Általában az oktatás helyzetéről...

(a tüntetés margójára!)

„Egyre többen vagyunk, és egyre dühösebbek vagyunk,

amikor látjuk, hogy a kormányzat hogyan tolja tovább a biciklit

az iskolák totális államosításával, teszi tönkre a szakképzést,

és általában csak bukdácsol az oktatási ügyekben.”

 

A kapkodás, a felületesség, a következetlenség számos esetben felmerülő vád.

Ugyanebben gyökeredzik a valódi problémák elkendőzése, bagatellizálása, az ezekkel való őszinte szembenézés elkerülése. Így nem lehet csodálkozni azon, hogy az esetek jelentős részében valós problémákra a legjobb esetben is csak látszatmegoldások születnek.

Komoly problémákkal küzd a pedagógus- saját problémáit is képtelen kezelni, azokra válaszok sincsenek. Ha szólni mernek, „blamálják” az intézetet. A tankerületi hatalmasságok kiadják az ukászt és fogd be a pofád, ennyi a megoldás!

És általános benyomás, hogy a döntéshozók nincsenek tisztában az iskolai valósággal, nem ismerik és nem is kíváncsiak a gyakorló pedagógusok véleményére. Nem törekszenek a problémák gyökereinek feltárására, többnyire kerülik az ezekkel történő szembesülést.

Az általuk gyártott, tankönyvízűnek minősített elmélet köszönő viszonyban sincs a gyakorlattal, nem reflektál az ott felmerülő gondokra. Mivel nem készülnek megalapozott hatástanulmányok oktatási reform címén átgondolatlan intézkedések születnek, amelyek csak arra jók, hogy káoszt idézzenek elő!!!

Gyakori jelenség, hogy jogi szabályozás ellentétben áll a deklarált alapelvekkel.

A meglévő jó elgondolások érvényesülését olykor végzetesen gátolja a türelmetlenség, a valóságos folyamatok természetének figyelmen kívül hagyása, természetes folyamatok törvényi úton történő erőszakos felgyorsítása. Így fordulhat elő, hogy például az integratív modell bevezetésének az elvek szintjén pozitív szándéka – nagyrészt a doktriner sürgetés következtében – számos esetben torz megoldásokat eredményez. Ugyanez magyarázhat bizonyos belső ellentmondásokat tartalmazó folyamatokat is, például azt, hogy az ország közoktatási rendszerében egymással párhuzamosan zajlik egy, a szétaprózottságot felerősítő, az áttekinthetetlenséget fokozó decentralizálás és egy erőszakolt, esetenként indokolatlan központosítás.

A gazdálkodásban többek szerint egyidejűleg van jelen a pazarlás és a megszorítás.

Felmerül, hogy eltúlzott a piaci érdekek közvetlen érvényre jutása különösen a tankönyvkiadás és a továbbképzések esetében. Többnyire igazságtalannak és áttekinthetetlennek ítélik a pénzügyi források elosztását: úgy vélekednek, hogy az oktatásirányítás apparátusa ebben a tekintetben előnyt élvez a közoktatási intézményekkel szemben. Többször előforduló szemrehányás (ez a fenntartóknál is jelentkezett), hogy a pedagógusokra hárítanak át olyan költségeket, amelyek valamilyen kötelező tevékenységre vonatkoznak, nevezetesen a tovább- és átképzés költségeit.

Több ízben merülnek fel a pályáztatással kapcsolatos gondok: a szakmai szempontok figyelmen kívül maradnak a kiírásnál, a szellemi és innovációs szándékok nem tudnak érvényesülni, a technikai pályázatoknál irreálisak a közbeszerzési árak, és megfogalmazódik a bemenetnél tapasztalható fiskális szigor mellett a döntések áttekinthetetlensége.

Kemény, de sajnos nem meglepő vád a korrupció, a sorozatos visszaélések emlegetése, a politikai partnerek előnyhöz juttatása, lobbiérdekek áterőltetése abban az esetben is, ha azok még csak nem is „költséghatékonyak”.

 

Általános vélemény, hogy az ágazati irányításban általános káosz uralkodik.

A vélemények egy részéből olyan kép kerekedik ki, amelynek alapján nem megfelelő emberek ülnek fontos pozíciókban. Sok esetben a politikai hovatartozáson és személyes kapcsolatokon múlik, hogy ki kap helyet az irányításban vagy fontos szakmai műhelyek vezetésében („politikai komisszárok állnak fontos tudományos intézmények élén”), akik azután gátlástalanul és büntetlenül tesznek tönkre sok mindent (az annyit emlegetett következménynélküliség őket is védeni látszik).

Olyan vélemény is megfogalmazódik, hogy a szakmailag alkalmatlan, felkészületlen személyek intézkedéseikért többnyire nem vállalják felelősséget, ezt áthárítják a helyi önkormányzatokra, az iskolákra, a pedagógusokra. Hol hatalmi szóval, a hierarchiában elfoglalt helyük lehetőségével élve, fölényük ebből eredő tudatában erőltetik át a nem mindig átgondolt szándékokat, hol pedig erőtlenek, engedékenyek következetlenek, és a már említett koncepció hiányában kiszámíthatatlanok. Nagy részük nem érzékeny a minőségre, és hiányoznak az „igényes minőségi elszámoltathatóság” megbízható mérőeszközei is.

 

Sokat ront a helyzeten a döntéshozók rossz, elégtelen, esetenként teljesen hiányzó kommunikációja a közoktatás szereplőivel.

A kommunikáció hatásfokát feltétlenül rontja, hogy a használt fogalmak sem mindig tisztázottak, mindenki más ért rajtuk. Az érdemi dialógust gyakran kinyilatkoztatások helyettesítik, ráadásul a kinyilatkoztatások és a valóságos cselekvés között gyakran nincs összhang, sőt az is előfordul, hogy ezek ellentmondanak egymásnak.

Az elhibázott, illetve az elmaradt kommunikáció is hozzájárul ahhoz, hogy a pedagógusok bizalmatlanok, frusztráltak, úgy élik meg a „fentről” érkező kritikai megnyilvánulásokat, hogy az oktatásirányítók lenézik, megbélyegzik, egyenesen provokálják őket.

 

Szó sincs a merev iskolai keretek oldásáról, mikor egyre több szabályzat, előírás teszi egyre bürokratikusabbá az iskolai, óvodai szervezeteket.

A tollvonással összevont intézmények, társulások szintén kényszer szülte szerkezeti változtatásokkal jönnek létre, nincs idő a változás végiggondolására, megemésztésére, ami a szakirodalom szerint a sikeres változtatás előfeltétele. Eltűnnek az iskolák sajátosságai, jellemző légköre, kultúrájuk meggyengül, a pedagógusok elvesztik a lábuk alól a talajt, a maslow-i minimum szükségleti szint szerinti biztonság-érzetet. A kistelepülések kisiskolái a társulások ellenére is mindig egy tanévben tudnak biztosan gondolkodni. Ez a légkör természetesen nem kedvez az innovációknak, az alkotó légkörnek.Szó sincs a merev iskolai keretek oldásáról, mikor egyre több szabályzat, előírás teszi egyre bürokratikusabbá az iskolai, óvodai szervezeteket.

A tollvonással összevont intézmények, társulások szintén kényszer szülte szerkezeti változtatásokkal jönnek létre, nincs idő a változás végiggondolására, megemésztésére, ami a szakirodalom szerint a sikeres változtatás előfeltétele. Eltűnnek az iskolák sajátosságai, jellemző légköre, kultúrájuk meggyengül, a pedagógusok elvesztik a lábuk alól a talajt, a maslow-i minimum szükségleti szint szerinti biztonság-érzetet. A kistelepülések kisiskolái a társulások ellenére is mindig egy tanévben tudnak biztosan gondolkodni. Ez a légkör természetesen nem kedvez az innovációknak, az alkotó légkörnek.

 

a valami

 

...a demokrácia lett őrület

a szemedben...

Ó Vezér!

abba kéne hagyni már

csak egy bogárka a fényben

mert a mákszemnél is kicsinyebb!

Lelkem száll s ég

fájdalommal

minek körülkeríthetetlen

termőfészke bennem

s belőlem árad a végtelenbe

immár - mérhetetlen az éjszakák

csendjében -

szín és forma vagy hiánya

eleve

valami helyett

„mint a külön drótok külön jajgatása”

(a szorgos osztás némuló kiáltásában)

a holnapok társtaszító-társasága

...jaj- a tánc – és megszabott üteme!– (szőke)

 

2016. 06. 08.

Oldal: Általában az oktatás helyzetéről... (a tüntetés margójára)
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat