Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

A Szent!

 

 

István atyja életében a Nyitrai Hercegség ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a trónt halála után, megeskette a főurakat, hogy fiát támogatják. Azonban mikor Géza meghalt, Koppány bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány az apja, Tar Szerénd és Géza által kötött szerződés értelmében a Balatontól délre eső területek ura volt. Igényét a trónra a szeniorátus és a levirátus – István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni – jogára való hivatkozással indokolta. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek.

István hadait német hadvezérek, mint például Hont (Hunt), Paznan (Pazman), Vencellin, Orci irányították. A sereg magyar fegyveresekből és a feleségével, Gizellával az országba érkező német lovagokból és azok kíséretéből felállított a korban modernnek számító nehézlovas elithaderőből állt. A döntő ütközet helyére nincs mindent kizáró bizonyíték, de feltételezések szerint valahol Veszprém közelében került rá sor, ahol István megverte a Koppány elavultnak számított könnyűlovas seregét, a csatában Koppány is életét vesztette, Vencellin ölte meg.

István Koppány testét felnégyeltette, és testrészeit hónapokig kifüggesztve tartották az ország négy várának kapuja felett – Győr, Esztergom, Veszprém és Gyulafehérvár – jelezve, hogy mi vár az királlyal ellenszegülőkre, utóbbi városban kifejezetten az erdélyi Gyula figyelmeztetésére.

 

(Hajrá Orbán, aki apostoli király akar lenni!)

Ezzel István ősi emberi és magyar törvényt szegett meg, amely szerint a halottakat el kell temetni. Ez a tette azonban elrettentésre szolgált, kegyetlen bánásmóddal fenyegetve azokat, akik nem engedelmeskednek a királyi hatalomnak.

István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép tényleges hatalommal felruházott vezetője, hanem a keleti és nyugati orientáció kérdése is eldöntésre várt. Koppánnyal – aki bizánci rítus szerint megkeresztelkedett – valószínűleg a bizánci politikai érdekek erősödtek volna, míg István győzelmével a német befolyás nyerhetett nagyobb teret. A Kárpát-medence geopolitikai helyzete folytán a kor két nagyhatalma közé ékelődve irányt kellett ugyanis választani, hiszen az állam, vagy a magyarság léte is múlhatott ezen. Koppány esetleges győzelmének hatásait nehéz lenne megítélni. A Koppány által vezetett magyar fejedelemség éppúgy az ő további személyes bel- és külpolitikájának sikerétől függött volna, ahogyan az az István vezette állam esetében is kialakult, csak nála az erős német befolyás miatt a nyugati mintára jobban hasonlító keresztény állammá alakult Magyarország.

A törvények megalkotása német mintára történt, de a cikkelyekben a sajátos magyarországi viszonyokat is figyelembe vette. A kereszténység megerősítésére, az egyházi tulajdon védelmére törekedett, az egyik törvénycikk (a Corpus Juris Hungarici szóhasználata szerint fejezet) például arról rendelkezik, hogy minden 10 falunak egy templomot kell építenie és papját eltartani.

De kötelezővé tette a misére járást is vasárnaponként.

...és a mese!

„A szentséggel és kegyelemmel teljes szent istván király azután országlásának negyvenhatodik évében, a boldogságos, mindenkoron szűz mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került. Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz mária tiszteletére. Sok jel és csoda történt ott e szent istván király érdemeinek közbenjárására, a mi urunk jézus krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen.”

/forrás: Wikipédia/

 

„ingyom-bingyom tálibe...”

bár a két fél ki- félre

szomorúan illet össze

jobb és bal az erdőbe

egy érzésre – e létben eltévedt

ekként lett eretnek: hite pénze lett...

kígyóként sziszeg itt a nyelv -

„Így vesz az ember gubát eben.”

Ocsmány egy szerelemben

Antikrisztusa nyüzsög bennem...

balsors vett

hol ki- jobbra víg dalra fakad büszkeséggel

ordenárén víg és bolond lélekben

hogy e lét lett

...veri már az Isten!

Ó nemzetem ez vicc teneked

a nemulass felett nevetheted! – (szőke)

 

2017. 08. 19..





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 117
Tegnapi: 252
Heti: 2 766
Havi: 11 757
Össz.: 859 414

Látogatottság növelés
Oldal: A Szent...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »