Magam-emésztő

A homogén társadalom...

Orbán, tudományos igényű fogalmi koherenciája: „Magyarországnak az etnikai homogenitást fenn kell tartania, éljen a kulturális egyszínűség, csak egy „sávon belüli sokszínűség” kívánatos...”

Vicc:

Kádár és a cigány

Meghal a cigány, a túlvilágon találkozik Kádár elvtárssal.

Kádár megkérdi:

- Te cigány, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én időmben?

- A te idődben a politikusok politizáltak, a munkások dolgoztak a romák meg loptak. Mostanában meg a politikusok lopnak, a munkások politizálnak és bazzeg, azt akarják, hogy én dolgozzak!

...és az ünnep kapcsán:

Hogy mit akar a DK, hogy mit akar az MSZP?

Kitudja, a zűrzavarokban súlyozni mondanivalójukat, egyik is karakteres, a másik is az... emberibb az ünnepen Majtényi volt csak... mindenki másé egy tömény- mondhatnám hungarikumnak is, de hablaty. Langyos és erős és a lélek tűzijátékai, ahogy kilőve, már el is lobban a tartalommal. Volt ki uszított, volt ki langyosodott, vagy simán csak a jelent kormozta! - így öregedőben, az öreg-szem másként lát már! A „Jobbikot” bárhogy nézem, nem lett/lesz jobb! Maradt, aki!

Népet a kétségbeesés tengerébe ugyan nem hajtják még, ám kínzóink gyáva remegése a pénztől bármit hozhat ránk... a frászt is.

Az ünnepi megemlékezés (pláne az orbáni)

- egy homályos zűrzavar leginkább, beteg felfejtése valóságában (hol a valóság a beteg elme volt), ahol a csikorgó vágyak mellett, az igazság kórokozóit és az omló ideálok szubjektív világításában jelentőségét sem szituálva, csak adta magát, de úgy, a megjelenés produktumaiban, hogy-mintha minden újjászerveződne, hát bele a közepébe – a heveny lázak kellős közepébe – melynek istene minden eddigit fölülmúló szemérmetlensége lett közéletibb, ilyetén a működési formájában. Brüsszelt pofozva, szart abba a tányérba, amibe enni kap! Őrült! - mondhatnám, így összegezve csak szenvedett.

- előfestésnek meg ott volt s felcsendült a kettes számú elfekvő osztály férfikórusa. A harcra buzdító típusú “Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” dal is, többek mély álomban ringtak tőle ott.

Végigtekintve az ünnepen, semmi nem volt ízlésem szerinti, valahogy idegrostjaim ellenálltak a csapkodó szavak rohamának! Úgy látszik, képzelőerőm is a végét járja, nemcsak időm... már fülemet hegyezem az elkövetkezőkre, hátha valaki a jövőhéten mond valami újat is, adózás már oly rosszízű szó, a vagyonok és gazdagok, ha nincs akarat a lopott dolgok visszaszerzéséhez semmit sem jelentenek... kit érdekel már ki volt „mészáros” (megjegyzem Petőfi apja is az volt!) - nem mellesleg- nem is Petőfi vér szerinti apja volt... hogy mi hihető? - csak az eseményeket kellene átlapozni, de a mítoszt már felépítettük és a rombolás fájdalmas, még ha az igazságokhoz, így jutnánk is el! - és ez mindennel így van.

Már hallom is, az agyammal is baj van! - lehet, mert fogy az erő (mint a társadalomban magában) – az életkedv is alábbhagyott, amolyan koromhoz illő lassú hervadásnak következményeként...

Ha hátra-vizsgálódom, másutt is felfedezhető életemben- ennek az alapállásnak a többé-kevésbé elmosódó ábrája még, mely azt bizonyítja, hogy önmagamnál fontosabb dolgokat mint ember, eszmény és szenvedély – talán csak látókörömön belül tartottam számon – bár a gyanakvás tüskéje bennem ragadt, mert az életbe, ahogy e jelenbe sem, a bizonyításokra soha nem kerül sor!

Tehát duma van

– a pártok mondják a magukét, az ünnep meg le van szarva, úgy ahogy van... hazamennek a legények (mint akik jól végezték dolgukat), ebédelnek, vacsorálnak és adomáznak nagyot... aztán felejtődik minden ígérvény... a nép buta, minek itt az áttekinthetőség – megmérettetnek ők (a választottak) a választásokon, aztán, ha nem is sikerül semmi sem, marad a langy mocsár, és a sok disznó-képviselet benne ellesz újabb négy évig. Ahogy zsugorodik világunk, úgy tágul az űr – a felfedezett sok-sok sötét lyuk, mely mindent elnyel a következő években is! Mi majd zenekíséretként bégetünk... amíg a föld nem reng meg alattunk és a pokol el nem nyel bennünk!

----

“Petrovics-nagyapa előtt egy Mészáros Lőrinc unoka lebegett.”

“A magyar józan fajta” – na, erre viszont iszunk!

“Arany János ezt írta: ezelőtt az erősebb a gyengébbtől mindent elvehetett, most nem úgy van!” (lefosom a bokámat!)

“Brüsszelt meg kell állítanunk! Határainkat meg kell védenünk! A betelepítést meg kell akadályoznunk!”

“A külföldi pénzekből fenntartott hálózatot átláthatóvá kell tennünk. A rezsit meg kell védenünk. Ezért a hatalmat továbbra is a nemzeti erők kezében kell tartanunk” – adta ki már választásra utaló jelszavát Orbán.” Nocsak, megvédik a rezsit is? Elég baj… (forrás huppa)

----

...és így - már csak „vonakodva” fogok minden olvasathoz, mert zsugorodik az ember is, mint az idő és a tér is... az emlékeket majd ébren tartom én itt, amíg élek – legfeljebb a vallomásokat zárójelbe teszem (a lényeg úgyis abban találtatik!). Ha lesz itt még valami, valaha is, majd ráfogjuk (okfejtésül) - hogy az aszályos évek és a megcsappant gabonatartalékok is hozzájárulhatnak egy forradalom kirobbanásához. Akár 1848-ban! De ezt én már úgysem élem meg... mert már most eljutottam a semmiig, a teljes kifosztottság érzéséig!

Szőke Emil:

vénen

hiába a kímélet – a másfajta

vénség az időben

és ráncok rajta

sose könnyező halálig tart

jelen dühe és a köszvény bajra

a létcsatákban ártalmát bírja

aki itt hiába

...már mindhiába - mindene bánja

mert

valamennyien itt kínra ítélten

lettünk betörhetetlen

emberszívvel főként

lélek és test

bár szigorú iránya

szánakozó türelemmel

ahol

„ránk nyílnak a pillanatok

látni - hogy egyre inkább

a reggel célja az est

az esté meg a reggel

a többi más csak fölösleges...” –

2017. 03. 15.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat