Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Orbán és az "Új Egység"...

 

...mert ő szívtelen ám

megfut korhadón a bő-

időn

így féli a jövőt

hogy istenekre ád

csupa-jaj vajúdást -

 

Jogi értelemben a népszavazás érvénytelen, ugyanakkor a politikai következményei nem hagyhatóak figyelmen kívül, és mi úgy gondoljuk, hogy ha 3,3 millió ember egy irányba szavaz, akkor annak politikai értelemben érvényt kell szerezni” – fogalmazott a Fidesz alelnöke.

Így jutottunk el a totális gyűlöletkeltésen keresztül, a megvezetésig! A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat (Századvég, Magyar Idők, 888 – stb. Kormányközeliek mind...), „amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.” Ez megy most... de a népszavazás okán a megítélés negatív lett.

Eredménye az eredménytelenség, ilyetén az érvénytelenség, amiként a törvény szabályozza, hogy mi mennyi.... érvényesség tekintetében az 50%+1 szavazat... már a kommunikáció elsöprő sikerről regél, azonban- ez mindenképp csúfos bukás volt a Fidesznek, Orbán személyének szóló- hatalmának erősítését szolgáló kinyilvánításnak eredménytelenségét adta ez a népszavazás. És mert a tájékoztatások nem is szóltak másról mint érzelmi kinyilatkozásból adott szavazat Orbánért... vereségből is szólhatnak/szólnak is a harangok Orbánért :) - (egyfajta részvétnyilvánítás, de örömünnepi mégis)- ekként a kiírt kérdésre adott válasz mit sem számít, az amúgy is csak látszólagos (így mondta Orbán is), ám Orbán hatalmának megerősítése, ekként sorsdöntő lett volna- és a 2018-as választási előzetes felmérést szolgálta volna, ha nem tolták volna túl az egészet! Most belemagyaráznak mindent mi a szavazás jogosultságát elismeri kitüntető eredménynek, amely éles különbséget von az okozatos lét és értékek világa között...

Részvétel száma, majd igenek- nemek lényegtelensége, majd-azután a nemek aránya lett a lényeg... sulykolva a 98%-os győzelmet és elfelejtik hozzátenni, hogy ez ilyenformán mindösszesen a megjelentek nemre adott X-k mennyiségét jelenti.

Törvény az érvényesség tekintetében szabályoz és kötelez, ekként a belső számok semmit sem jelentenek, mert az érvényességi küszöb alatt volt a részvétel. Tehát, a népszavazás érvénytelen!

Orbán ellenzékben ezzel még egyetértett, sőt: „Jelentős politikai változás eléréséhez, egy jelentős kormánypolitika-változáshoz egy negyvenszázalékos, tehát sima, eredményes és érvényes népszavazás kevés. Csak az elsöprő eredmény hozhat elsöprő következményeket” - mondta. Kormányon ez már elégséges az elsöprő sikerhez!

Azt a pávatáncos- kiforgatott mindenét... hát nincs becsület? Orbánnál nincs!

Most jön az Alkotmánymódosítás...

megint csak hazugságokkal- aminek semmi, de semmi értelme – Orbánékkal már egy vicclap lett az Alkotmány! Identitásra akarja a súlyt helyezni – ezzel bebizonyosodott (és már nem először), hogy a joghoz sem ért... duma van csak, identitás az más, az arról szól, hogy ahol pl: monarchia van nem változtathatnak rajta, miként- ahol Király van, ott, ha a férfiaknak kell váltaniuk egymást, akkor megváltoztatni nem lehet stb. De amit ő akar, annak semmi köze az egész identitási elképzeléshez és ezek figyelembevétele senkire nem kötelező...

Semilyen érvénnyel nem is bír!

...lejáratta magát, az egész „kutyakomédiával”!

Olyan mint egy bohóc, aki egyszerre dobol lábbal és szájherflizik szájjal zsinórtrángató cintányéros kísérettel adva- így kér magára-hívó figyelmet... hol fülkeforradalmár, hol meg már Királyként viselkedő önkényúr... egy diktátor, akinek ellentmondani nem lehet...

A riogatás folytatódik tovább: Földi szerint (gondolom megrendelésre szavalja): 3 irányból indul támadás Magyarország ellen:

Egy politikai Brüsszelből, egy informális médiatámadás és egy tevőleges, amely a magyar határ ellen irányul a „civil szervezetek által, muszlim katonák összefogásából adódó tömegen keresztül”! Jaj nekem/nekünk!

Tovább:

...éppen a Fidesz által elfogadott törvény értelmében volt érvénytelen a vasárnapi népszavazás, a kormány mégis rendkívüli sikerként értékeli,

Orbán Viktor egyenesen „Új Egységnek” nevezte, hogy az érvényesen szavazók 98 százaléka nemmel voksolt.

- Orbánnak nem gratuláltak külföldről az „Új Egységhez”!

...és a külföldi lapoktól kapott hideget- meleget eleget:

- Orbánt nem érdekli, hogy a magyarok érvénytelenítették a népszavazást... a kampány “szélsőségesen egyoldalú” volt, a kormány “heccpropagandával borította el az országot”.

- Orbán, sok kárörvendezést kénytelen elviselni az EU-s menekültkvóta elleni, kudarcba fulladt népszavazás miatt.

- Orbán, nyilvánvalóan szemet huny, ha a bevándorlók kellőképpen gazdagok.

 Valamit érzek:

(sok ellenzéki is megfogalmazta már) - Orbán valóban elhagyná az EU-t, de nem nyíltan, nem is gerinces kiállással, hanem sunyin- amiként protestálva... ő megvédte a népét, és lám- az a fránya EU ránk-szabadítaná a migránshordát... és szembefordul mindennel és mindenkivel az EU-ban, mert Európát ő védi, az európai kultúrát is, vele a keresztényit is!

Tárgyalni vele senki sem akar, de keresni fog egy-két szövetségest... a belső bomlasztás sikeréért, ezért mindent meg fognak tenni Brüsszelben a Fideszesek!

Nem kilép, hanem a végletekig kiidegeli a brüsszeli bürokratákat (Berlusconi megsúgta neki, amikor az elején elnök volt Orbán, hogy kirúgni nem fogják, azt csinálhat, amit akar!- hiszen ő maga is kivonta magát még a közös fényképezés alól is...) - pénzmegvonás meg, csak színház, senki a másiknak rosszat nem akar, ezért- ez csak- és ilyenformán, egy figyelmeztető intés, amivel semmit kezdeni nem is tudnak. Ennyi. Orbán felvállal mindent, és ki fogja harcolni, hogy elismerjék, de mert viselkedése nem épp szalonképes, lehet egyszer csak meg is unják, hogy bohóckodik ott, ahol a tagországok nagy-részben még komolyan veszik/vennék az EU egységét! Magyarország szuverenitása és az orbáni elmélet, ez ügyben- csak ócska játék a szavakkal, ám dolgának tartja, hogy megakadályozza az Egyesült Európai Uniót! - csak-azért-is, mert Magyarország az övé... csak-azért-is, mert Magyarország saját tulajdonaként szuverén állam... :))) - és mindenki bekaphatja!

Kim Dzsong Un, Orbánt keblére ölelné- nyalná az ötletért, no- meg azért, hogy a világban van egy hasonmása, aki legalább annyira hatalommániás félművelt-harcos- s legalább annyira tudja magát imádtatni Új Egységével mint ő!

Ha mégis kilép/kiléptetik a brüsszeli csapatból- mert több lett a soknál (már így is csak elviselik)- akkor sincs baj (csak nekünk a nép nagy-részének lesz az- annak az 5milliónak, akit immár leírt), imigyen is látni kell- megvédte a népet EU-s harcában. Szem előtt tartva: a nyájszellem erősítése prioritás! Ekként, az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert.

Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

Már-utána leválthatatlan lesz, isteni joga okán s a földi jogok fölé emeli/emelteti magát!

Ha valaki, egy elérhetetlen ábrándnak hinné, téved- miként ez a kérdés történeti, lélektani és induktív módon már nem fogalmazványként, de élő valóságként lép majd a jog világa fölé! Élet- halál uraként fölénk! Na ezt jól összezagyváltam!!! :))) Egészségedre Viktor! - Hukk!

 

...jőjj- édes álom!

Ki Úr most – magáról így hiszi

földre ront s fog majd

rád úgy nőtt

ahogy vagy

mint szél csavar ki

gyökerestől - így a perc

ó- a rabló időd!

...életet újra nem ad

sem tiszta erényt

mégis nagynevű volna ott? – (szőke)

 

2016. 10. 06.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 131
Tegnapi: 198
Heti: 831
Havi: 5 806
Össz.: 866 641

Látogatottság növelés
Oldal: Orbán és az "Új Egység"!
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »