Magam-emésztő

...csonkán elevenedett kép. Keretez egy fennakadt sikolyt (!)

 

 

Kövér László szerint

(íme, egy magábaszerelmesedett fidióta, aki, ha mikrofonvégre kaphat, csak úgy árasztja okosságait)

...ha a Fidesz-KDNP pártszövetség elveszítené a 2018-as parlamenti választásokat,

mindazt, amit eddig felépített, “le fogják nullázni”, a szavazóknak ezt mérlegelve kell dönteniük.

Nem négy évet buknánk el, vagy nyolcat, mert “legyen szó családtámogatásról, nemzetpolitikáról, vagy a magyar gazdasági szereplők támogatásáról, bármiről, azt visszacsinálnák” – fogalmazott.

Mindent megtennének annak érdekében, hogy még egyszer egy olyan politikai garnitúra ne kerüljön hatalomra, mint mi vagyunk, akik vakmerőségből vagy belátva, hogy nincs más esélyünk, hajlandóak voltunk szembemenni a fő áramlatokkal

mondta az Országgyűlés elnöke a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kerekasztal-beszélgetésének nagyatádi állomásán szerdán.

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a most induló nemzeti konzultáció minden kérdésének az a tétje, meg tud-e maradni Magyarország magyar országnak, megmarad-e Európa az európai embereknek.

Vélemény egy szép csokorban:

...némi igazságtartalom is napfényre került: Az ellenzéknek nincs értékrendje... Kövér szerint az ellenzéknek “nincs programja, hovatovább már értékrendje sem”, ami jól látszik a Jobbik és a baloldal esetében. Utóbbinak az egyik pártja szélsőséges liberális gazdasági szociálpolitikát vall, miközben az MSZP-ből vált ki, a másik hirtelen visszament a “Fizessenek a gazdagok!” rákosista jelszóig. Nincs tehát programjuk, értékrendjük, hiteles politikai garnitúrájuk, de egyetlen hiteles személyiségük sem, egyetlen esélyük van, ha politikai háborúvá alakítják a választási kampányt...

ami azért- valljuk már meg, legalább magunknak, hogy elmehetne a forradalomig is, de ezt ki merné felvállalni? - egyenlőre ismeretlen, bár a spontalenitás még beleszólhat ellenük – elzavarni őket kézzelfoghatóan, olyan 2006-os-békésen!!! - amit a Fidesz szervezett meg anno... a rendszer megdöntésére!

Ki hitte volna, hogy mond igazat is Kövér – ha leváltódnak - tényleg nem fogják támogatni a gazdag családokat (ebben még sok kérdés felmerül – bennem legalábbis), tényleg nem fogják támogatni a Fidesz gazdasági szereplőit (a Mészárosokat biztos nem – de nem ártana elszámoltatni is őket) - azt, hogy mit ért nemzetpolitika alatt azt nem tudom, ha csak azt nem, hogy a külföldön élő fideszeseket milliárdokkal támogatják? - na az sem lesz, de kinek fog hiányozni?!

De:

úgy szeretném már tudni, hogy ez az állatfaj (fidióták) mit építettek.

Mert amihez csak nyúltak az csődbe ment (Malév, Zsolnay stb...) vagy pénznyelő ostobaság (BKK, Klebelsberg Központ, stb...). A külföldi megítélésünk a béka segge alatt van, szinte minden héten éri az országot, de főleg ezt az "alkotó" bandát negatív kritika. Csak a hozzá hasonló korrupt diktátorokkal van jóban a vezér -vajon miért?! Az államadósság az egekben, az egészségügy és az oktatás romokban (ezeket is "megalkották" ész és értelem nélkül!). A korrupció nem ismer határokat, lásd pl a vezír a világ második legkorruptabb szarházi bűnözője! Az ország éppen, hogy elkerülte a csődöt (bukott az olimpiai ostobaságuk) de még mindig veszélyben van PAKS 2 miatt. Lesz occsssó villany, csak éhen döglesz majd!

„Tehát mit alkotott ez a tolvaj-hazug-korrupt-maffia banda?

A mutyilandot maximum, meg a maximális gyűlöletet, a gondolkodók - a másképpen gondolkodók ellen!

De szerencsére nem mindenki fidióta birka!

...és sorolom több kommentben (mert nagyon hosszú a bűnlajstromuk!).

- Orbán kisvasútja (amit, ha kell, Bicskéig tolnak) 850.000.000,-

- Orbán várba költözése (teraszostul, tapétástul, stb.) 19.000.000.000,-

- Rogán minisztériuma (aminek a feladata Orbán újraválasztása) 24.000.000.000,-

- Orbán GYODA-ja (ami felelős a földikutyák szinte teljes kipusztulásáért) 22.000.000.000,-

- Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter brókeres bukása 1.400.000.000,-

- MET offshore buli a gázárakkal való játszadozás 100.000.000.000,-

- Magyar Kereskedőház Zrt (Szijjártó orosz bulija) 2.400.000.000,-

- C. Mack az USA volt kongresszusi képviselőjének "támogatása" 1.400.000.000,-

- Fk Csíkszereda futballcsapatának támogatása 1.200.000.000,-

- Századvég (csak a 2014-es tanulmányok) 1.400.000.000.-

- KOGART galéria ( évi 200 millióval támogatva) 600.000.000,-

- 450-es mobilhálózat (használja valaki?) 13.000.000.000,-

- Nyúltenyésztési szakkönyv(Plagi Pali módra) 31.000.000,-

- Látványsportok (nézők nélkül) 190.800.000.000,-

- Felcsúti focicsapat 9.200.000.000,-

- Csődvédelem (ami nem működik) 626.000.000,-

- Munkahelyteremtés (0 és zéró közötti mennyiség) 300.000.000,-

- MTK stadion (kivégzőfallal) 1.530.000.000,-

- Nyugdíjkassza (mennyire elfelejtettük a legnagyobb lenyúlást!) 3.000.000.000.000,-

- MNB a Fidesz házipénztára (csak műkincsekre, Matolcsy tündérországbeli álmaiért) 30.000.000.000,-

- Közmédia (beszélek hülyeségeket, Fidesz - Habony média) 100.000.000.000,-

- Államkötvények offshore értékesítése 27.000.000.000,-

- Villavásárlás (Matolcsy módra) 1.000.000.000,-

- Roma önkormányzat ( most lett felmentve Flórián a felelősség alól) 1.500.000.000,-

- Győri Tibor (nagy spíler, önmaga sajtómegfigyelését rendelte meg) 4.400.000.000,-

- MMA és Fekete György (az apród frizurás, de nagyban játszó ) 6.500.000.000,-

- Zöld Erdély Egyesület (egy szinte nem létező egyesület, a pénz is eltűnik benne) 11.200.000,-

- Leslie Mándoki koncert (hát nem egy Madonna koncert volt) 100.000.000,-

- Leslie Mándoki 1,4 milliárd forint értékben kapott megbízást a Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó

Network 360 Reklámügynökség Kft. és Mandoki németországi cége, a Red Rock Musikproduktion, hogy az 1956-os

forradalom évfordulójához kapcsolódóan elkészítsenek egy fotóalbumot és egy dokumentumfilmet, valamint

kulturális-művészeti rendezvényeket valósítsanak meg Berlinben, Párizsban és Londonban.

- Corvin Lánc Testületének székháza (akit kitüntettek még Corvin láncot sem kapott) 1.000.000.000.-

- Erdélyi kulturális programok (ebbe aztán minden belefér) 1.470.000.000,-

- Bánsági magyar kulturális napok 150.000.000,-

- Olimpiai központ (szavazzuk meg, hogy ne legyen) 40.000.000.000,-

- Zsidó emlékezet háza (amit a zsidók sem akartak ebben a formában) 4.700.000.000,-

- MKB bank ( a kormány bankja) 300.000.000.000,-

- Határon túli papok és lelkészek támogatása 420.000.000,-

- Fidesz - KDNP rezsim autóflotta (Rogán helikopterezés nélkül) 6.000.000.000,-

- Nemzeti információkommunikációs stratégia 1.400.000.000,-

- Ózdi filmes élménypark ( esküszöm látni kell, park a semmiről, senkinek) 1.000.000.000,-

- Brien Bar koncert (43 eladott jegy!) 100.000.000,-

- Ócsai lakópark (ahová Orbánt és tettestársait lehet majd egyszer költöztetni) 2.400.000.000,-

- 415 milliárd (!!) forintot ölt eddig a látványsportokba

-1,6 milliárd folyt el a Magyar Házra a riói olimpián

--------------------------

Ez eddig 3.919.188.200.000,-

És ez percről -percre csak nő!

 

MILLIÁRDOK AZ OLIMPIAI PÁLYÁZATRA – 36,5 MILLIÁRD A KÖVETKEZŐKÉPPEN:

- pályázat előkészítése – 8 milliárd

- kommunikáció, tanácsok – 7,2 milliárd

- reklám – 5,3 milliárd

- cégvétel ingatlanszerzésért – 16.5 milliárd

MILLIÁRDOK a vizes vb-re:

25 milliárdról 90.MILLIÁRD-ra való növekedése. Amiben ilyen költségek is benne vannak mint, hogy BONTÁS!

Amit utána még egyszer felszámolnak majd napi árfolyamon! Tehát nyugodtan lehet számolni

kár 180 milliárddal is majd a végén!!!!!

MILLIÁRDOK a stadionokra

Puskás stadionra: 70-90 milliárdról 190 milliárdra növekedtek a költségek

Albert stadionra (FTC): 13,5 MILLIÁRD

Nagyenyedi stadionra (Debrecen): 11,5 MILLIÁRD

Haladás stadionra (Szombathely): 9,60 MILLIÁRD

DVTK stadionra (Miskolc): 4,00 MILLIÁRD

Felcsúti stadionra: 3,80 MILLIÁRD

Mezőkövesd stadionra: 0,40 MILLIÁRD

Országos stadion-felújítási programra: 40 MILLIÁRD

--------------------------

Ez eddig 272,8 MILLIÁRD stadionokra!!!!

 

fidióta adók:

2010:

A NAV által beszedett adók és járulékok, adónemek:

1 Társasági adó Társasági adó

2 Személyi jövedelemadó Személyi jövedelemadó

3 Általános forgalmi adó Általános forgalmi adó

4 Egyszerűsített vállalkozói adó Egyszerűsített vállalkozói adó

5 Rehabilitációs hozzájárulás Rehabilitációs hozzájárulás

6 Egészségbiztosítási Alap járuléka járuléka Egészségbiztosítási Alap járulékai

7 Nyugdíjbiztosítási Alap egyéni járulékai Nyugdíjbiztosítási Alap járulékai...

8 Játékadó Játékadó

9 Egészségügyi hozzájárulás Egészségügyi hozzájárulás

10 Nemzeti kulturális járulék Kulturális adó

11 Szakképzési hozzájárulás Szakképzési hozzájárulás

12 Innovációs járulék Innovációs járulék

13 Vállalkozói járulék Vállalkozói járulék

14 Korkedvezménybiztosítási járulék Korkedvezménybiztosítási járulék

15 Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás

16 Magánszemélyek különadója (extra szja) Biztosítási adó

17 Munkáltatók tb-járuléka - eü Szociális hozzájárulási adó

18 Munkáltatók tb-járuléka - nyugdíj Pénzügyi tranzakciós illeték

19 Társas vállalkozások különadója Hitelintézeti járadék

20 Hitelintézeti járadék Gépjárműadó

21 Gépjárműilleték Energiaellátók jövedelemadója

22 Energiaellátók jövedelemadója Kisvállalati adó

23 Vízi járművek adója Kisadózó vállalkozások tételes adója

24 Légi járművek adója Tűzvédelmi hozzájárulás

25 Nagy teljesítményű szgk, adója Cégautóadó

26 Cégautóadó Gyógyszertári szolidaritási díj

27 Gyógyszertári szolidaritási díj Baleseti adó

28 Termékdíjak Helyi iparűzési adó (önkormányzati)

29 Helyi iparűzési adó (önkormányzati)

Magánszemélyek jogviszony megszüntetéséhez kapcsolódó különadója

30 Jövedéki adó Hitelintézetek különadója

31 Bányajáradék Környezetterhelési díj

32 Energiaadó Távközlési adó

33 Környezetterhelési díj Termékdíjak

34 Regisztrációs adó Népegészségügyi termékadó

35 Távközlési különadó Háztartási alkalmazottak regisztrációs díja

36 Kiskereskedelmi különadó Bányajáradék

37 Pénzügyi vállalkozások különadója.

2016:

1 A dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása

2 A forgalmazó és a befektetési alap különadója

3 A magánszemély egyes jövedelmeinek különadója

4 Általános forgalmi adó

5 Baleseti adó

6 Bányajáradék

7 Biztosítási adó

8 Cégautó-adó

9 Ebrendészeti hozzájárulás

10 Egészségügyi hozzájárulás

11 Egészségügyi szolgáltatási járulék

12 Egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás

13 Egyszerűsített vállalkozói adó

14 Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

15 Energiaadó

16 Energiaellátók jövedelemadója

17 Építményadó

18 Erdővédelmi járulék

19 Földvédelmi járulék

20 Gépjárműadó

21 Gyógyszerforgalmazók különadói

22 Háztartási munka regisztrációs díja

23 Helyi iparűzési adó

24 Hitelintézetek különadója

25 Hitelintézeti járadék

26 Hulladéklerakási járulék

27 Idegenforgalmi adó

28 Illeték

29 Innovációs járulék

30 Játékadó

31 Jövedéki adó

32 Kamarai hozzájárulás

33 Kis-adózó vállalkozások tételes adója

34 Kisvállalati adó

35 Környezetterhelési díj

36 Környezetvédelmi termékdíj

37 Közművezetékek adója

38 Kulturális adó

39 Magánszemélyek kommunális adója

40 Munkaerő-piaci járulék

41 Népegészségügyi termékadó

42 Nyugdíjjárulék

43 Pénzbeni egészségbiztosítási járulék

44 Pénzügyi szervezetek különadója

45 Pénzügyi tranzakciós illeték

46 Regisztrációs adó

47 Rehabilitációs hozzájárulás

48 Reklámadó

49 Szakképzési hozzájárulás

50 Személyi jövedelemadó

51 Szerencsejáték felügyeleti díj

52 Szociális hozzájárulási adó

53 Táppénz-hozzájárulás

54 Társasági adó

55 Távközlési adó

56 Telekadó

57 Települési adó

58 Természetbeni egészségbiztosítási járulék

59 Vám

60 Vízkészlet-járulék

Sorolva tovább:

adójóváírás megszüntetése

béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése (az adható 18.000 Ft-ról 11.250, ill. 5000 Ft-ra)

cafeteria megadóztatása

munkavállalói járulékok emelése

32 ezer fő elbocsátása a közszférából

a foglalkoztatottak számának növelése utáni adókedvezmények megszüntetése

reprezentációs és üzleti ajándékok utáni adókötelezettség

cégautóadó emelése

egyszerűsített vállalkozói adó 30%-ról 37%-ra emelése

kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel) 5000 Ft éves tagdíjjal

ÁFA-emelés 25%-ról 27%-ra

illetékemelések

a termőföldből átminősített ingatlanok értékesítéséből származó 20% feletti többlet 48%-kal adózik

az ingatlanadó de facto bevezetése (kommunális adó)

az ebek és lovak kötelező chipezése

a „chipsadó” bevezetése

a „chipsadó” emelése, majd kiterjesztése (pl. a gyümölcsízekre 500 Ft/kg)

szeszes-ital jövedékiadó-emelése

dohányáruk jövedékiadó-emelése

környezetvédelmi termékdíj bevezetése, majd emelése

üzemanyagok jövedéki adójának emelése („ha kormányra kerülünk, csökkenteni fogjuk az üzemanyagok jövedéki adóját”)

bioetanol jövedéki adójának 75%-os emelése

autógáz jövedéki adójának 100%-os emelése

az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése – áremeléssel

baleseti adó bevezetése (természetesen ez az állami autókra nem vonatkozik!)

a táppénz lecsökkentése (kórház 60-ról 50%, táppénz 70-ről 60%)

30 napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése

a rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása

a szociális öntemetés bevezetése

szociális hozzájárulási adó bevezetése

elektronikus útdíj bevezetése (sok fuvarozó számára az eddig fizetett útdíj a többszörösére

emelkedett)

közművezeték-adó

a magánszemélyek kommunális adója adótárgyanként 12.000 Ft-ról 17.000 Ft-ra emelhető

kaszinóbezárás, majd újranyitás bennfentes feltételekkel

bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése

banki tranzakciós díj emelése, „csekkadó” – tranzakciós adó megduplázása 3 ezrelékről 6 ezrelékre

betéti kamatok után 6%-os „egészségügyi” hozzájárulás bevezetése

telekommunikációs adó

– „cégadatok kötelező frissítése”-adó. Cégenként 20–50 ezer forint között + ált. forg. adó

pénztárgépek cseréje 100+150.000 Ft/pénztárgép, plusz havi 2-3 ezer Ft NAV-val való állandó kapcsolat

nyugdíjaskedvezmény részleges megvonása a távolsági buszokon és gyorsvonatokon

közmunkások nettó 61.000 forintos fizetésének 49.000-re csökkentése

munkanélküli-segély időtartamának 270-ről 90 napra csökkentése, szociális segély összegének 28.000-ről 22.000-re csökkentése

egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése

a Munka Törvénykönyvének átírása a munkavállalók számára hátrányos feltételekkel

pedagógusok munkaidejének de facto meghosszabbítása

tandíj de facto bevezetése

asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása

mozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása

egészségügyi járulék emelése

- Alkotmány megszüntetésével a fideSS eltörölte az alanyi jogon járó eü. ellátást, a nyugdíjhoz, a munkához való jogot, a magántulajdon védelmét

ÍME AZ ORSÓSMAFFIA NÉHÁNY MUNKÁJA....

1/ TÖBB MINT 3000 MILLIÁRDOS M.NYUGDÍJ ELRABLÁSA ÉS FELÉLÉSE / Ez a magyar emberek 20 évi nyugdíj-megtakarítása/.

2/ A MAGYAR TERMŐFÖLDEK 85%-ÁNAK ÁTJÁTSZÁSA A HAVEROKNAK

3/ A TRAFIKOK, ÉS AZ EGÉSZ DOHÁNYPIAC 99%-ÁNAK ÁTJÁTSZÁSA A HAVEROKNAK

4/ A KASZINÓ ÉS JÁTÉKGÉP PIAC 100%-ÁNAK ÁTJÁTSZÁSA 2-3 HAVERNAK + MILLIÁRDOK AJÁNDÉKBA ADÓMENTESEN

5/ A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK ÁLLAMOSITÁSA, ÉS SZÉTOSZTÁSA A HAVEROK KÖZÖTT.

6/ STADION MÁNIA 180 MILLIÁRDÉRT

7/ 3000 MILLIÁRDOS OROSZ HITEL /PAKS..és mire vége lesz eléri majd a 8-10 ezer milliárdot/.

8/ 500 MILLIÁRDOS TÁMOGATÁS A ROMÁNIAI ÉS MÁS HATÁRONKÍVÜLI MAGYAROKNAK, / Plusz sok-ezer főre nyugdíjfizetés, beiskolázási segély stb/ , HOGY ŐRÁ SZAVAZZANAK - SZAVAZAT VÁSÁRLÁS

9/ SIMICSKA, NYERGES, MÉSZÁROS, GARANCSI NEVŰ HAVERJAI NAPONTA TÖBB SZÁZMILLIÓVAL GAZDAGODNAK

10/ REKORDON AZ ÁLLAMADÓSSÁG

11/ KÖZEL 1 MILLIÓ EMBER KÜLFÖLDRE MENEKÜLT. ŐK MÁR NEM ITT FIZETNEK ADÓT, EZZEL IS CSÖKKENTVE AZ ORSZÁG ADÓBEVÉTELEIT, EZZEL SZEGÉNYEBB AZ ORSZÁG. RÁADÁSUL KÖZÜLÜK SOKAN ÉRTELMISÉGIEK / ORVOS,MÉRNÖK STB./

12/ TÖRVÉNYEKET HOZNAK A HAVEROK ÉRDEKEINEK MEGFELELŐEN

13/ 5 MILLIÓ MAGYAR EMBER ÉS GYERMEKEK SZÁZEZREI ÉHEZNEK MINDEN NAP. NAPONTA SZÁZAK ÉHEZNEK!

14/ KÖZTISZTVISELŐK, ÉS KÖZALKALMAZOTTAK MEGFÉLEMLITÉSE, ÉS MEGFIGYELÉSE

15/ 27 %-RA EMELTÉK AZ ÁFÁT, BRUTÁLISAN NŐTT AZ ÉLELMISZEREK ÁRA

16/ SZERVEZETT MAFFIAKÉNT MŰKÖDIK A KORRUPCIÓ, A LOPÁS

17/ NYILAS ESZMÉK KISZOLGÁLÁSA / DÖRNER SZINHÁZ, HORTHY KULTUSZ, NÁCI EMLÉKMŰ STB/

EZ CSAK NÉHÁNY "MUNKÁJUK" ! A VALÓSÁG SOKKAL SZÖRNYŰBB ANNAK , AKI ITT ÉL ÉS NYOMOROG EBBEN AZ ORSZÁGBAN! KÉRJÜK FÉNYKÉPEZZÉTEK LE EZT A TÁBLÁT, ÉS OTTHON MONDJÁTOK EL AZ ISMERŐSÖKNEK BARÁTOKNAK. OSSZÁTOK A FACE BOOK-ON, HOGY MINDENÜTT MEGTUDJÁK, MI TÖRTÉNIK MA MAGYARORSZÁGON.

...és te ostoba fidióta birka asszisztálsz nekik ehhez:

MAGUK ELTŰRTÉK A MNB 260 MILLIÁRD FT-JÁNAK 6 ALAPÍTVÁNYBA ELTÜNTETÉSÉT, MAJD TITKOSÍTÁSÁT!

MAGUK ELTŰRTÉK A TRAFIK MUTYIT!

MAGUK ELTŰRTÉK AZ ÁLLAMI FÖLD PRIVATIZÁCIÓJÁT!

MAGUK ELTŰRTÉK SIMICSKA, MÉSZÁROS, TIBORCZ, VAJNA, GARANCSI, GIRÓ, HABONY, ROGÁN, SZÉLES, CSÁNYI, LÁZÁR, ORBÁN CSALÁD,ÉS TÖBBI FIDESZES ÁLLAMBÓL VALÓ MEGGAZDAGODÁSÁT!

MAGUK ELTŰRTÉK AZ ÁLLAMI SZERZŐDÉSEKBE VALÓ BELENÉZÉS KORLÁTOZÁSÁT, INFORMÁCIÓS TÖRVÉNY IGNORÁLÁSÁT (ÁTLÁTHATÓSÁG)!

MAGUK BÍRKA MÓDON KÉPESEK KORMÁNY MELLETT TÜNTETNI!

MAGUK ELTŰRTÉK MINDEN ÁLLAMI POSZTRA FIDESZES HAVEROK BEÜLTETÉSÉT 6 ÉV HELYETT 9 ÉVRE PL. POLT PÉTER (94-BEN FIDESZ OGY KÉPVISELŐJELÖLT)!

MAGUK ELTŰRTÉK A MOL-RA KIDOBOTT IMF UTOLSÓ RÉSZÉNEK AZ ELHERDÁLÁST (500 MILLIÁRD FT), MÉREG DRÁGÁN VETTÉK A MOL PAKETTEKET ÉS 50 ÉVRE TITKOSÍTOTTÁK!

MAGUK ELTŰRTÉK A MANYUP 3000 MILLIÁRD FT-JÁNK AZ ELTÜNTÉSÉT!

MAGUK ELTŰRTÉK, AZ MTVA KÖZTELEVÍZIÓT FIDESZES PROPAGANDA TÉVÉVÉ TEGYÉK 80 MILLIÁRDBÓL!

MAGUK ELTŰRTÉK, ORBÁN TELKÉN ÉPÜLHETETT EGY 4 MILLIÁRDBA KERÜLT STADION, UTÁNA ÉPÜL EGY 4 MILLIÁRDBA KERÜLŐ GYEPFŰTÉSRE KAZÁN, ÉS KISVASÚT., 6.5 MILLIRD FT SPORTCSARNOK!

MAGUK ELTŰRTÉK, 250-300 MILLIÁRD FT ELKÖLTENEK ORBÁN HOBBIJÁRA A FOCIRA.

MAGUK ELTŰRTÉK, ORBÁN 50 MILLIÁRDOS VÁRI KÖLTÖZÉSÉT. NÉPLIGET TÖNKRETÉTELÉT!

MAGUK ELTŰRTÉK, PAKS2 ÜZLETI SZERZŐDÉSEK TITKOSÍTÁSÁT, 12 MILLIÁRD EURÓ-BÓL 10 MILLIÁRD EURÓ OROSZ HITEL 4.5 % KAMATTAL.

MAGUK ELTŰRTÉK, KÖZBESZERZÉSEK VERSENY NÉLKÜLISÉGÉT, A MEGHÍVÁSOS TENDEREK SZÁMA MEGNŐTT.

MAGUK ELTŰRTÉK, ELTÚLZOTT, GAZDASÁGTALAN, DRÁGA ÁLLAMOSÍTÁSOKAT!

MAGUK ELTŰRTÉK, A FIDESZES ALAPÍTVÁNYOK ÁLLAMI TÁMOGATÁSÁT. PL. SZÁZADVÉG 11 MILLIÁRD FT.NÉZŐPONT KB. 5 MILLIÁRD FT. FIDESZES POLGÁRI ALAPÍTVÁNY ÉVI 600 MILLIÓ FT STB.

MAGUK ELTŰRTÉK, MTVA KÖZTELEVÍZIÓ FIDESZES PROPAGANDA TÉVÉVÉ ÁTALAKÍTÁSÁT ÉVI 75-80 MILLIÁRDBÓL.

MAGUK ELTŰRTÉK, UNIÓS TÁMOGATÁSOK ELTÜNTETÉSÉT. MEGNEM ÉPÜLT LÉTESÍTMÉNYEK UTÁN AZ NGM 500-800 MILLIÓKAT FIZET.

MAGUK ELTŰRTÉK, 18-20 milliárd elment a migráns kampányra, amiből NEM lesz Alkotmánymódosítás. 15 milliárd ft fideszes zsebekbe kampány miatt..

MAGUK ELTŰRTÉK, betelepítési kötvény bizniszt, 30% jutalék offshore cégeknek ment.

MAGUK ELTŰRTÉK, Orbán veje Tiborcz a semmiből felvásárolja Haza kincseit a kastélyainkat..

MAGUK ELTŰRTÉK, a Vizes VB 45 milliárd ft kezdőár után 110 milliárd ft tart és nincs vége.

MAGUK ELTŰRTÉK, Olimpia előkészítésre elköltöttek kb. 15 milliárd ft-ot. Visszavonás után még mindig dől a pénz a projektbe a semmire.

STB. STB.

mindezt kinek-minek (egy hataloméhes mocskos HAZAÁRULÓ-nak!)

Orbán igazi arca....

Mi a Fidesz 22-es csapdája pontokba szedve?

Zöld híradó·2016. november 23.

1. Lopj!

2. Csalj!

3. Hazudj!

4. Jutalmazd seggnyalóidat!

5. Mindenbe ostoba módon avatkozzál be feleslegesen!

6. Üldözd el a népet az esztelen intézkedéseiddel az országból!

7. Gyűlölj mindenkit aki nem oly ostoba hogy higgyen neked!

8. Pártodból az értékes és értelmes egyéneket zárd ki, vagy ne engedd a hatalom közelébe!

9. Gyűjtsd magad köré a gátlástalan elmebetegeket híveidnek!

10. Csinálj olyan diktatúrát ami a kommunizmus, a kozmopolitizmus és a fasizmus minden aljasságán túl tesz!

11. Cenzúrád nagyobb legyen mint a pártállam idején volt!

12. Végzetes döntéseket hozz zsinórban nem törődve a következményekkel sem rád sem a Magyar Népre nézve!

13. Látszatintézkedésekkel oldd meg a problémákat, futószalagon gyártsd az álproblémákat a valós gondokról történő figyelem elterelésére!

14. Olyan rendeleteket hozzál amivel legalizálhatod a bűnözésedet!

15. Manipuláld a lakosság érzelmeit értelme elnyomásának érdekében!

16. A vallás, a nemzettudat és a környezetvédelem területén manipuláld gondolkodásra képtelen narancsködös zombivá a társadalmat!

17. Minden összeget herdálj el felesleges és értelmetlen hazai és külföldi beruházásokra, hogy a Nép szenvedését meg tudjad hosszabbítani!

18. Légy Soros György gazdád álellenzéke és Te is teremtsd meg a Jobbikban az álellenzékedet! Manipuláld a külföldi magyarokat!

19. Építs le, rabolj ki, rombolj le minden működő formációt (egészségügy, oktatás) nem csak azért, hogy hatalmadat fitogtasd, hanem kegyetlen énednek is meg legyen az öröme!

20. Vedd el az ország alkotmányát és egy alaptörvénynek nevezett maszlaggal légy gátlástalan jogtipró vérbíróságaid asszisztálásával!

21.Az Orbán családból csinálj királyi dinasztiát-a vajda státusszal ne elégedj meg!

22. Minden környezetkímélő energiahasznosítás üldözésével építsd fel Paks kettőt, amivel végre kipusztíthatod a Magyar Lakosságot, radioaktív romhalmazzá teheted az országot!

Ha egyetértesz a fentiekkel oszd meg az egész Magyar Nemzet felvilágosítása érdekében! Ha nem látod e problémákat ásd el magad!

HAZAÁRULÓ csak egy szemét 'g..i' van ma Magyarországon!

Igen orbán viktor!

Ez a szemétláda szaladgált az elmúlt nyóc évben Brüsszelbe, hogy Magyarország ne kapja meg az őt megillető támogatást.

A saját HAZÁJA ellenében cselekedett!"

Forrás: http://kanadaihirlap.com/.../orban-2006-ban-vonjak-el.../

http://kormanykronika.blog.hu/.../orban_elzarna_az_unios...

Termőföld-vízkészletek-erdők külföldi tulajdonba adása

https://www.youtube.com/watch?v=tjXEKcJZBiw (forrás: olvasói vélemény)

 

...és egy kis húsvéti előzetes:

 

Szőke Emil:

és káromlás harmadnapra

avagy a corpus delicti eltűnése...

 

ne má'!

Ez volna a földi rend?

...és az égiek mit mondanak?

...hol annak iránya?

 

Percek – órák – napok -

egyre telnek

és csak káosza

...és szélrózsa-

fegyelme mára

 

...és meggyalázva a tisztelet

 

...közepeiből tetszésük szerint

kelhetek útra s ha erre téves

jöhet az arra vagy fordítva éppen...”

 

Ó uram! - Fiadat sajnálom

nagyon

...átérzem búját és baját a kereszten

mert

magára hagytad őt -

ki- magadért tisztelt ókor

 

szidlak is Téged

s az időt

...és megbocsájtok mégis köszönettel -

 

Ámbár - Fiadat továbbra is sajnálom:

 

sajnálom

hogy hajdanában

mintegy ezerkétszáz éve

Jeruzsálem városában

volt egy kellemetlensége”

 

...most rossz szellem dúl bennem

és fénytelen az életem

- kínhalálnak oda mégsem vethetem

mert az idők végeztével

még visszatérek e földre

hogy

elevenek és holtak fölött ítélkezzek

a helyzettel helyetted élve

 

...olyan misztérium ez

mit nem érthet csak a jámbor

aki megszökött az Ész

börtönéből s béklyójából”

 

- ahogy ige...

valami talán már megkezdetett

...a kiűzetés benne - bánatában

agyonpusztítva hitre már most

vérig sértve-

fújja harsonáit alázengve

egy érzésnek Angyalod! –

 

2017. 03. 30.

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 118
Tegnapi: 252
Heti: 2 767
Havi: 11 758
Össz.: 859 415

Látogatottság növelés
Oldal: Kövér szerint...
Magam-emésztő - © 2008 - 2024 - magam-emeszto.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »