Magam-emésztő

Szőke Emil:

Apokalipszis szelében

...mondd! – miért a jézusi szó, ha betartva nincs?

Isten nevében, a sok „ál”- ha papol itt

gyarapodóbb fénylő – éveiben – a mindenség!

– imát értük zeng a kórus mindig--

Rettegem ezt a jelent – még

a hamis szájakból elhangzó éneket is,

a torz-mosolyt, ahogy ráég

a hit szürke fátylából nyújtott vigasz...

lélekben csak pusztulás van – rég az.

Hol gyűl a fekélyes lángolás - Isten,

csak nézi,

elnézi a pusztulást... hittel ijeszt el...

mert csak van. Ez is valami! Nekem semmi.

Ahogy feltámad a szél, tekints szét - ha észleled

hiányát a jézusi szónak, ha nem látod Istenét - sem

magadban – lelkedben

– mi eddig hírre legalább épp volt –

akkor láthatod, ez már a vég...

Aki rád néz a kereszten, rajtad engem is fölismer,

s érzékeljük egymást bennem...

Így legyint meg a halál! – vesz időt...

– mert dolga csak kettőnkkel lehet:

„egyőnkre se támad, egyőnkre ha támad.”

Eddig a harc s elnyugvás cseréje...

hol ily változó a viszonylat: tőle vagy feléje?

„Megrémülök:

talán csak már nem útra készülök?” --

2016. 12. 02.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat