Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Ahogy Orbán mondja,

A balosok szerint a politikai korrektség nem más, mint egy önként választott korlátozás. Mi, akik benne vagyunk a politikában, egyáltalán nem így éreztük, korlátozva voltunk. Ha az emberi létezésről beszéltünk, akkor középkoriak, klerikálisok voltunk, ha családról, akkor szexisták és homofóbok."

De ennek vége, „visszatérhetünk a szabad diskurzus korszakába, ahol nem kell félnie az embernek, hogy konzervatív gondolatai miatt kirekesztik.

A liberal non democracyből visszatérünk a szabadsághoz.”

 

Ja, akkor jó, beszéljünk szabadon.

Napóleont meg várják a 2-es vizsgálóban.

 

 

Szőke Emil:

a lét

 

Szikkadt testben az alig-ép gondolatok

dühe már elért...

csonttetemre hí a hű s űzve ott

rég a kéj - míg

rajtam kel a félelem - éberen

hol haló-csillagok fénye aluszik

a maréknyi porondon épp ki...

éledő-fenyegetéssel már rajtam rí

és ül a kín – bennem a fájdalom

mint kibérelt-szellem úgy kísért engem...

 

Rám e lét- viharaival úgy ront valamit adni

hogy minden ajándéknak nyoma vész

ekként rajt-nélküli részese senki nem lész'

sem gazdag sem szegény

nesze semmi! –

 

E lét

győzelme csak mennyek segedelmével

van hetykén...

 

Ám jutalomként rá mindene ma

kívüle - torzulatlan-tisztán csak holt lelke

- nem a véletlenek csapdáin s nem is cselein...

hajszáin már - csak odamondva

és tetszelegve:

hogy van ahogy van – vagyok is- meg nem is

- itt lettem okolt múlt-percein én is -

 

- lázam benne és a reménység

sem gyöngéden

így csak velem forog -

 

- e léttel erőm elhagyott! - élem a poklot! -

 

ily eltökélten űzhet el a kétség

kihajtva a hideglelést belőlem

vele minden „nedvet és a vért”

- jár ki-be- mint kórlelet a jelen -

most aggaszt

hogy pesszimista lettem”

hogy el síri érzésbe sápadok!

...jobb lett volna ha hallgatok? –

 

2016. 12. 02.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 812
Tegnapi: 378
Heti: 1 890
Havi: 6 865
Össz.: 867 700

Látogatottság növelés
Oldal: Ahogy Orbán mondja...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »