Egy szoboravatás margójára...

(hányinger környékez, amikor a betiltott gárda masírozik egy szoboravatásra... kakastollas észnélküli lények... és rendőr sehol, ám Felcsúton, minden tüntetőre kettő is jutott! - ezek a Horthy szobrot avatók a mélyérzésű hazafiak! „Jobbik” kell nekünk kormányváltónak? Akkor elment az eszünk! - mert e tett előrevetíti a gyászos jövőt... Szégyen!!!)

 

Horthy kenderesi újratemetése óta sokan és sokszor próbálkoztak már Horthy Miklós politikai restaurációjával, történelmi „érdemeinek” elismertetésével...

Most viszont – úgy tűnik – minden korábbinál erősebb a szándék, hogy ne csak történelmi piedesztálra emeljék a kormányzót, de sulykolják is a köztudatba, hogy makulátlan múltjával, nemzetépítő és országgyarapító államférfiként ő egyike a legnagyobb magyaroknak.

Horthy életéről, pályájáról, a róla elnevezett korszakról még nem készült el ugyan a nagy-monográfia, de a történész-szakma jelesei a fontos részletkérdések kapcsán (Magyarország hadba lépése, zsidótörvények és deportálások, hadüzenetek a nagyhatalmaknak, a II. hadsereg és a munkaszolgálatosok „vágóhídra” küldése, újvidéki vérengzés, az ország német megszállása, kiugrási kísérlet stb.) már tisztázták szerepét, s megpróbálták őt elhelyezni – nem éppen pozitív megítéléssel – a XX. század magyar történelmében.

---------------

Ám a jobboldalon, minden történelmi tény, dokumentum, bizonyíték, állítás ellenére, ma is rendületlenül ápolják a Horthy személyével kapcsolatos kultuszt, és a mostani politikai erőtérben igen hatásosan terjesztik a Horthy-mítosz hazugságait.

Igazságok és részigazságok!

- Terrorral került hatalomra.

- Nem volt semmilyen problémája azzal, hogy Magyarország Hitler és a náci Németország oldalán lépjen be egy olyan háborúba, amelyből nem volt esélyünk profitálni. (Nota bene, még akkor sem lett volna, ha ne adj Isten a németek nyerik a háborút, Hitler nem az a fajta ember volt, aki mint "jó szövetségest" megjutalmazott volna bennünket. Terveiben a magyar területek a német Lebensraum részét képezték, semmilyen szerepet nem szánt Magyarországnak az új Európára vonatkozó tervekben.) Ezt a szégyent sajnos a történelemtudomány olyan eufemizmusokkal illeti, mint "jobbratolódás" meg "belesodródtunk" a németek oldalán a háborúba stb. Ez egy baromság.

Nem belesodródtunk, hanem egy csapat hazaáruló vezetésével fejest ugrottunk a bokáig érő vízbe.

 

Mondom én, a hollandok például vajon miért nem "sodródtak" Hitlerhez? A gazdaságuk legalább annyira függött a német gazdaságtól, mint a mienk. Messzebb se voltak a németektől, mint mi, hogy kevésbé kellett volna félniük. Nem. A fő különbség az ő sorsukban meg a mienkben a nácizmushoz való egészséges erkölcsi viszonyulás volt, aminek normális esetben nálunk is működnie kellett volna.

De mi, és ebben nem kis szerepe volt Horthynak és az egész revizionista "keresztény"-jobboldali ideológiának, nem bírtuk felmérni, hogy akármilyen fenyegető egy ilyen hatalom a szomszédban, és akármilyen kevés esélyünk is van a sikeres ellenállásra, NEM ÁLLUNK BE egy őrült, gyilkos, pusztító eszme szolgálatába MÉG AKKOR SEM, ha netán annak győzelme esetén területeket szerezhetnénk vissza a Trianonban elcsatoltakból.

Nem azt mondom, hogy az én nemzeti önérzetemet nem sérti, vagy az akkori emberek helyében nem sértette volna nagyon mélyen Trianon. De a fő történelmi hibát ott követtük el, hogy ezt a sértett nemzeti önérzetet a két világháború között rendelkezésre álló húsz évben nem kezelni próbáltuk, hanem felerősítettük, rájátszottunk, erre az egy lapra tettünk fel mindent: a NEM, NEM, SOHA!-ra, és az IGAZSÁGOT MAGYARORSZÁGNAK-ra.

És mivel Horthy vezetésével az ország ennek rendelt alá mindent, ezért az erkölcsi érzékünket, a nemzeti lelkiismeretünket is feláldoztuk a revizionizmus és a sértett nemzeti önérzet oltárán. Mivel másban nem láttunk lehetőséget ezen elsőszámúvá tett problémánk megoldására, ezért Hitlerhez csatlakoztunk. A világtörténelem valaha volt egyik legigazságtalanabb és leggonoszabb szereplőjétől vártuk, hogy IGAZSÁG-ot szolgáltasson nekünk!

Micsoda baromság, nem?!

Micsoda történelmi bűn!

Nem egyedül Horthy bűne, de óriási, meghatározó szerepe volt abban, hogy ebbe az irányba haladtunk 25 éven keresztül.

 

- Ezután, bár megtehette volna, nem tett semmilyen lépést azzal szemben, hogy hazánkat egy idegen hatalom (a németek) katonai erővel megszállás alá helyezze, sőt készségesen elfogadta a helyzetet.

És a Don-kanyar után egy évvel még mindig nem értette, hogy mik vagyunk mi a náci Németország számára. Pontosan úgy bántak velünk, mint egy legyőzött, rabszolga senki népséggel, amelyből nem kár 200 ezer férfiért, akiket ki lehet küldeni egy szál puskával (ha egyáltalán) a szovjet tankok ellen golyófogónak és darálthúsnak, csak hogy a német egységek kényelmesebben tudjanak visszavonulni. És akiknek a hazáját csak úgy a legyőzötteknek járó katonai megszállás alá lehet helyezni, és minden gramm erőforrását és minden csepp vérét arra használni, hogy minél tovább visszatartsák a Vörös Hadsereget.

Ez volt a ti Horthytok híres hazaszeretete, hogy úgy csinált belőlünk vesztest Hitler oldalán a németek háborújában, hogy közben hagyta, hogy már a németek is úgy bánjanak velünk, mint ahogy akkor bántak volna, ha ellenálltunk volna nekik.

- Bár megtehette volna, hosszú ideig (amíg külföldről meg nem fenyegették a háború utáni felelősségrevonással) nem állította le több százezer honfitársunk deportálását a munka- és haláltáborokba.

Annak, hogy ezt már akkor megtehette volna, amikor még a folyamat el sem kezdődött, (ezzel százezrek életét mentve meg), épp az a bizonyítéka, hogy végül, amikor a budapesti gettó került volna sorra, különösebb következmények nélkül le tudta állítani a deportálásokat (a német megszállás ellenére).

Az egyetlen, ami nem Horthy számlájára írható a minket a XX. század középső szakaszában ért rosszból, az a 45 év szoci. Mert nagyon úgy tűnik, hogy akármelyik oldalon léptünk volna be a háborúba, így is, úgy is szovjet megszállási terület lettünk volna a háború után és így is, úgy is lett volna kommunista diktatúra (lásd lengyelek). De ami nem lett volna, és ez nagyon nagy különbség: az a borzalmas teher, ami mind a mai napig rányomja a bélyegét erre az országra, hogy a gyűlölet, a keserűség, a harag és a bosszú nevében kormányozták ezt az országot 25 éven keresztül, amit betetőztek azzal, hogy több százezer ember teljesen értelmetlenül és vegytiszta fajgyűlöletből való meggyilkolásával/abban való közreműködéssel iszonyatos mennyiségű ártatlan vérrel megterhelték a nemzet lelkiismeretét.

Véleményem szerint ez a történelmi oka annak, hogy a jelenben ebben az országban nincs egyetlen ügy sem, amiért gyűlölet és megosztás nélkül össze tudnánk fogni, nincs egyetlen ünnep sem, amit közösen meg tudnánk ünnepelni, és az emberekben nincs remény, nem tudnak felszabadultak lenni és nem tudnak bizakodni a jövőt illetően. Ez a nemzeten lévő ártatlan vér átka, ami mindaddig így is marad, amíg a honfitársaink jelentős része nemhogy bánná a múltunknak ezt a sötét fejezetét, hanem még élteti és dicséri is, és folyamatosan elevenen tartja annak ordas eszméit.

 

Megjegyzem:

Sztálin Horthyt egy új kelet-európai sakkjátszma egyik figurájaként akarta felhasználni.

 

Egyrészt tekintettel volt a feszült magyar belpolitikai helyzetre, a kommunisták harcára a hatalomért (ezért Horthy magyarországi perbe fogása szóba sem kerülhetett), másrészt Horthy felelősségének „bagatellizálásával” Titót akarta gyengíteni. Egyes történészek szerint Sztálin döntésében szerepet játszott az az aggodalom is, hogy egy Horthy-ellenes per túlzottan megerősítheti Titót a balkáni térségben. Sztálin Horthyval kapcsolatosan mindig csak kiugrási kísérletét, valamint fegyverszüneti kezdeményezését hangsúlyozta, s egyéb cselekedeteiről, illetve az ezekkel kapcsolatos felelősségéről rendre „megfeledkezett”.

Horthyt, nürnbergi elengedése után, az európai politikai szalon kivetetette a tagjai közül.

Leveleire nem válaszoltak, tárgyalni nem akartak vele, s mint azt a korabeli magyar lapok is megírták, 1948 elején elutasították bajor állampolgársági kérelmét. Hiába kért letelepedési engedélyt az Egyesült Államokban, Bajorországban, Svájcban, sőt az utóbbiban persona non grata-nak nyilvánították. Ezek után a család – nem utolsósorban Horthy feleségének megromlott egészségi állapota miatt – 1948 decemberében Salazar Portugáliájába költözött, ahol a kormány vendégszeretetének köszönhetően, Escorilban biztosítottak számukra lakhelyet.

Megélhetésükről – a közhiedelemmel szemben – nem a megmentett zsidóság képviselői, hanem az úgynevezett Horthy-alap gondoskodott, amelyet Apponyi Madeleine hozott létre, s befizetői között volt John F. Montgomery, volt amerikai nagykövet, Pátyi László, Horthy ügyvédje és Chorin Ferenc.

Ami a Horthy antiszemitizmusával ellentétbe állított „hálás zsidóságot” illeti: ez a fogalom csupán a kenderesi újratemetés óta vált ismertté,

amikor Horthy lelkes híve, Blumgrund János Bécsben élő egykori üldözött (jelenleg vitéz Almási Szabó János, a Horthy Miklós Társaság bécsi elnöke) ezzel a felirattal helyezett el koszorút a kormányzó sírján.

Magyarországi megfontolások

A moszkvai kommunista emigránsok már a német megszállást követően háborús bűnösként számoltak Horthyval. Ezt az MKP hazakészülődő vezetői 1944. szeptember 28-án közzétett, Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programja című kiáltványukba is belefoglalták. A program első pontja a „háborús bűnös”, illetve” „hazaáruló” Horthy hatalomból való azonnali eltávolítását és különbíróság elé állítását szorgalmazta. Ez a követelés a későbbiekben is többször megismétlődött.

A Debrecenben összeülő ideiglenes nemzeti kormány 1945. január 25-i ülésén például Teleki Pál fia, Teleki Géza kulturális miniszter vetette fel ismét a „Horthy-kérdést”, majd Horthy amerikai őrizetbe vételének hírére, 1945. május 4-én a kommunista befolyás alá tartozó Délmagyarország című napilap vezércikke követelte, hogy a nyugati szövetségesek azonnal adják ki „a legnagyobb háborús bűnöst” Magyarországnak.

A felszabadulást követő belpolitikai harcok közepette azonban az ideiglenes kormány miniszterelnöke, Dálnoki Miklós Béla, valamint a kisgazdapárt által delegált külügyminiszter, Gyöngyösi János igyekezett megvédeni a kormányzót a kommunista vádak ellen, s utóbbi, ennek érdekében, még diplomáciai akcióba is kezdett.

Gyöngyösi 1945 júniusában az angolszász hatalmak budapesti képviselői előtt fejtette ki azt a „kompromisszumos” meglátását, hogy az élő Horthyt – politikai tényezőként – nem tudná többé elképzelni Magyarországon, de azt sem tartja célszerűnek, hogy az ex-kormányzót háborús bűnösként perbe fogják, halálra ítéljék, s így mártírt csináljanak belőle.

„A legajánlatosabb dolog az lenne, ha soha nem térne vissza Magyarországra”

– jelentette ki, s mivel mindezt a magyar kormány álláspontjaként közölte az angol és amerikai misszió tagjaival, ezzel közvetve tudomásukra hozta: Magyarország kormánya a jövőben nem kérné a szövetségesektől az egykori kormányzó kiadatását.

Nem alaptalan tehát a kérdés, hogy vajon ki vagy mi akadályozta meg, hogy az angolszászok őrizetében lévő, 77 éves, egykori államfőt a magyar hatóságok is kikérjék a szövetségesektől, és éppúgy felelősségre vonják, mint más politikai és katonai vezetőket, akiket súlyos közvetett és közvetlen felelősség terhelt a háború idején elkövetett bűnökért?

A talányt elsőként Nagy Ferenc egykori miniszterelnök emlékirata fejtette meg: 1948-ban papírra vetett, Küzdelem a vasfüggöny mögött című visszaemlékezésében részletesen ismerteti Sztálin álláspontját ebben a kérdésben. A miniszterelnök által vezetett kormányküldöttség 1946. április 9-én érkezett meg hivatalos látogatásra a Szovjetunióba.

Az esti vacsora után, feketézés közben Sztálin Horthyra terelte a szót: – Mi van Horthy kormányzóval? – Nem tudunk róla többet, mint amennyi hír beszivárog Magyarországra róla, feleltem. – Kérem, ne ítéljék el Horthyt, mondotta Sztálin, a társaság általános elképedése közben. Először is, Horthy öregember már, azután pedig nem szabad elfelejteni neki, hogy mégiscsak fegyverszüneti ajánlatot tett 1944 őszén…

A történteket több személyes visszaemlékezés is megerősíti. Így például Hajdú Endre, aki a negyvenes évek második felében négy évig az igazságügyi minisztérium sajtóosztályának vezetője volt, megírja: az oroszok nem engedték, hogy Horthy is rajta legyen az angolszász hatalmaktól kikért háborús főbűnösök listáján. Az az álláspontjuk, hogy akivel fegyverszüneti megállapodást írtak alá, az később nem lehet háborús főbűnös – írja az egykori sajtófőnök.

Ezekből a visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül, a kormányzó a „moszkvai nagyfőnök” döntésének, illetve „sugalmazásának” köszönhette, hogy Magyarországon sem vonták felelősségre. Sztálin álláspontjának megismerése után a Horthy személye körüli viták 1946 nyarára Magyarországon is elcsitultak. A történtektől függetlenül, az akkori vádpontokat és érvényben lévő törvényeket, rendeleteket figyelembe véve, őt is vád alá helyezhették volna.

 

Amikor mostanában személyét sokan megpróbálják piedesztálra emelni, nem árt ezt tudni.:

Horthy egy letűnt kor levitézlett szereplője volt, aki a körülmények számára szerencsés összejátszása folytán elkerülte a számonkérést.

 

Szőke Emil:

elgondolom

 

„Elég nekem ma már a

tél-nyúzta föld

facies Hippokraticája...”

 

s a mindenfelől

üvöltő szél vad árapálya -

 

Álmodom - és álmomban

egy titokzatos varázs

holtestem fölé sápad

- az ott már a holdsugára...

 

rám-vetül vele

a múlt minden gyásza

 

...s elgondolom ilyenkorra

hányan cselekednének helyesen

ily nehézre feltett kérdésre

a rejtelmesre

saját titkára égve

megfejteni túli titkait?

 

- szökik már a fény

az évekkel...

s a világ

rá

romokba dőlne

ahogy a tárgyak homályos szívéből

kilép most a fátylas sötétség –

 

2017. 05. 21.

 

 

 

Oldal: Egy szoboravatás margójára...
Magam-emésztő - © 2008 - 2025 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat