Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Az MSZP továbbra is a választási rendszer radikális átalakítását követelők képviselője lesz az Országgyűlésben.

Sohasem volt az... egy langyos pocsolyában terpeszkedő pártként volt jelen a Parlamentben... és most sincs más elképzelésük- minthogy bejussanak továbbra is... a Fidesz leváltásához az MSZP már kevés! A nép meg nem hülye, hogy egy leszerepelt, orráig nem látó pártot hozzon megint helyzetbe!!!

Itt az idő, hogy a Fidesz végre meghallja a változást akaró tömegek hangját!

(...a tömegek hangját hallja a Fidesz, az MSZP hangja, benne a gyengécske!)

A Fidesz saját magáról rántja le a már most is nagyon átlátszó demokratikus leplet (milyen ostobán van megfogalmazva a diktatúra fogalma - no- ez az MSZP hangja!), ha ragaszkodik a saját magára szabott tisztességtelen szabályokhoz. Éppen ez a hatalmi arrogancia lesz a Fidesz veszte (ebben van igazság!), és ha nem hajlandó változtatásokra, akkor jövő év tavaszán saját választási rendszerében fogjuk leváltani. (Csak épp a hogyan nincs meg – pedig a lényeg a hogyanjában rejlik, talán nem mellékesen, mert az MSZP legalább olyan elutasított párt lett mint a Fidesz).

Magyar Szocialista Párt közleménye magukért, de nem a népért szól. Semmivel nem jobbak mint a Fidesz! Mielőtt az észt osztanák megint, elébb találják meg önmagukat!

Csak lenne már vége.

A várakozás, az egyre mélyebbre süllyedő, gyalázkodó hangnem egyre elviselhetetlenebb. És még tovább durvul, közeleg a választás, és ott fognak csalni, ahol lehet. Nem lennék meglepve, ha megfélemlítést is alkalmaznak majd, épp most tanulnak új recepteket Törökországtól. Lehet idehaza választás sem lesz majd... a helyzet fokozódik...

Fölösleges illúziókat kergetni:

ebből a gödörből nincs visszaút, Magyarország végképp le fog szakadni Európától. Rendszerváltás címszóval elrontottunk mindent, amit csak el lehetett rontani. Barbár módon szétromboltuk azt is, amit át lehetett volna menteni a szocializmusból, és nem építettünk fel helyette semmi újat. A gazdaságot tönkrevertük, lenulláztuk, a társadalmat végzetesen kettészakítottuk, és tehetségtelen, populista politikusokra bíztuk az országot. A minőségen alapuló versenynek az írmagját is kiirtottuk, és visszahoztuk az urambátyám világot, eközben annyi pénzt herdáltunk el baromságokra, amennyiből Kelet-Európa legvirágzóbb térsége lehettünk volna. Ez az ország az állami maffia prédájává vált, és a maffia nem szokta önként és dalolva feladni a jól menő üzleteit.

 

Ennyi volt, hölgyeim és uraim, kedves elvtársak:

ez az ország három évtized alatt elvesztette nemzet jellegét.....

 

Szőke Emil:

nincs valóság

 

vigyor a szájakon

s a mesék tengerében

hamis képpel múltról

évődnek e jelenben...

a fényből jövőt ünnepelnek

míg a szívekben

nincs valóság csak Isten

- átírja az érzést már más színnel -

őrült táncaid - ott

rá sírós-vigadós napod

a vak is láthatatlan tengelyében

varázsol egy újabb formát elébed

...csak elébb megkér: vétsd léptedet

ha e harcnak tétje új élménnyel éget --

 

 

2017. 04. 18.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 299
Tegnapi: 252
Heti: 2 948
Havi: 11 939
Össz.: 859 596

Látogatottság növelés
Oldal: Az MSZP továbbra is a választási rendszer radikális átalakítását követelők képviselője lesz az Orszá
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »