Magam-emésztő

Orbán abszolutizmusa...

...van itt már kalamajka és olyan
mintha „Noé ezernyi
állata kezdené unisono
a vízözönt megénekelni” --

Kövér szépen hangzó ünnepies beszédei után,

miszerint a múlt
”arra kötelez bennünket, mai magyarokat, hogy olyan államot építsünk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, olyan államot, amely a nemzetközi együttműködésekben érvényesíteni tudja a magyar önérdeket, amely erősíti a Kárpát-medencei magyarság nemzeti összetartozását és társadalmi igazságérzetét; egy olyan államot, amely védi Magyarország és Európa keresztény szellemi gyökereit és értékeit, mint fennmaradásunk alapjait.„ – tette hozzá az Országgyűlés elnöke.

Ezzel szemben, a jelenben Orbán merőben ellentétesen cselekszik a közhatalom szétbarmolásával, megteremtette a saját hatalmi egységét. Az abszolútnak nevezett kormányzati rendszerben már ő uralkodik - többnyire közvetlenül az isteni hatalomra vezeti vissza hatalmát, s intézményes tényezők nem korlátozzák már felségjogait. Az állam puszta eszköz lett kezében... teljhatalma van!
Ámbár - akinek azonban az isteni törvények, a természetes igazságosság és az állam alapvető törvényeinek tiszteletben tartásával kellene uralkodnia, de nem az van – hanem hamisság és gőg, fennhéjazó butasággal előadott gyakorlata, ami beteg lélekre vall...
Az „abszolutizmus” kifejezés tudomány alkotta fogalom, amely a 19. században keletkezett.
Az abszolutizmus történetileg ismertebb formáját egy uralkodó testesíti meg, aki isteni felhatalmazás (nem véletlen az ötödik-szint!) vagy társadalmi szerződés alapján gyakorolja az állami főhatalmat.
Megkeveredve ma - egy olyan állami despotizmus, amelyben az állam minden jogosultságot a maga részére tart fenn... az állam a teljhatalmú uralkodó eszköze, és minden közjogi hatalom foglalata, a korlátlan hatalomteljesség kifejeződése, amely egészen a totalitarizmusig terjedhet...
Az orbáni álláspont szerint ő - a legitim uralkodó - egyedül Istennek felelős (!)
- akitől méltóságát kegyből, de kötelességként kapta... a szuverenitás csak hab a tortán, amely szerint az állami hatalom egységes, törvényes gyakorlóját teljhatalom illeti meg. Az erős állam létjogosultságát hangoztatja, az alattvalók védelme érdekében szükséges eszköz és – bibliai alapokon – ragaszkodni egy erős rezsimhez, amelyben az államvezetési hagyományok biztosítékát is belelátja... és bár kötelessége - miként egy uralkodó köteles is volna a társadalmi szerződést betartani, hatalmát alattvalóival megosztani, az isteni és emberi törvények megsértése esetén „trónjáról” akár lemondani... őt ez még erősíti is... szarik rá, nála a kizárólagos hatalom kapott létjogosultságot!
Az abszolutizmus alatt tágabb értelemben is (mi pórok) olyan korlátlan uralkodói hatalmat értünk, amelynek gyakorlását mellé- vagy fölérendelt autonóm hatalom, intézményes tényező nem korlátozza.
Tehát, ha nem is megkoronázva, de már van királyunk, igaz önjelöltként telepedett fölénk, magát annak is hiszi így!
- az abszolutizmus az uralkodói akarat érvényesítése az állam egész területén Orbántól függő bürokrácia, mégpedig, az állandó hadsereg (és a TEK-et, meg a rendőrséget se hagyjam ki) és az által kivetett adók segítségével. A fogalmat ki kell egészíteni azzal, hogy ebben a kormányzati rendszerben a szervek, az ítélkezési tevékenységet is saját hatáskörükbe vonták... jaj nekünk (de ezt eddig is tudtuk, hogy egy beteges elme gyakorolja a hatalmat felettünk!).
...egyéb közbülső hatalomgyakorló tényezők szemben állnak a központi hatalommal, és nem is érdekeltek a központosításban. Azzal, hogy kontrollt és korlátot is jelentenek, csökkentik az uralkodói önkényt. Így hát le a civil szervezetekkel és a lökdösődő pártocskákkal!
...és már várom határozott törekvését (mikor lesz nyilvánvaló) az uralkodói hatalom átörökítésére. Ezért a szükség már mutatja, miként is indokolt a hatalomra vonatkozó, halál esetére szóló rendelkezési igényt is fogalmi elemnek tekinteni....
Az orbáni abszolutizmus, ellentétben áll minden organikusan kialakult vagy alkotmányosan létrehozott együttes kormányzással:
Az abszolutizmusa a hatalomgyakorlásra korlátozódik, annak ellenére, hogy más oligarchikus vagy testületi uralom esetében is előfordulhat.
Orbánnál minden kiváltságos csoport és a központi hatalom munkája sajátos jelleget kapott ott, ahol a vallás is összefonódott velük. Ebben az értelemben beszélhetünk felekezeti abszolutizmusról, amely az uralom e formáját a világi hatalom lelkiismereti szférába történő beavatkozása jellemezi.
...a jogilag képzett polgárságra támaszkodik... és abszolút uralkodóként viselkedve, alapvetően döntőbírói szerepet játszik az államban.
Az abszolutizmus általuk kedvező - a külső biztonság szempontjából is, mivel kiiktatta az anarchikus állapotokat (szerintem pont megteremtette). A „kabinetháborúk” már nem érintik jelentős mértékben a lakosságot. Az abszolutizmus legfontosabb intézménye – az állandó hadseregen túl – az új, képzett, bármikor mozgósítható hivatalnokréteg, amelyet Orbán a király nevez ki, ő fizet, s ennek következtében csupán neki vannak alárendelve
(lásd: a pártkatonáit, az agyament „rezsiszilárdokat” - a komisszárokat).
Az abszolutizmus (mondva és plakátolva!) fontos reformokat hajtott végre a gazdaság területén is... dübörögve erősödünk!
Jellemzők
Az abszolutista állam legmarkánsabb sajátossága, hogy – háttérbe szorít minden tényezőt – megteremtette a hatalom egységét.
Ez az orbáni törekvés sikeres volt!
...a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom Orbán kezébe került, ám az állam alaptörvényeit neki is tiszteletben kellene tartania – nem tesz, de többször átírja inkább! Az állami hatalom elfajult egy diktatúrává.
Orbán a felelős és már Isten előtt is: országában (mely már sajátja) Krisztus földi helytartójának tekintheti magát. Ez az „egyeduralom” alappillérei itt – ránk-”szilárdulva”!
A hatalomeredeztetési felfogás megváltozott... köteles lenne gondoskodni „alattvalóiról”.
Lásd régen még: „A korabeli felfogás nem tett különbséget monarchia és állam, alkotmány és a dinasztia házi alaptörvénye, politikai végrendelete között.”

A hatalomgyakorlás módjában is alapvető változás történt Orbániában!
A hatalom háttérbe szorította a területi önállóságot, s országa egész területén egységes igazgatási rendszer bevezetésére törekszik. Az „udvar” – (és majd a Vár) - az állami élet állandósult központjává válik. Az állami mechanizmus működése racionális, az igazgatás országos hatáskörű, egységes lett. Különösen az adóbevételt biztosító pénzügyi és az abszolutizmus biztosítékát jelentő katonai igazgatás korszerűsödött. Lassan kialakult egy központilag irányítható, állástól független, szakképzett végrehajtói apparátus... abszolutizmusában megváltozott az állam és a nép viszonya is. Íme, Orbán modern-kori totalitárius állama.
És már sor került az igazságszolgáltatás egységesítésére és központosítására.
A „királyi” ügyek, immár kizárólagos pénztolvajlások – ám - esetein túl - megkezdődött a köztörvényes bűncselekmények állami üldözése (lehallgatásokkal és a rendőrség felduzzasztásával). Az állam kiterjesztette büntetőhatalmi igényét a társadalom és magánszemélyek érdekeit érintő közösségellenes cselekedetek megtorlására (mit ő/ők, annak hisznek/tudnak). Kialakítva újfent- az inkvizitórikus (nyomozóelvi) eljárást (már lehallgatásokkal is), amely a nép üldözését az állami szervek kötelességévé teszi ismét.
Megszedték magukat, a vagyonok felduzzasztva, immár a védelmére kell összpontosítaniuk! A politikai korrektség nem számít, becsület nincs, de van „vaskéz”!
Etatizmus
A politikai, hatalmi és jogi eszközökkel megkísérelt, erőszakot sem nélkülöző „modernizációs” orbáni törekvés egyik legfontosabb eszköze a közigazgatás... a „modern”- és sajátos értelemben vett adminisztráció, a célszerűen működő bürokratikus igazgatási rendszer kialakításának igénye mára, már nemcsak kísérlete...
Majd jönnek a hivatalviselési monopóliumai és egyesítése az orbáni államszervezési törekvéssel... a származáson alapuló kiválasztási rendszert is felvállalva. Az egységes központi irányítás igénye és a mára vont valósága itt. A közigazgatásban eluralkodik a szokásszerűség, a kiváltságokhoz kötődő hagyományok szerepe.
Az etatizmus jellegadó ismérve előttünk...
Az állam döntő szerepet vállal a politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok irányításában. Szervezőtevékenységét, közhatalmi jogosítványait érvényesíti olyan területeken is, amelyek korábban- és most általuk ítélve: szabályozatlanok. Jönnek a „státusügyek”. A központi igazgatás hatásköröket és feladatokat von el - az egyháztól csak látszatra, ám hatalmukat megnövelte (pl. oktatás – ahol már megy az oda-vissza játék), és kiemeli a magánföldesurak tevékenységét...
A hatalom radikálisan csökkentette vagy kiiktatta a központi kormányzat korlátait. Az állami akarat érvényesítésének fontos eszközei lettek a nem azonos megítélések- kötelezettséget megállapító, egyént és testületet különböző- kötelező jogi normák alá vonni. Az abszolutizmus meghatározó jellegzetessége az eszmék befolyásolása az uralkodó és tanácsosai tevékenységére, máris szárnyakat adott a hatalmat gyakorlóknak.
Az „isten kegyelméből” uralkodó „királyunk” egy felbonthatatlan – szerződésre hivatkozik majd.
Az uralkodás személyi jellege erősödik így meg:
a – többségükben – művelt, önálló szellemiségű kiskirályok alanyi érdekeltséget és felelősséget csak maguk felé éreznek - a köz ügyeiért, alattvalóik sorsáért csak immel-ámmal tesznek... (azt is kirakatilag) és mindez az ország egyszemélyes intézésének igényével párosulva, ami általában az egységes, centralizált közigazgatás kialakítását hozza.
Az „alattvaló” fogalma is kezd állampolgári értelmet nyerni.
Az állam és a területén élő lakosság közötti viszonyban lassan kialakul egy kölcsönösséget feltételező álláspont, amely a kormányzat gondoskodási kötelezettségét is magában foglalná (bár ez még csak egyes részre igaz). A struktúrán kívüli társadalmi csoportok tagjai államilag számon tartott alanyok, emberbaráti, vallási-humanisztikus vagy célszerűségi-pénzügyi okokból a közigazgatás tényezői, így sem lettek kedvezményezettek- csak papíron, ebben is a kiváltságosok kaptak előnyt. A végrehajtó apparátus tevékenységének személyi hatásköre jelentősen kitágult. Tipikus... sok bába közt elveszett a gyerek...
Orbán befolyást nyert az országon belüli vallásirányításba, a pápai udvarral szemben. A felülről jött, reformoknak mondott „sajzék” indítéka nem a vallásellenesség: az egyházi élettel való összefonódás valója itt s drasztikus lett... és ezt is- alapvetően, Orbán gazdasági érdekei motiválják.
Igaz, hogy sok elképzelés torzó maradt (ezt leplezni stadionokkal kívánta, mert cirkusz kell a népnek, hogy ki fogja majd fenntartani a létesítményeket, az egy másik fejet lesz), és éppen olyan esetekben, amikor a társadalmi viszonyokat radikálisan akarták megváltoztatni, máris kudarcot vallottak.
Nem ez volt az utolsó olyan kormányzati munka, amelyben túl nagy maradt a távolság a törvényekben, rendeletekben megfogalmazott elképzelések és a valóság között.
A legnagyobb baj, hogy mindezeket csak ők nem látják... így a hibákat mindig másokra testálják...

Tehát, ahogy divat már, felvilágosítatlan, bele a nagyvilágba... kitámadva, majd idehaza mindent letámadva... a jogrendtől teljesen függetlenül, magának vindikálja a jogot a büntetendő vagy elítélendő helyzetek akár egyedi eldöntésére is. „Olyan helyzetet teremtve, ami a tartalmi eltérésektől eltekintve, retorikailag nagyon hasonlít a „Wer ein Jude ist, bestimme ich!”, Karl Luegertől származó, de Göring által is átvett kijelentésre. Innentől ugyanis Orbán Viktor nyugodtan kiállhat és kijelentheti, hogy „Hogy ki a bűnös, azt én döntöm el!”.

Ahogy még korábban az ezen hatalom birtokosa mondhatta a legenda szerint önmagáról, hogy „az állam én vagyok (L’état c'est Moi)”. Alighanem a miniszterelnök, a jogrend fölé helyezett saját apparátusával, elindult ezen az úton. Ennek mentén a hatalom demonstrálása, a hatalmi törekvéseket képviselők kiiktatása, és a demonstrációs tér biztosítása a lényeg. S ebből a szempontból Orbánnak alighanem minden mindegy... csak éljen Királysága!  

Szőke Emil:
tartalmatlan szavak a Hatalom szájából!

...vesz egy nyelvtani fordulatot
a száj s a rég ott
fedve simítja
el már
rögös-útja meztelenségét
- adja így jelenének -
s jégüregében
úgy táncol a szavakon
elibém
- undorítón felcsigázva méltóságra...

„mert ilyenkor a test is meg a lélek is
széppé akar válni... mire érdemetlen”

ahogy
hányinger fal fel mindent -
fel azt is iparkodó-derűvel mutatja ki
ahogy
a hunyász-Isten anyagából harapna
a nemiség-angyalának kéjén
amint égeti a kín
mára kínlódni
szavakra
(hogy száj-görcse rajta)

mintha az is
a diktátorok dagadt diadalma
volna
körítésnek...

és
egy-csokorba gyűjtve
kiosztva még tartalomra
az
épen igyekvő arcok ünnepére
dísznek –

2017. 03. 27.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat