Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Orbán és az IDSZ!

 

Meglátva a várból:

a virtus átnéz, átmegy a gáncs fölött,”

hogy

méltó magasából folttalanul ragyogjon? - (szőke)

 

A nyugdíjasoknak ígérgető, Erzsébet-utalványokat osztogató, nyugdíjasok szavazataira hajtó politikusok most összerezzenhetnek.

Egy nyugdíjasokból álló szervezet, az úgynevezett Idős Demokraták Szövetsége (IDSZ) ugyanis bejelentette: nyugdíjaspártot alapít.

A 168 Órának Kabai Tibor, a leendő párt egyik alapítója azt mondta, hogy tavaly november 30-án volt az első megbeszélés, ahol eldöntötték: civil szervezetek már nem elegek, szükség van a nyugdíjasok politikai képviseletére.

"Indulunk a 2018-as országgyűlési választáson. Jelenleg ugyanis csak annak a szava hallatszik, aki bent ül a parlamentben."

Az alapítók kifejezetten rétegpártot szeretnének létrehozni, és kizárólag a nyugdíjasokat érintő, nem megosztó témákkal foglalkoznának, mint például a nyugdíj, az egészségügy vagy az időskori diszkrimináció, „amelyekben együtt tud működni a nercbundás rózsadombi hölgy és a falusi, templomba járó nyugdíjas is”

 

Szőke Emil:

hol idő és tér egyre megy

létnek harcában...

 

ott a csiganyál... hol a tejes-fű világító-bogara

mutat utat – fényre villant

egy hang – fújtatva

immár

(lesben a mérges béka is felfuvalkodottan

- álnokságra száját tátá az akarat –

vele sem a béke - az csak a látszat)

 

...hit mámorában lám - az öntudat túlméretezett...

 

rájöhet még a vihar – hol kedvet szeg

sok csábos mutatványa

s marad

elfeledve ott

a tartalom

 

ahol időre megtapodva- széjjelkuszálva

megtörve - vonagló-terében sem szánva

az araszolgatók létében

a hibbant fejekre tisztel majd más

- más-képpel

már

más-hittel kárálva

a vágyak mohó-mámorában - jaj (!)

 

...ily magos-kedvekkel a sok varja

ó mily hódoltatók ma - így fogsortalan! --

 

2017. 01. 30.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 252
Tegnapi: 831
Heti: 2 649
Havi: 11 640
Össz.: 859 297

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és az IDSZ!
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »