Magam-emésztő

A költészet napjára...

„Ha egy percre megállunk, észrevesszük, hogy a saját nyűgjeink, bosszúságaink, szerelmünk, megrészegülésünk éppúgy fellelhető a többiek életében, mint az egyetemes és a magyar költészetben. Minden megélhető érzés ott lapul a szellemben és a lélekben, csak épp nem mindenki veszi a fáradtságot (vagy a bátorságot), hogy magába nézzen, hangot adjon neki. A költők ettől különlegesek, hogy ez a mulasztás nincs meg náluk. Felfedezik nekünk, helyettünk a legfontosabb emberi és emberen túli világot, és elénk tárják.”

 ----------

1905. április 11. - amikor József Attila született! - és meghalt:

Balatonszárszó, 1937. december 3.

(hogy B.szárszón a sínekre feküdt? - vagy lökték... kitudja azt... már akkor is hamisítottak... és voltak gyilkosságok ezer meg ezer – ha így tanítják, fogadjuk így... még akkor is, ha bennünk maradt kétely!)

Akár meg is fordíthatnánk a két dátumot:

„József Attila akkor született meg országosan elismert költőként, amikor Balatonszárszón kiállították róla a hivatalos halotti bizonyítványt. A kor- és pályatársak többsége csak a bulvárszenzációként tálalt halálhír után döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a mindaddig csak „jó költő”-ként számon tartott, zavarba ejtően sokféle hangon megszólaló – ezért gyakran félreértett –, posztumusz fölfedezett zseni, akinek életútját kisgyermekkora óta váratlan veszteségek, lelki traumák, különös fordulatok szegélyezték –, s aki egyéni szenvedéseiből egyetemes érvényű költészetet teremtett."

Légy ostoba című versének kezdősorára...

A kezdő sor: „Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság” adott volt, a szerzők pedig stafétában, egymás soraira írtak újabb és újabb sorokat. Mindenkinek egy nap állt rendelkezésére saját sorának megírására... és az eredmény - íme:

Légy ostoba

Légy ostoba. Ne félj. A szép szabadság

majd eljő, szül neked igaz rendet.

Nem béget rendelésre; halk, ha hagyják;

de ha elhallgat, hallod a csendet.

Légy ostoba. Nincsen más menedéked,

mint rögeszméid rácsa, te majom.

Csak át ne gondold úgy, mint egy egészet,

hogy e ketrec-lét: élni alkalom

Vagy légy szerelmes: az nagy butaság,

mégis megóv – ne akarj okosabbat.

Magad fölé hajolsz, mint tóba ág,

s a mélyben nem tükör lesz: csupa ablak.

Élhettél volna másként? Meg ne kérdezd.

S élhetsz-e még, ha lassan csukva hagynak.

József Attiláról a rengeteg szobor és emlékmű mellett egy kisbolygó is megemlékezik.

Az ő nevét viseli a 39971-es kisbolygó, amelyet 1998-ban talált meg az égbolton Sárneczky Krisztián és Kiss László.

A teljesség igénye nélkül, mert számos művet írt:

József Attila vissza-visszatérően fejezi ki a fájdalom végleteit: szerelmeinek viszonzatlanságát (Nagyon fáj), anyja elvesztését (Kései sirató), máskor eltávolodva az egyedi élményforrásoktól (Egy kisgyerek sír, Kiáltozás).

Megfoghatatlan bűnök terhével küzd (A bűn, Én nem tudtam, Tudod, hogy nincs bocsánat, Kiáltozás); erősen befolyásolta a freudi szemlélet (Amit szívedbe rejtesz, „Költőnk és Kora”). Szemléletén Bergson „teremtő fejlődés elve” is érezteti hatását (Eszmélet); a semmivel való szembesülése az egzisztencializmus hatását hozza felszínre költészetében (Reménytelenül, Semmi, Ki-be ugrál…, Tudod, hogy nincs bocsánat). Korai, naiv istenélménye is ilyen szemléleti változások jegyében alakult át (Bukj föl az árból, Az isten itt állt a hátam mögött).

Különböző bölcseleti tényezőknek egyazon művön belüli érvényesítésére is több ízben ad példát (A Dunánál, Eszmélet, A város peremén).

Radikálisan demokratikus társadalomszemléletét életének utolsó éveiben is értékes versekben fejezte ki (Thomas Mann üdvözlése, Levegőt!, Hazám). Az ember önmegalkotásának feladatát is társadalmi összefüggésben szemléli (Két hexameter, Kész a leltár). A derű, az életörömre vágyás kései szerelmi ciklusait is át tudja hatni (Flóra). Magas művészi szintet képviselnek önmegszólító versei (Tudod, hogy nincs bocsánat, Karóval jöttél).

----------

„A vers ünnepe – ha jól rendezik meg –, nemcsak a költők seregszemléje lesz évről évre, hanem az eszméké, a szándékoké és az akaratoké is. Alkalom arra, hogy újra meg újra lemérhessük: hol tart a költészet és holt tart az ember.” Héra Zoltán írta e sorokat...

Ezek a sorok pedig, sok kérdést vetnek fel... e kérdéseket minden ember magának tegye fel és válaszolja meg! Pl. hol tartunk most? - hol benne az ember? A visszaköszönt múltat, hogy élem meg- és túl? Miért kívánt, hogy holtomiglan emlékekből éldegéljek? A HATALOM MIÉRT MEGY A BŰN ÚTJÁN... MIÉRT ALATTOMOSSÁGA ÉS ALJASSÁGA... MIÉRT A SOK MOCSKOS VÁD...? Miért... miért... miért itt? Hol tartottunk és hol tartunk most (hogy zárjam a kérdések sorát azzal, amivel elkezdtem)?

Ha bukunk – elbukunk mint nép, annak oka lesz önfeladásunk!

Ha lennénk racionalista gondolkodók – az emberi dolgainkban – megítélésében nem ismernénk erkölcsi megalkuvást – megkeresnénk akkor az etikai normákat, az emberi együttélésből következő és az együtt élő emberekre legkedvezőbb törvényeket... mert amit erkölcsi szabálynak felismerhetünk, ahhoz bizony méltóságteljesen ragaszkodnánk is. Ma összekuszálódott bennünk minden – tahók vezetik az országot és benne már az erkölcsi kategóriák, köztük az ember méltósága, értelmüket vesztik...

Gondolatiságában Petőfi, Vajda János, Arany János, vagy Reviczky – vagy mint Ady és Babits, Madách, Komjáthy, Karinthy – sorolhatnám még... vajon még követhetők-e?

Fellángolt a kigyúrt kopaszok ideje és az „új-neok” flangálnak, vélt igazságaikat hirdetve... szélre vonul a világ és embertelen lett az erkölcs.

Ma - aki magyarázó értelmet állít az ösztönöket felszabadító értelmetlenség ellenében, aki az erkölcs szabályaira hivatkozik a bunkóval szemben, az menthetetlenül alul marad.

Erő már meghirdetve (sajnos egyre erősebb, mert itt – most – gyengékre nincs szükség...) és a dögevők már várják hullámat...

Szőke Emil:

ex toto nihil

...tavasz van – éledek

ide-oda hajladozva ölelek

ám csak véled tudok halni én

- és persze élni is

de nem meg...

- voltaképpen

így bókolok nem is egyszer -

most veled az Ég-

tüzén emberdolgod

magadért ég

...hogy váltsam így meg az életet?

Ha majd – ha minden jól megy

segít talán a Szentlélek? –

U.i. Hoffmann Rózsának: ha már méltat, a parlamentben, csak egy kérdést engedjen meg, miért ordenáré verseket tanítanak ma az iskolákban... miért vannak azok a tankönyvekben? Apa és anya , hogy szeretkezik... „Jó játék a konnektor” és egyéb baromságok, a kifestőkről nem is beszélve – és még fel mer állni a költészet napjára, azt méltatni, amikor felelőssége önmagának is van, hogy így alakult a költészet - a mai magyar valósága... (!) Holnap talán a „a szétbaszott zsidó kurvákról” olvashatnak. Óvakodjatok hát, az L. Simonok hamis borától!

Még jó, hogy Rózsi nem méltatta őt is... Szégyene ez - a hatalmi elitre nézve is! - és még József Attila nevét szájára veszi... Rétvári még ezt sem tette meg...

2017. 04. 06.

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat