelyeket nem becsületes dolog összemosni a kommunizmussal), mint a mexikói PSD, vagy a brazil Munkáspárt (PT), amely 2003-tól 2016-ig a brazil kormánykoalíció része volt. (A tavaly leváltott Dilma Rousseff-el az élen.) A Wikipedia egyik szócikke alapján úgy tűnik, manapság a valódi kommunista pártok inkább a sarló-kalapácsot preferálják.

Egy vélemény Bayernak! - A Heineken megvette a soproni sörgyárat, a Soproni Világos névvel együtt, aztán jön egy „ötletes” magyar, és elkezdi gyártani az Igazi Soproni Világost, és pampog, pereskedik, mert szerinted neki több joga van, mert magyar. Ugyanazon a területen, ugyanúgy magyar emberekkel gyártanak, de a kormánynak ki kell állni mellette, mert csak. Akkor is, ha nem jobb, nem olcsóbb, csak magyar. Mert a Heineken nem ismeri el a magyarságot. Mert, ha jobb, olcsóbb, akkor nem kell ez a névválasztás, és végképp nem kell a cirkusz, mert anélkül is fogy. Mitől is igazibb az Igazi Csíki Sör, mint a Ciuc Premium, vagy a Csíkban gyártott többi kézműves sör? Azért, mert a címkén magyarul van a megye neve? Ettől igazi?

A Heinekennel az a probléma, hogy nem nyelt le egy indokolatlan, és másokra negatív hatású névhasználatot.

Ennyi. „Elhúzhatsz innen Magyarországról ez nem a te hazád!” Szerencsére, nem is csak a tiéd, még normális emberek is lehetnek magyarok (ellentétben veled), bármennyire nem tetszik ez neked.

 

Szőke Emil:

álságos

 

sompolygó árnyak közt a teljesség

fogy a kitartás – vad a harag...

percei alatt még

zsongón égetik az érzést - ám

ördögi az indulat

ahogy semmirekellő egyformák erején

csábos a szeszély

„mely nem rég

még oly szaporán s vidáman

járt a sarkán” - át így

már önnön izzó gőgjét éli a lét

Menny dörgéseit féli s ég

Istenesen – ima sáncai közt vitézin –

 

2017. 09. 12.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 252
Heti: 2 663
Havi: 11 654
Össz.: 859 311

Látogatottság növelés
Oldal: Mi a baj az ötágú csillaggal?
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »